Sőt, az utóbbi időben le sem tudom venni a szemem a kormányfő ormányáról, lesem, mekkorákat nő, amikor például száz apró lépésével igyekszik engem is elkápráztatni a tévéképernyőn keresztül. Régi elvtársai is így csinálták: hazudtak éjjel, hazudtak nappal, hazudtak minden hullámhosszon. A miniszterelnök, miután kiderült, hogy cégeinek tulajdonosi jogait nem sikerült időben és törvényesen másra bíznia (ami, jegyezzük meg, elég különös egy jogászokkal körülbástyázott kormánytagtól), sőt, miután az is napvilágra került, hogy cégbirodalma állami megrendelésből is termeli neki a százmilliós osztalékot, magyarázkodásba kezdett. A közszolgálati televízióban (majd a rádióban) azt állította: ő bizony soha nem mondta azt, hogy ha politikus lesz, akkor vállalatainak semmilyen kapcsolata nem lesz az állammal.

No, itt esett le az állam, ám kaján örömmel nyugtáztam, Gyurcsány orra megint nőtt egy darabot. A kormányfő imigyen folytatta: "de azt mondtam, hogy ellenőrizhető és nyilvános lesz ez a kapcsolat, a normális kereskedelmi viszonyokon belül marad és csak nyilvános pályázaton vesznek részt a cégek". Nézzük ezek után, mit mondott Gyurcsány 2003. május 7-én, sportminiszterré való kinevezése előtt. Azt, hogy "valamennyi gazdasági tisztségéről lemond miniszteri eskütételéig". Azt is kijelentette ugyanezen a napon, hogy minden olyan cége vezetője levelet kap, amelyben többségi vagy kisebbségi tulajdonrésszel rendelkezik. Ebben azt kéri - tette hozzá -, hogy mostantól ne vállaljanak olyan megbízást, amihez az államnak köze van. Sőt még azt is hozzátette, hogy "ez a veszély eddig sem fenyegette cégeit, mert jellemzően olyan tevékenységet folytattak, aminek az államhoz nincs köze". E kijelentésnél is nőhetett egy-két centit a kormányfői orrozat, de akkor én még Gyurcsány orrát, megvallom, nem figyeltem.
Ez idő tájt egyébként Gyurcsány több, az államtól korábban "ellizingelt" (a közérthetőség kedvéért: lenyúlt) ingatlant adott bérbe az államnak, sőt az egyik cége akkor is beszállítója volt az államnak. Gyurcsány miniszteri kinevezése előtt még azt is kinyilatkoztatta: magánüzlet és közpolitika nem fér meg egymás mellett, így a legrövidebb időn belül rendezni kell, milyen sors vár gazdasági érdekeltségeimre a miniszteri kinevezés után.

Aztán később, már kormányfősége idején kiderült: a vagyonkezelési szerződést nem sikerült törvényesen megkötni, és a miniszterelnök cégei sem bírták nélkülözni az állami megrendeléseket. Egy ellenzéki felvetésre már a sportminiszter sajtófőnöke, Szigetvári Viktor válaszolt és növesztette orrát 2004. április 26-án, amikor kifejtette: Gyurcsány kinevezésével megszűnt üzletembernek lenni, a tulajdonában lévő társaságoknak állami megrendelései nincsenek.

Komolyra fordítva a szót: most azzal van elfoglalva a kötözködő ellenzék, hogy Gyurcsány jogszerűen mondott-e le tulajdonosi jogainak gyakorlásáról, az általa megígért időpontban tette-e ezt, illetve ha át is adta e jogokat másnak, a kormányfő cégei üzleti kapcsolatba kerülhetnek-e az állammal, és hogy a tetemes osztalékot törvényesen vette-e fel. Normális körülmények között természetesen semmilyen üzleti kapcsolat nem engedhető meg egy kormányfő cégei és az állam között. Egyetlen ilyen ügyet a miniszterelnök lemondása követné - legalábbis normális parlamenti demokráciában. De hát ez egy ilyen ország. A népe azt is elviselte, hogy egy szakvizsgázott orvos, aki életeket ment, százezer forintot keressen havonta állami kórházban, míg ugyanakkor egy állami bank vezetője, mint amilyen Princz Gábor volt, 8,8 millió forintot vigyen haza. Ha ennyi társadalmi igazságosságot bírtunk kikényszeríteni a politikai elitből, akkor vajon miért ne bírnánk elviselni, hogy a miniszterelnök a szemünkbe vágja, ilyen piaci feltételek mellett - vesd össze a kirobbanóan sikeres gazdaságról szajkózott kormányzati lózunggal - nem kíván időlegesen sem megválni vagyonától, azt csupán vagyonkezelőre bízza. És kire bízta volna, ha nem az egyik hűséges alkalmazottjára?

Még úgy járt volna, mint Pinokkió a mesében, amikor a négy aranyát, Róka és Kandúr tanácsára, elvetette a Csodák Mezején, abban a hiszemben, hogy majd kikel és ezerannyit terem. Ám a tanácsadói kiásták és ellopták tőle. Aztán mehetne - amint Pinokkió is ment - Gyurcsány a bíróságra, és nem kizárt, hogy az is a mesebeli bírósághoz hasonló döntésre jutna. Képzeljük el, a bíró csak rámutatna Gyurcsányra, mint Carlo Collodi meséjében az ítész Pinokkióra, és azt mondaná: "Ettől a szegény ördögtől ellopták a négy aranyát, ami nagy baj, de még nagyobb baj, hogy nem tudja megmondani, honnét szerezte a négy aranyát. Vigyétek gyorsan a dutyiba, hadd gondolkozzék rajta, hátha ott eszébe jut." Képzeljük csak el, amint Gyurcsány tiltakozni akar, meg fellebbezni az ítélet ellen, mint Pinokkió tette a mesében, de Mónika asszony pribékjei, mint a mesében a két "bulldog rendőr" megragadná és elvonszolná őt.

Pinokkiónak egyébiránt a mesében még a száját is befogták, nehogy fölösleges lármát csapjon.

Torkos Matild, Magyar Nemzet

fideszfrakcio.hu