Aktuális a probléma, hiszen most iktatták be Sólyom Lászlót, akinek hivatalba lépésére meglehetősen viharos előzmények után került sor. A júniusi elnökválasztás nem olyan ünnepi hangulatban zajlott le, mint a korábbiak. 1990 óta először fordult elő, hogy két, közel azonos parlamenti támogatottsággal rendelkező jelölt küzdött meg. A választási procedúrát kísérő nyilatkozatháború szintén szokatlannak tűnhetett, hiszen a politikusokhoz hasonlóan a közvélemény sem szokta még meg az ilyesfajta összeütközéseket.

Sólyom László győzelme nem csupán azért jelentős momentum, mert egy olyan köztiszteletben álló személyiség került az államfői székbe, aki képes maradéktalanul megfelelni az ezzel járó kihívásoknak, hanem azért is, mert ez a rendszerváltás idején megfogalmazott alkotmányos elvek diadalát jelenti.

A jelenlegi törvényhozásban mára csupán két olyan párt maradt, amelyik az ezzel kapcsolatos korábbi népszavazások, valamint a Medgyessy Péter által kezdeményezett alkotmányromboló kezdeményezések idején is következetesen kiállt a közvetett elnökválasztás mellett: a Fidesz, illetve az eredeti szellemiségéhez néhány nap erejéig viszszalopakodó SZDSZ.

Az MDF csupán Antall József pártelnöksége idején volt egyértelműen ennek a választási modellnek a híve, míg a szocialisták álláspontjáról gyakorlatilag értelmetlen beszélni, mivel az éppen aktuális belpolitikai erőviszonyok függvényében ők ciklusonként változtatták a véleményüket.

Mádl Ferenc az ötéves elnöksége idején példamutató bizonyságát adta annak, hogy elkötelezett támogatója az alkotmányos jogállamnak. Az elnöki jogkörök kiszélesítéséről tett - várhatóan még sokszor visszaidézett - nyilatkozatát annak tükrében kell értelmezni, hogy három nagyon nehéz évet kellett társbérletben eltöltenie azzal a balliberális koalícióval, amelyik több esetben kétségbe vonta a pártatlanságát, nem egy alkalommal megalázva őt (emlékezzünk a végül megsemmisített kórháztörvény újratárgyalási komédiájára).

Ezek után óhatatlanul vetődhet föl újra a kérdés: nem adna-e a kormánnyal szemben nagyobb tekintélyt az államfőnek, ha közvetlen választói felhatalmazás állna mögötte?
Nem szabad azonban elfeledkezni arról, hogy a közelmúlt konfliktusainak nem a köztársasági elnök viszonylag gyenge közjogi súlya volt az okozója, hanem az alaptörvényben előírtakhoz méltatlanul ténykedő koalíció több lépése.

A jelenlegi alkotmányos rendszer szellemével nem egyeztethető össze egy szélesebb jogkörű, a kormányt és az Országgyűlést háttérbe szorító államfő. Egyes kelet-közép-európai országok nem éppen követésre méltó példái is óvatosságra intenek. Nem beszélve arról, hogy egy hoszszú, több hónapos elnökválasztási kampány még inkább megnehezítené a napi kormányzati munkát.

Sólyom László első kijelentései azt jelzik, hogy elődjéhez hasonlóan ő is következetesen ki fog állni a Magyar Köztársaság alkotmányos jogrendjének védelmében. Ehhez minden jogi eszköz a rendelkezésére áll, és az is segítséget jelent, hogy az államfői hivatalnak a közvélemény előtti megbecsülése változatlanul magas. A problémák megoldásának módja tehát nem az alkotmány felforgatása. A kormányról pedig jövőre döntenek - közvetlenül a választók. Mert a miniszterelnök személyéről szóló döntést valóban a népnek kell meghoznia, nem pedig egy puccsisták által öszszerángatott pártkongresszus küldötteinek.

Tihanyi Örs, Magyar Nemzet

fideszfrakcio.hu