Már-már komikus volt, ahogy Gellért Kis Gábor, a pártdelegáltakból álló nyolctagú kuratóriumi elnökség szocialista elnöke küzdött az ellen, hogy szavazásra bocsáttassék a két civil delegált határozati javaslata. Mit keres a civil szféra a döntéshozatalban? Nem ehhez szokott az egypártrendszerű, parancsuralmi rendszeren szocializálódott, újabban farizeus módon a nemzeti ellenzéken demokratikus értékeket számon kérő MSZP-s elit. Gellért gyorsan berekesztette az ülést, jelezve, hol húzódnak a jelenlegi kormánypártok számára a demokrácia határai. Ott, ahol megjelenik a "démosz", akinek nevében, a lehető legdemokratikusabban, hatalmat gyakorolnak. (Lehetőleg minél több hatalmat, sőt "minden hatalmat".)

Pedig a helyzet egyértelműnek tűnt attól a perctől kezdve, hogy a Magyar Rádió kuratóriuma több alkalommal sikertelenül ült össze, s nem tudta megválasztani a közmédium új elnökét. Ez esetben - s most idézzük itt a Magyar Rádió Közalapítvány Ellenőrző Testületének elnökét, Mészáros Lászlót - a "még hivatalában lévő elnök joga, felelőssége, mi több kötelessége egyik alelnökét az új elnök megválasztásának, illetve munkába állásának idejéig megbízni hatáskörének és feladatainak kibővítésével az Rt. képviselete folyamatos ellátásának biztosítása érdekében".

Kondor Katalin eleget tett kötelességének, ügyvezetőt jelölt ki Hollós János személyében. Ami ezután történt, az felér egy puccskísérlettel a demokratikus intézményrendszer ellen: a kuratórium kormánypárti tagjai először Gőblyös Istvánt nevezték ki átmeneti vezetőnek, s a minden hatalom megragadását előíró forradalmi hevületet még az sem lohasztotta soraikban, hogy a gazdasági alelnök nem kért a kétes dicsőségből. Miután Gőblyös jelezte, hogy csak konszenzus esetén vállalja ezt a posztot, a kormánypárti kurátorok Szijártó Istvánt nyilvánították az új elnök megválasztásáig a rádió első számú emberének. Tán a vulgármaterialista világnézeti oktatás az oka, de megint egy gazdasági vezetőt, a gazdasági igazgatót látták a legavatottabbnak e poszt betöltésére. Az, hogy semmiféle jogkörük nincs ilyen döntések meghozatalára, a legkevésbé sem zavarta a csonkábbnál is csonkább testület tagjait. Más piszkálta a csőrüket, de az nagyon. Úgy sejtik, hogy Hollós nem az ő emberük.

Kinevezték tehát Szijártót, aki, ő tudja miért, nem ragaszkodott annyira a konszenzusos támogatottsághoz, mint a gazdasági vezetés másik tagja.

Ez a történet többször elkezdődik és véget ér - elvileg itt is végződhetett volna.
Aztán, mint a Németh László által Szárszón idézett történetben, valaki mégiscsak megkérdezte, hogy nem lehet-e Pápuaföld a pápuáké. Hogy esetleg az elmúlt két évtizedet a Magyar Rádió stúdióiban végigücsörgő Hollós, ha esetleg, ugye... Mert, hogy Kondor is... A Gellért Kis által berekesztett ülés tehát folytatódott. Szadai Károly, a kuratórium elnökhelyettese megszavaztatta a kurátorokat a két civil javaslatáról, s megszületett a döntés: Hollóst tartják ügyvezető elnöknek. Kondor Katalin erre formálisan is átadta neki az intézmény vezetését.

Hát így érünk a történet végére, amikor a Rádió körül elhallgatott a csatazaj. (Ami persze nem jelenti a háború végét, mert Gellért Kis szerint a nagykuratórium jogszerűtlenül döntött.)

Mint annak idején, amikor egy éjszakányi harc után, a dörgő fegyverek tüzében megszületett a forradalom első győzelme: a felkelők bevették a Magyar Rádió épületét. Aznap sem tudta még senki, hogy tulajdonképpen mi történt, nem sejtették, mi veszi kezdetét. De akkor sem ez volt a fontos.

Hanem az, hogy győztünk.

Udvardy Zoltán; mno.hu, 2005. augusztus 2.