Várhegyi István, www.mno.hu

A bevezetőben megemlített semmiségek után, tényleg nézzük, hogy mit tart a tisztelt szerző fontosnak: "gazdasági növekedésről, a társadalombiztosításról a szociális ellátások mikéntjéről, az egészségügy privatizációjáról..." Igaza van Seres úrnak, ezek valóban fontos dolgok. Kiindulási alapnak a kormány első száznapos programját kínálja, illetve azért megemlíti a múltat, de már nem a három per akárhányasokat. Azokra már nem vesztegeti idejét, nyilván az ő gondolataiban azok már helyükre kerültek.

"Az őszi ülésszak hétfői premierjén az ellenzék azzal hűtötte le a száznapos program kormányzati méltatását, hogy jó, jó de az eltelt időszak 'időutazás volt a szocializmusba', az alapvető állampolgári jogok 'a diktatúra igényei szerint érvényesülnek'" - itt érdemes néhány tényt felsorolni a teljesség igénye nélkül:

A kormány a hivatalba lépése után már az első kilenc napban több vezetőt váltott le, mint elődje 1998-ban az első ötven napon! Forrás: HVG

Így talán már érdekesebbek a szerző következő gondolatai: "Én a helyükben még megemlítettem volna a fontos állami, banki, alapítványi posztok leosztását haveroknak, klienseknek, egyrészt, mert igazam lenne, másrészt rögtön hozzátettem volna, hogy az időutazás nem száz napja, hanem az 1990-es első szabad választás utáni első napon kezdődött. Akkor konzerválódott demokratikus viszonyok között az a kádárista működési mód, ami eddig mindegyik szabadon választott kormányunk munkáját jellemezte, leginkább éppen a mai ellenzék, a Fidesz-MDF kormányzás négy évét."

Van itt még valami, amit roppant cinikus dolog semmibe venni: eddig csak az MSZP-SZDSZ kormányok idején fordult elő, hogy a rendőrséget gumibotokkal küldték a kormány ellen tüntetőkre. Nem mentesíti a szerzőt, hogy úgy látja: "A hídblokád szétoszlatása nem volt profi rendőri munka, de a megmozdulás sem volt törvényes." Remélhetőleg tisztelt Seres úr nem a rendőrök fegyverhasználatát hiányolja.

A továbbiak emlékeztetnek az ismert mondásra: "ha négy kerekem lenne és áramszedőm akkor én lennék a trolibusz vagy a villamos".

"Ha a kormány kiiktatná működéséből a maradék kádárizmusokat, ha a kormányfő komolyan is veszi azt, hogy 'nem az ellenzék, hanem a szegénység' az ellenfele..." tessék már tudomásul venni, hogy ezek nem kiiktatható elemei a kormánynak. A kormányfő elsőként a múltját szerette volna kiiktatni, de mivel nem sikerült, most már együtt kell vele élnünk. A kormányfő csak a száznapos programokban tud gondolkodni. Azt is tudomásul kell venni, hogy nem lehet az ellenzéket kiiktatni. A szegénységpárti miniszterelnöknek lehet ellenfele a szegénység, amelyet tényleg kiiktathatna.

S lám, megtudhatja a polgári olvasó, hogy mi a fontos: "hogy melyik párt mekkora kormányt képzel el, mennyi adót szedne be milyen célokra, mennyit osztana a közpénzekből, milyen elvek alapján. Ezek azok a kérdések, amelyek (liberális) demokráciáról, köztársaságról szólnak. Polgári olvasóink kedvéért: a nemzetről." Megbocsát a tisztelt szerző, de ezen mondatával tudatja, hogy köszönőviszonyban sincs a nemzet fogalmával.

Mindenesetre csúnyán összemossa a két legnagyobb párt szlogenjét:
"Magyarország mindannyiunké"
"A jövő elkezdődött."

A jövő valóban elkezdődött, nem lehet visszafordítani az idő kerekét, és az sem kétséges, hogy "Magyarország többet érdemel", de remélhetőleg Magyarországot nem sajátítják ki kormányoldalról.