A hagyomány nem szakad meg: a legfőbb közjogi méltóság posztjára emelt volt alkotmánybírósági elnök hamar a népszerűségi listák élére kerül, s az államfői tisztség megőrzi a demokratikus intézményrendszer többi szereplőjéhez képest kifejezetten magas megbecsülését a polgárok körében. Miként az a tradíció sem törik meg, hogy az elnöki székbe olyan ember ül, aki komoly szakmai, netán nemzetközileg is jegyzett tudományos életművel rendelkezik, akinek nem az állampártból indult közéleti karrierje, és akit politikai hovatartozástól függetlenül bárki hazája méltó képviselőjének érezhet. Sólyom László feltehetőleg szakít az elődök "nagypapás" szerepfelfogásával, ám aligha kell a Sándor-palota jövendő lakójának túlzott aktivizmusától tartani; ha valaki, ő pontosan ismeri az államfői hatalom korlátait.

Az elnökválasztás kimenetele tektonikus mozgást indíthat el a belpolitikában, ám jó tudni, hogy mindez nem érinti a köztársaság fundamentumát. A respublika nem egyenlő a kormánnyal, utóbbi válságának nem kell megrengetnie az országot. Mert ahhoz nem férhet kétség, hogy a tegnapi eredmény a két kormánypárt közös, beláthatatlan következményekkel járó kudarca. Egyszer majd annak komikus példájaként fogják oktatni az álmélkodó politológushallgatóknak az elmúlt fél év eseménysorát, hogy miként képes egy stabil parlamenti többséggel rendelkező alakulat egy jórészt szimbolikus jelentőségű ügyben, minden külső kényszer nélkül, totális politikai vereséget mérni saját magára. Amelyik konszenzusos jelölt állítására éppúgy alkalmatlannak bizonyult, mint erőfölénye érvényesítésére. Magam az utolsó pillanatig nem akartam elhinni, hogy a baloldal tehetetlenül végignézi, amint az ellenzék jelöltje diadalmasan bemasíroz a mindent eldöntő harmadik fordulóban.

Lehet más a politika - hangoztatja a Védegylet, amely az első lépést megtette Sólyom László hihetetlen győzelme felé. Bizony, lehetett volna másként is kezelniük a kormánypártoknak az államfőválasztás ügyét. A Fidesz jó előre megüzente: ha a koalíció megtalálja a maga Mádl Ferencét, akkor lemond az ellenjelölt-állításról, s akár a kormánypártokkal is kész együtt szavazni. Szegénységi bizonyítvány az MSZP-től, hogy nem volt hajlandó egy baloldali értékrendű, a pártpolitikai vitákban magát nem lejárató, komoly szakmai múltú embert javasolni. Tudható, hogy akadt volna ilyen: Bihari Mihály alkotmánybíró, volt MSZP-s képviselő, a rendszerváltozás szellemi előkészítésében érdemi szerepet vivő társadalomtudós. A szocialisták történelmi jussuknak tekintették, hogy a soraikból kerüljön ki a következő elnök, csakhogy felbuzdulásuk közben mellékes körülménynek tekintették, hogy önmagukban nincs többségük a parlamentben. A gyurcsányi fordulat idején háttérbe húzódó Szili Katalin egy sajátos helyzetnek köszönhette felemelkedését: az örökösen identitászavarral küzdő szocialista bázis egyszerre akarta demonstrálni erejét az elviselhetetlen koalíciós partnerrel és a nemrég még lelkesen magasba emelt miniszterelnökkel szemben. Vesztettek, de ennek sem Gyurcsány Ferenc - "Történelmi nap volt, Klára!" -, sem az úgynevezett SZDSZ nem örülhet felhőtlenül. A száz lépés programjával offenzívába kezdő kormányfőnek most a forrongó hátországra is ügyelnie kell, az pedig erősen kétséges, hogy a szabad demokraták számára a történtek bármiféle haszonnal járnak. A (jóval) kisebbik kormánypárt két szék között a pad alá esett: az MSZP Szili Katalin veresége fölött érzett haragja őt sújtja, de a holdudvar által favorizált Sólyom László győzelméhez sincs semmi köze. Sőt, ha a három Szilire szavazó képviselőt nem büntetik meg példásan, akkor az engedékenységben sokan egy Gyurcsány-Kuncze-paktum bizonyítékát láthatják. (Nesze neked, liberális identitás!)

Nem szükségszerű, mi több, alkotmányosan ellenjavallt a köztársaságielnök-választást a kormányoldal és az ellenzék hatalmi erőpróbájává tenni, az MSZP mégis ezzel próbálkozott. Ahol pedig van vesztes, ott van győztes is. A hatalmi erőtérben a győzelem általánosan fogalmazva a parlamenti demokratikus ellenzéké, egészen pontosan pedig a Fideszé. A vezető ellenzéki párt taktikai húzásaiért, néhol agresszív fellépéséért nem fog szépségdíjat kapni, de a végeredmény Orbán Viktort és Áder Jánost igazolta. Az első szavazási fordulótól való távolmaradás megmutatta, hogy az MSZP voksvadászata több jobboldaliként elkönyvelt képviselőnél is eredménnyel járt, ráadásul a "fertőzött góc" elég jól behatárolható. Ezek után a második és harmadik körben a Fidesz határozottságával megakadályozta, hogy Szili Katalin megkapja a győzelméhez szükséges számú dezertőr voksot. A siker ára a szocialisták által kínjukban provokált házbizottsági viták mellett az ellenzéki erők közötti bizalmatlanság elmélyülése volt. A Fidesz-MDF viszony most semmivel sem jobb a kormánypártokénál, de az ellenzék legalább győztesnek érezheti magát. A Fidesz jelezte a jobboldali tábornak: csakis ő képes sikerre vinni ügyüket egy ilyen fontos szavazásnál, miközben a Jobbik mérgezett nyilait a kormánypárti Szili helyett Sólyomra lődözte, a korábban nyílt szavazást sürgető MDF pedig hirtelen úgy elkezdett félni a kontrollált voksolástól, mint ördög a tömjénfüsttől.

Azért ne feledjük: ahogy Sólyom László nem a Védegylet, az ellenzék vagy bárki más, hanem az egész ország elnöke lesz, úgy győzelme is a köztársaságé. Amihez persze kellett a kormányoldal lelkes dilettantizmusa is. Nem akarták ők a haza javát, csak így sikerült. Köszönet érte.

Szerető Szabolcs, Magyar Nemzet