Akármi is történt, én nem gondolom, hogy bármilyen személyes következményekkel kellene most foglalkoznunk. Én ugyan nem ismerem a párt alapszabályát, de úgy mondták nekem, hogy tisztújító kongresszust három hónappal előre kell bejelenteni, tehát ez most amúgy sem aktuális, különben is van éppen elég fontos és sürgős tennivalónk az ország érdekében.
De ha már itt vagyok önök közt, köztetek, kedves barátaim, talán érdemes pár szót ejtenünk arról, mi minden történt velünk az alatt a tíz hónap alatt, amióta én irányítom a köztársaság kormányát. Októberben megválasztottuk pártelnöknek a Hiller Pistit, aki soproniként nagyon jól kampányolt a Kránitznak, amíg be nem jött az az utalványos dolog, aztán sikeresen tolta az én jelöltemet is, akit végül hét-kettőre lenyomtak a képviselő-választáson. A többi időközin sem villogtunk, Szécsényben szintén kaptunk egy nagyot, és Esztergomban egy olyan önkormányzati helyen is veszteni tudtunk, ahol eddig még soha. Mindez csupán a közvélemény-kutatási eredményeket igazolja, barátaim, igaz, néha kissé eltúlozva. A pártelnök úr amúgy nagyon jól el tudja adni az Amőba-programunkat, még a nap-keltéseket is meg tudta röhögtetni vele korán reggel. A Pisti különben olyan, mint a megcsalt férj, mindent ő tud meg utoljára, például azt is, hogy ma kongresszust tartunk.
No de félre a vidámsággal, a december 5-i népszavazás komoly dolog volt, majdnem elbuktuk mindkét nemet, de a magyarkérdést végül sikerült megnyernünk. Most egy ideig nem járunk szlovák meg román területre, hogy ott értetlenkedjenek nekünk, a szerbeknél meg jó rendőrség van, Szabadkán is távol tartották tőlem a zajongó magyarokat. Már rég meghirdettük nekik a Szülőföld programot, lakjanak jól vele! Lám, Moszkvában nem volt semmi problémánk, szinte még tárgyalnivalónk sem. Megtaláltuk a megoldást arra is, kedves barátaim, hogy ha az országon belül kell valahová elmennem, és netán füttyög, mutogat nekem a fideszes lakosság: hátsó bejárat! Hátsó kijárat! A miniszterelnöki rutin hiányának köszönhetően ugyan eleinte sikerült félreértetnünk magunkat néhány társadalmi réteggel és csoporttal, de csupán a nőket, az időseket, a keresztényeket, az izraelitákat, a mezőgazdaságból élőket, a szaúdiakat, az érettségizőket, a pedagógusokat és a rokonaikat meg a nem romákat sértettük meg, szerencsére ezek összesen sem jelentősek. Az egyik szóvivőm mindig kéznél van, ha kell, letagadja, amit mondtam. Jó, hogy közben kitaláltuk ezt a száz lépés programot, mire a feléhez érünk, úgysem emlékszik már senki az elejére, nyugodtan be lehet dobni újabbakat, és közben a magyar dzsídípí, hál' istennek, mindig pont a duplája az uniós átlagnak.
A március 15-i füttyögést már akár el is felejthetjük, olyan régen volt, ami pedig a hét elején történteket illeti, azzal nem érdemes túl sokat foglalkoznunk. A koalíciós partnerrel se. Most a köztársaság jövője, az emberek boldogulása a mi legsürgősebb teendőnk. Amióta a Csillagot lecseréltem a Kókára, máris jobban áll a gazdaság, de azért sürgősen rendeznünk kell az adókat, a nyugdíjakat, a családi pótlékot, a Fészekrakó és a panelprogramot, az egészségügyet, az oktatásügyet, az evát, az ekhót... Hiszen ne feledjük, kedves barátaim, jövőre választások lesznek! Ha most itt végzünk, kedves barátaim, máris kezdhetjük.

Ludwig Emil; Magyar Nemzet

mno.hu - fideszfrakcio.hu