Természetesen nem az új köztársasági elnök megválasztása a magyar társadalom legkínzóbb problémája, a poszt közjogi struktúrában elfoglalt helye okán sokan jórészt szimbolikus jelentőséget tulajdonítanak a parlament döntésének. Így a lépés praktikus hasznának rögzítésén - Sólyom László államfői esélyeinek növelése - túl indokolt a szabad demokraták tervezett szavazási bojkottját is ennek megfelelően értékelni: az a magát liberálisnak valló párt morális és intellektuális züllésének szimbóluma. Miféle politikai erő az olyan, amelyik egy ilyen kérdésben a döntéshozatal előli menekülést választja, miként azzal már az érvénytelen szavazatok beszámítását követelő trükközésnél is próbálkozott? Amelyik a felkínált választási lehetőségek között talál olyat, amit hirdetett elvei csorbítása nélkül támogathatna, mégis ódzkodik ezt a szavazataival is kifejezni? Amelyik erővel tartja vissza választott képviselőit attól, hogy a szavazóiktól kapott felhatalmazással élve leadják voksukat az ország házában?

Bár megválasztása nem rengetné meg a köztársaságot, Szili Katalin - az életmű nélküli ember - kevéssé alkalmas az államfői feladatra, persze nem azért, mert pártpolitikus. Ha értelmes érvekkel nem szolgált is, az "SZDSZ" helyesen utasítja el a szocialista jelölt támogatását. A Kuncze-féle pártvezetés érzi, hogy politikai harakirit követne el álláspontja megváltoztatásával.

A köztársaságielnök-jelölés körüli koalíciós játszmát szokás az egymással szemben robogó autók példájával leírni: az győz az eszement versenyben, aki ki tudja várni, hogy a másik autós rántsa félre a kormányt. Az úgynevezett SZDSZ - tartva a jó irányt - most tehát éppen kimászna a száguldó járműből. Csakhogy ez felettébb kockázatos vállalkozás, s ettől még a csattanás éppoly fájdalmas lesz a padlógázt a csodában bízva nyomó szocialistáknak. Ha nincsenek dezertáló ellenzéki szavazók, a szabad demokraták távolmaradása azt eredményezi, hogy a harmadik szavazási körben a tehetetlen MSZP-sek végignézhetik Sólyom László diadalmas bevonulását. Haragjuk pedig a partnerükre zúdul, hiába próbál az láthatatlanná válni. Ráadásul a bojkott megfosztja a kisebbik kormányzó erőt attól, hogy osztozzon az államfőválasztás dicsőségében, így a Sólyom támogatására felszólító holdudvari értelmiség a volt alkotmánybíró győzelme esetén sem dicséri meg a pártját.

Kuncze Gábor nyilatkozatai szerint még bízik abban, hogy a koalíció közös jelöltet állít. Szili Katalin úgy látja, sorsa a szocialista kongresszus kezében van. De vállalhatja-e az MSZP azt az iszonyatos presztízsveszteséget, amit a házelnök visszaléptetése jelentene? És ha igen, talál-e olyan személyt, aki számíthat mindkét kormánypárt képviselőinek voksára a titkos szavazás magányában? Érdemes-e előhúzni a kalapból mondjuk azt a Glatz Ferencet, akit az "SZDSZ" kínjában támogatott volna, de akit nyílt küzdelemben győzött le Szili Katalin? A válaszok megtalálására már csak néhány nap van.

Az viszont már nem kérdés, hogy az államfőválasztás ügyében a kormányzó baloldal csőd közeli helyzetbe lavírozta magát. Felelős hazafi, demokrata ne bánkódjék emiatt! A köztársaság nyerésre áll.

Forrás: Szerető Szabolcs Magyar Nemzet, 2005. június 1.