fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Köszönet a nemzet elnökének
2005. augusztus 7., 10:42
Akárhogy is van, elnökünk megteremtette a pártok felett álló, a politikai harcoktól magát mindig távol tartó, a jogállamot és az alkotmányos rendet feltétlenül tisztelő és minden más elé helyező köztársasági elnök mintáját. Tudtuk előre, hogy kizárólag lelkiismerete és értékei fogják vezérelni, mint ahogy azt is, hogy szelíd szava erős lélekkel és szilárd akarattal párosul.

Közel tíz esztendővel ezelőtt felkérést kaptam, hogy "szóljak pár szót", hivatalosabban: tartsak laudációt az Erkel Színházban abból az alkalomból, hogy a polgári együttműködés akkori pártjai Mádl Ferencet jelölik köztársasági elnöknek. Beszédem szövege nem maradt meg, igaz, akkoriban még a televízió is közvetítette a hasonló eseményeket. Egy mondatomra határozottan emlékszem, amely úgy szólt, hogy "ő (Mádl Ferenc) tudta, hogy mit jelent Eötvös József és Klebelsberg Kunó székébe ülni". Utaltam ezzel - nem minden politikai él nélkül - a jelölt kultuszminiszteri tevékenységére.

Mádl Ferencet 1995-ben az Országgyűlés nem választotta meg köztársasági elnökké. A Gondviselés valamilyen okból úgy ítélte helyesebbnek, ha ezt a tisztséget öt esztendővel később, 2000-ben nyeri el. Közben megalapítottuk a Magyar Polgári Együttműködés Egyesületet, amelynek az első elnöke Mádl Ferenc lett, egészen köztársasági elnökké történő megválasztásáig. Éppen abban az évben lett elnökünk, amelyben a magyarok államának ezeréves fennállását ünnepeltük. Lehet, hogy így akarta ezt a Gondviselés?
Akárhogy is van, elnökünk megteremtette a pártok felett álló, a politikai harcoktól magát mindig távol tartó, a jogállamot és az alkotmányos rendet feltétlenül tisztelő és minden más elé helyező köztársasági elnök mintáját. Tudtuk előre, hogy kizárólag lelkiismerete és értékei fogják vezérelni, mint ahogy azt is, hogy szelíd szava erős lélekkel és szilárd akarattal párosul. Úgy tudott egész nemzetének elnöke lenni, hogy jottányit sem engedett értékeiből és hitéből. Hitéből a nemzetben, a magyarságban, és hitéből a Mindenhatóban. Úgy tudott a történelmi egyházak mindegyikével meghitt együttműködést, megértést kiépíteni, hogy senkinek az érzékenységét nem sértette, hívők és nem hívők bizalmát egyaránt élvezte. A katolikus egyház két egyházfőjével épített ki bensőséges kapcsolatot, fejezte ki nekik a magyarság köszönetét, és egyben beszélt nekik arról is, mi nyomja a magyarok szívét. Mert Mádl Ferenc Antall József sokat idézett és méltatlanul támadott szavait nemcsak átélte, hanem egész tevékenységével megvalósította: közjogilag tízmillió, lélekben és érzelemben pedig tizenötmillió magyar elnöke volt. Ott volt mindenütt, ahol szükség volt rá, ahol segíteni tudott, és ott is, ahol bántották a magyart. Tizenötmillió magyar őrzi ezt meg emlékezetében, és ennél jobban nem lehet kifejezni a nemzet egységét és összetartozását.
Azon nagy magyar államférfiak, tudósok, írók, költők, művészek közé tartozott, akik sohasem fogadták el, hogy bárki ellentétbe állítsa a magyarságot az európai gondolattal. Nem egyszerűen ötesztendős elnöki működése, hanem életműve és az általa kifejezett értékek és gondolatiság játszott meghatározó szerepet abban, hogy elnöki szolgálata alatt lettünk teljes jogú tagjai az Európai Uniónak. A hetvenes évek elején álmélkodva ültünk a Magyar Tudományos Akadémia nagytermében, amikor az európai közösség jogáról szóló nagydoktori értekezését védte meg. Akkor is szólt már Szent Istvánról és arról, hogy a magyarságnak és a magyarok államának Európában a helye, és készülnünk kell arra a - nem várt és nem remélt - pillanatra, amikor visszatérhetünk oda, ahová mindig is tartoztunk. Köszönet ezért az életműért.
Nem tudok mindenről szólni, rövidnek kell lennem. Ezért csak a legfontosabbra keríthetek sort. Ezért kell szólnom valakiről, aki hirtelen és váratlanul szembesült egy tökéletesen új szereppel, egy olyan kihívással, ami sokaknak bizonyára gondot jelentett volna. Hiszen ezt megelőzően családjának élt, szeretetét családtagjai és barátai érzékelték és élvezték. Majd a 2000. esztendőtől csodálatos természetességgel és magától értetődően terjesztette ki szeretetét százezrekre és milliókra, mindannyiunkra. Így lettek gyermekei és unokái Böjte atya gondozottjai, a kárpátaljai diákok vagy a magyarországi cigánysorok nehéz sorsú gyermekei. Rajtuk keresztül mindannyiunkon segített, mindannyian egy nagy család tagjai lettünk. Így lett Mádl Dalma asszony nem egyszerűen a szeretet nagykövete, hanem a szeretet elnök asszonya. Soha nem fogja ezt elfelejteni sem az ország, sem az egész nemzet.
Távollétükben is szólok egy szót a jövendő elnöki házaspárról. Könnyű vagy nehéz lesz-e a dolguk, azt megmutatja a jövő. Mi itt mindannyian nagy szeretettel fogadjuk őket, mellettük vagyunk és leszünk. Nem a politikai győzelem a lényeg, hanem az a bizalom és szeretet, amely ma feléjük sugárzik. Bízom benne, hogy érzik ezt, és meríteni is fognak ebből.
És még egy szót elnökünkhöz. Tudom, várta ezt a pillanatot, a jól végzett küldetés teljesítése utáni derűs nyugalmat. Bizonyára rászolgál a pihenésre és a nyugalomra, de rossz hírem van. Nyugalma nem lesz maradéktalan, mert szükségünk van rá. Hogy miként s hogyan, azt majd ő dönti el, de segítenie kell, mert feszültség van, viszály a családban, bölcs tanácsra, szelíd szóra és erős akaratra van szükség. De itt ma mindenekelőtt a háláé és a köszöneté a szó. Amennyire ezt persze szavakkal ki lehet fejezni.

A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnökének beszéde elhangzott 2005. július 16-án a Művészetek Palotájában, a Mádl Ferenc tiszteletére adott koncertet követő fogadáson.

Martonyi János; Heti Válasz


hetivalasz.hu - fideszfrakcio.hu