Pedig úgy tűnt, hogy luft az egész, és három nap alatt elül a tusványosi botrány, ám addig-addig sikerült habosítani a semmit, amíg végre több ezren megértették, hogy tulajdonképpen ismét kell keresniük odalent a pincében egy jó vastag kötelet meg strapabíró gerendát vagy valami ilyesmit. Csak tegnap két tucat vérig sértett interaktív tévénéző saját szájából hallottam a "Mikor rontottam én rá a nemzetre, mi?" kérdést, ami igen ékes példája a slágergyártás korszerű technológiájának: ha egy csapnivaló szerzeményt divatba akarsz hozni, akkor félóránként játszd le, és a hallgató nem menekülhet. Orbán Viktornak meg visszanő a fejére a szarvacska.
És az az igazság, hogy az akció zseniálisan lett megkomponálva. Mert ki az a marha, aki bonyolult, gondolkodásra, töprengésre, a puzzleban leledző ténymorzsák kreatív összerakosgatására késztető Kulcsár-jegyzőkönyveket böngész az uborkaszezon közepén, amikor már megint Orbán izél?
Csakhogy nincs még a trutymó elég rendesen fölkavarva, hiszen egy-két Kulcsár-gétes nevecske óhatatlanul is átszüremkedik a közéleti dzsindzsáson. Tegnaptól azonban ismét másról beszélünk - hála néked Népszava -, tudniillik, hogy miféle orbáni ármánykodás sodorta közös platformra Bartók Bélát, Bibó Istvánt, Eötvös Józsefet, Kazinczy Ferencet, Petőfi Sándort és Táncsics Mihályt Fejtő Ferenccel, Göncz Árpáddal, meg Gobbi Hildával.
Hát persze, hogy a tusnádfürdői beszéd, a már említett rárontós adta az ihletet a történelmi portrégyűjtemény megalkotásához, amely Ők is rárontottak... címmel foglalja elvtársias közösségbe a Népszava szerkesztői szerinti balos hírességeinket. A két tusványosi főhős, Kun Béla és Rákosi Mátyás viszont nincs fönt a kolumnás tablón, pedig Nagy Imre mellett igazán jól mutattak volna.
Mindenesetre azoknak, akik esetleg inogni érzik történelmi ismereteiket, Horváth István, a napilap főszerkesztő-helyettese megnyugtató támasszal szolgált, úgymint: "...a baloldal nem a munkásmozgalom szinonimája, hanem odatartoznak mindazok, akik kritizálják a fennálló társadalmi viszonyokat."
De ne álljunk meg Petőfinél, hanem emeljük föl a padlóra ejtett szálat, mert van még szufla az eszmefuttatásban. Itt hever tehát előttünk pőrén ez az egyszerűségében csodálatos egyenlet, miszerint aki kritizálja a fennálló viszonyokat, az baloldali. Gyönyörű külföldi példák sorjáznak elő Adolf Hitlerrel az élen, mert a vezér is kritizálta a fennálló viszonyokat dögivel, de mivel rárontós embereket keresünk, maradjunk a Kárpát-medencei játéktérben. Például Szálasi Ferenc is elégedetlenül szemlélte a fennálló társadalmi viszonyokat, ergo nem szép dolog kihagyni a gyűjteményből. A kommunizmus/szocializmus vezetői viszont en bloc kimaradnak a baloldaliságból, mert valahogy egyiküknek sem jutott eszébe kritikával illetni a puhuló diktatúrát, bár Medgyessy Péter-óta tudjuk, hogy a magyaroknak a KGB-elleni harc meg volt engedve, meg egyébként is mostanában egyre többen úgy emlékeznek: ők már a hatvanas években megmondták.
A baloldal legnagyobb fogása mégis Orbán Viktor, noha az arcképcsarnokba a Fidesz elnöke sem kerülhetett be. Orbán ugyanis a most megsértettekkel ellentétben már 1990-előtt aktívan kritizálta a fennálló rendszert, így megfelel a baloldaliság kritériumának, vagyis népszavásan szólva Ő is rárontott... A tusnádfürdői szónoklat pedig nem más, mint egy látens baloldaliságával tusakodó jobboldali politikus freudi elszólása. Esetleg a Népszava tablója a hülyeség.

Dévényi István, hetivalasz.hu

hetivalasz.hu - fideszfrakcio.hu