fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Vigyázat, félretájékoztatnak!
2005. augusztus 8., 11:54
A média befolyásolási szerepe nem áll meg a reklámok világánál. A híreket szerkesztők és különböző döntéshozók szelektálják, alakítják kényük-kedvük, no és érdekük szerint. A Századvég Kiadó legújabb kötetének szándéka, segítséget nyújtani a befogadók számára a manipulatív hatások tudatos észlelésében.

"A mai sajtó nem az ötödik hatalmi ág, hanem az első" - nyilatkozta a gondolának adott korábbi interjújában Kerényi Imre. És valóban. Napjaink legnagyobb hatalma a média kezében összpontosul. Talán nem véletlen ennek tükrében az sem, hogy kereskedelmi televízióink koncesszióját két esztendővel lejártuk előtt hosszabbította meg az ORTT újabb öt évre. Úgy érvelnek, megszokott, hogy ennyivel korábban már döntés születik az ügyben, mégis elgondolkodtató, hogy alig egy évvel a választások előtt történt mindez. Gyanúsnak tűnhet az a részlet is, hogy az ORTT szocialista delegáltja, Ladvánszky György volt az, aki beadványt juttatott el a testülethez, ami a mihamarabbi döntést szorgalmazta.

Majd megmutatják?

A TV2 már most hálás. Mutatja ezt az is, hogy hamarosan új közéleti műsort indít szeptembertől Mutató címmel. A hetente jelentkező műsorban Jakupcsek Gabriella, Bárdos András, Frei Tamás és Sváby András vitatja majd meg az aktuális politikai, kulturális és társadalmi kérdéseket. Akik ismerik a fenti médiaszemélyiségek munkásságát és szemléletét, azok tisztában lesznek azzal, hogy milyen szellemben fogják vezetni az adást...

Manipulációveszély

Antal Zsolt, Gazsó Tibor és Kubinyi Tamás Médiabefolyásolási technikák kislexikona című munkája azokról a módszerekről, technikákról, fogásokról, és az ezekre vonatkozó elméleti konstrukciókról ad bemutatást, amelyek a média napi gyakorlatában meghatározó szerepet játszanak. A kötet egyik legfőbb célja segítséget nyújtania a befogadók számára a manipulatív hatások tudatos észlelésében, hiszen kétségtelen, hogy a média funkciója nem merül ki a valóság semleges és objektív megjelenítésében. Szükségképpen szelektál a valóság bemutatásakor, de a bemutatás eszközei, módozatai között is, és e szelekció mindig valamilyen eltérést eredményez a valóság és annak médiaábrázolása között.
A könyv előszavában rámutat: a XXI. század elejére, a globális gazdasági versengés feltételei között az lett a média társadalmi szerepének meghatározó kérdése, hogy a véleményformáló és befolyásoló képesség révén a média milyen irányt próbál a társadalom számára mutatni, milyen célok érdekében és milyen eszközökkel törekszik befolyásoló képességének érvényesítésére. E törekvést tekintve a kérdés végső soron az, hogy a nagy társadalmi csoportok milyen mértékben, milyen feltételek mentén és milyen megfontolások alapján támogatják egy adott országban a politikai intézményrendszer működését és alapvetően magát a kialakult berendezkedést.

Tájékoztatás, vagy félretájékoztatás?

Marad tehát a szerkesztői döntések révén formálódó közléstartalom, amely szükségszerűen magán viseli a súlyozás, a keretbe helyezés és az interpretáció további, egyéni megfontolásokhoz kötődő jegyeit. Vagyis a média eredendően válogat a valóság bemutatásakor, az objektumok és az alkalmazott eszközök tekintetében is, és e szelekció eltérést generál a valóság és az arról bemutatott médiakép között. A kérdés az, hogy mekkora az eltérés, hiszen ezen múlik, hogy a média tájékoztat, vagy félretájékoztat, moderálja a társadalmi diskurzust, vagy a legrosszabb értelemben befolyásol, esetleg manipulál, megjeleníti az eltérő véleményeket, vagy meghatározott preferenciák szerint szelektál.
A kötet, szócikkeit tekintve háromnyelvű. A magyar kifejezések mellett számos angol és latin szó is megtalálható. Az angol szavak gyakori előfordulását az indokolja, hogy ezen kifejezések híripari értelmezése nem azonos a szótári alakjukkal. A szócikkek között található olyan, mely a kommunikáció iránt érdeklődő számára semmiféle újdonságot nem jelent, ám találhatók olyan származékos fogalmak is, amelyek a magyar professzionális médiában sem honosodtak meg igazán. A megjelent könyv nem végeredmény, sokkal inkább kiindulási alap, méghozzá olyan, amely felkelti az érdeklődést és felvilágosít. Elolvasása után érdemes lesz ismét leülni a híradók elé. Egészen más világot fogunk látni...

gondola.hu - fideszfrakcio.hu