fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Huszonhat gyanúsítottja van a KandH Equities-ügynek
2005. június 15., 14:51
Huszonhat gyanúsítottja van a KandH Equities-ügynek, a jövő héten megkezdődik az iratismertetés - közölte a rendőrség szerdán Budapesten. A 26 gyanúsított közül kettő ellen nemzetközi elfogatóparancs van érvényben. A gyanúsítottak közül heten korábban a pénzintézet ügyfelei voltak - mondta sajtótájékoztatón Papp Csaba, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) gazdaságvédelmi főosztályvezetője.

Liszka Károly ezredes, az NNI igazgató-helyettese kijelentette: a nyomozást még nem fejezték be, de elvégezték a lényeges nyomozati cselekményeket, már csak "finomítani" kell. Reményeik szerint a jövő hét második felében elkezdhetik az iratismertetéseket, amelyek akár másfél hónapig is eltarthatnak. Ezt követően pedig a nyomozást felügyelő ügyészséggel együtt tartanak közös sajtótájékoztatót az ügyről.
Papp Csaba közölte: az ügyben az első kihallgatások 2003. augusztus végén voltak, ezért a vádemelésre 2005. augusztus végéig kell, hogy sor kerüljön, miután a nyomozásra két éve van a hatóságnak.
Mint mondta, az ügy 26 gyanúsítottja közül jó néhányan voltak előzetes letartóztatásban, de ma már senki nincs előzetesben, ugyanakkor Kulcsár Attila és még öt ember házi őrizet illetve lakhelyelhagyási tilalom alatt áll.
Az ügyben 273 embert hallgattak meg tanúként, ők döntően Kulcsár Attila ügyfelei és a K and H Equities-szel kapcsolatban lévő személyek. Mint mondta, hét olyan egykori ügyfél van, aki gyanúsítottja a büntetőeljárásnak. Két személy ellen nemzetközi körözést rendeltek el. A rendőrség már korábban beszámolt róla, hogy egy szír pénzváltó és Schönthal Henrik ellen van nemzetközi elfogatóparancs érvényben.
Az ügy 26 gyanúsítottját 35 bűncselekménnyel gyanúsították meg, három személyt magánokirat-hamisítással, tizenkettőt sikkasztással, nyolcat pénzmosással, kettőt vesztegetéssel, egyet orgazdasággal gyanúsítanak, illetve van még bűnpártolással és befolyással üzérkedéssel gyanúsítottja is az ügynek.
Kulcsár Attiláról, az ügy fő gyanúsítottjáról szólva elmondta: a férfit tavaly március 30-án hozták haza Bécsből, ahol előző év július 17-e óta volt kiadatási őrizetben. Első, írásban tett vallomását tavaly május 19-én tette, ezt követően még 46 alkalommal hallgatták ki az ügyészek, vallomását 294 oldalon rögzítették.
A nyomozás során 55.372 oldal irat keletkezett, ezt 130 kötetbe rendezték. A bűnügyi költség-jegyzék 77 tételből áll és 15 millió forintról szól, jelentős része tolmácsolási, utazási költség és a szakértők díja.
Tizenkét ország igazságügyi szervét keresték meg jogsegély-kérelemmel, ennek háromnegyedét-kétharmadát teljesítették, a hiányzóak pedig nem befolyásolják a büntetőjogi megítélését az ügynek - mondta.
Hozzátette: a gyanú szerint 1998-99-ben sikkasztottak először az ügyfelektől, ez a módszer 2002 áprilisától változott meg, amikor már két nagyobb gazdasági társaság számláiról történtek a jogellenes átutalások.
A sarokszámok nem változtak, továbbra is úgy gondolják, hogy a sikkasztás értéke 20 milliárd forint volt, amivel 10 milliárd forint kárt okoztak. Tízmilliárd útját követni tudták, hogy hova került és 4,2 milliárdot sikerült zárolni - tette hozzá.
Megjegyezte: a pénz egyharmada az ígért és kifizetett kamatokat fedezte, egyharmada ment a sikkasztásban résztvevő cégek költségeinek fedezésére és egyharmadát saját célokra fordították az elkövetők.
Kérdésre válaszolva kijelentette: nem várható, hogy tömegesen szüntetnének meg eljárásokat a gyanúsítottakkal szemben, de néhányra sor kerülhet. Hozzátette: olyan személyekkel szemben nem várható a megszüntetés, akik "meghatározó szerepet játszottak" volna a bűnügyben. A főosztályvezető kérdésre válaszolva kijelentette: a rendőrség nem kötött vádalkut az ügyben.
Arra a kérdésre, hogyan kezdődött a bűnügy, elmondta: erről egymásnak ellentmondó vallomásaik vannak, de úgy tűnik, több banki alkalmazott, az érintett cégek ismeretségi körébe tartozó személyek és magánszemélyek segítségével történt a bűncselekmény elkövetése.
A főosztályvezető elmondta: ugyanazt a cselekményt - attól függően, hogy kinek milyen tudomása volt a pénz származásáról - minősítették egyik esetben vesztegetésnek, máskor sikkasztásnak illetve orgazdaságnak.
Papp Csaba kérdésre elmondta: politikus, aki mentelmi joggal rendelkezik, nem szerepel, nem szerepelhet a rendőrségi eljárásban, mert ellenük kizárólag az ügyészségi nyomozó hivatal nyomozhat.
Hozzátette: több büntetőeljárás is folyamatban van a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatalnál, amelyeknek közük volt a történtekhez.

MTI - fideszfrakcio.hu