Gazdag, ha a hatalmon lévő urak komfortérzetét kell javítani milliárdos luxusautók, -bútorok beszerezésével, szegény, ha "csak" az életről, a hajléktalanság felszámolásáról vagy az egészségügyi ellátórendszerek fejlesztéséről van szó.

Ez egy ilyen ország: a miniszterelnök gazdag, ha az 54 cégből álló vállalatbirodalmát nézzük, de már-már sajnáljuk őt, hogy mindezt nem örökölte, nem több évtizedes becsületes munkával teremtette, még csak zseniális találmányra sem alapozhatta. Úgy kellett szegény kormányfőnknek még az eredeti tőkefelhalmozás idején kétes körülmények között, a korrupció gyanújától sem visszariadva, a kommunista mozgalomtól lehántolt nómenklatúra összes kapcsolatrendszerét felhasználva kihasítania a közösből, a véres verejtékkel megteremtett nemzeti vagyonból.

A szegény gazdag miniszterelnök gyermekének heti egyetlen százforintost ad zsebpénzre a papa, miközben ő százmilliós osztalékot ver dobra egy év alatt úgy, hogy annak szinte semmi látszatja. Kádár puritánsága a családi, dollárpapa pénzszórása az állami kasszánál. Gyanítjuk, hogy az osztalékot sem élte fel a kormányfő, mint ahogy az a vagyonbevalló papírokból látszik, csak nem köti az orrunkra, mire költötte, mibe fektette, nehogy már ellessük a gyurcsányi meggazdagodás fortélyait. Ha mindenki a volt állami vagyon osztalékából fog élni e hazában, kivel fog ő akkor jótékonykodni?

Eddig is sejtettem, hogy rendszerváltás ide, módszerváltás oda: KISZ-titkárból lehet enyveskezű tőkés, de versenyképes kapitalista soha. Ezek politikai hatalom nélkül, a saját kis cégbirodalomra fazonírozott állami gazdaságpolitika nélkül nem képesek működtetni a megszerzett vállalataikat. Hol a forintot ócsítanák, hol megideologizált vissza nem térítendő állami támogatással pótolják a hiányt. De Gyurcsány cégbirodalmának ez sem elég: állami lélegeztetőgépre van szüksége akkor is, ha már a főnök elhitte magáról, hogy a megszerzett állami vagyon mellett tőkéje a szakértelem is.

Míg Gyurcsány a Távol-Keleten szórta az állami milliárdokat, a miniszterei elárulták: az érdeltségéhez sorolható cégek közül jó néhány állami megrendelésekből termelte az osztalékot a miniszterelnöknek. Aki egyébként lemondott tulajdonosi jogairól, bármit is jelentsen ez a jogászok és a cégbírók nyelvén. Ez utóbbiak kellemetlenkedtek egy kicsit a kormányfővel, végül sikerült elérniük, hogy a tulajdonosi jogait törvényesen bízza másra. Szép teljesítmény a cégbíróságtól, hogy néhány hónap leforgása alatt sikerült kipréselnie egy jogszerű vagyonkezelői megbízást a kormányfőtől. És hogy ez alatt az idő alatt a Gyurcsány-birodalom cégei állami megrendelések jóvoltából gazdagodtak? Hogy nincs egyetlen jegyzőkönyv se, ami azt rögzítette volna, hogy a kormányfő arra kéri a vagyonkezelésre kiszemelt menedzserét, az alkalmazottját, hogy tanúsítson önmérsékletet, ne az Altus-csoporthoz tartozó cégek nyerjék el a legtöbb állami megrendelést? Nem számít.

Miközben az MSZP kétes értékű dokumentumokra és ellenőrizetlen híresztelésekre támaszkodva azt kutatja, hogy Orbán Viktor miniszterelnöksége alatt állami források játszottak-e szerepet családja állítólagos vagyongyarapodásában, feketén-fehéren kiderül, hogy Gyurcsány Ferenc személyes vagyonát kormányfőként is hizlalják az állam megrendelései. Kiss Elemér ennél jóval kevesebbe bukott bele. De ez sem számít. Mi csak csendben nyögjük Gyurcsányék osztalékát.

Torkos Matild, Magyar Nemzet