fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Újabb sarcot vetnének ki a gazdákra
2005. augusztus 10., 20:02
Újabb botrány, ismét a gazdák kárára. A megyei földművelésügyi hivatalok visszakérik a földalapú támogatás egy részét. Font Sándor a Vasárnapi Újságnak adott interjújában elmondta: a hivatalok jogtalanul követelnek pénzt a gazdáktól.

Az elmúlt hetekben több 10 ezer gazda kapott egy felszólító levelet az FVM megyei hivatalaitól, hogy fizessenek be bizonyos összeget arra való hivatkozással, hogy 2004. májusa előtti területalapú támogatás igénylésekor más nagyságú földterületet jelöltek meg, mint 2004. májusa után, júniusban, amikor már uniós tagként, az EU pénzalapjai erre pályáztak a gazdálkodók. Ezen eltérés egyébként lehetséges, de ennek teljesen okolt érvei vannak. 2004. májusa előtt a gazdálkodónak kizárólag a fölhivatalok által kibocsátott földhasználati lap állt rendelkezésére, és az ebben feltüntetett hektár mennyiség után igényelhette meg azt a mintegy 8 ezer forintos előleget, amit a magyar állam, negyedik hó. 5-én elrendelt rendeletében, majd aztán 2004. júniusában egy újabb uniós pályázathoz lehetett igényt beadni ötödik hó 15-én jelent meg ez a rendelet, amely alapján már a Mepár biztosította földterületek után lehetett megigényelni a támogatást.

Mit jelent ez a Mepár?

Az unió által működtetett földnyilvántartó rendszer, légi felvételekkel pontosan bemérték Magyarország hasznosított földterületét és ekkor derült ki, hogy a földhivatalok által nyilvántartott területek nem mindenben egyeztek meg a most már pontos légi felvételekkel megerősített területi nagyságokkal. Ez az eltérés, amikor kiderült az FVM-ben úgy döntöttek, hogy az eltérés nagyságára vonatkozott összeget visszakérik. Csak az a meglepő ebben, hogy a gazdálkodó 2004. áprilisa előtt nem tudhatta, hogy mekkora is az ő területe, kizárólag a földhivatali nyilvántartás alapján biztosította ezt. Hogy a Mepár rendszer közben finomította, ez nem a gazdálkodó hibája, hiszen a gazdálkodó mind a két igénylés esetében az aktuális törvényeknek megfelelően és jóhiszeműen járt el.

Úgy tudom, óriási összegről van szó, mennyi ez az összeg körülbelül?

Úgy tűnik, milliárdos nagyságrendű összeget szeretne a visszaigényelni a kormányzat e több 10 ezer gazdálkodótól. Ez az összeg jogosan került a gazdákhoz, és jogtalan a jelenlegi visszaigénylés. Leglényegesebb a mai pillanatban, hogy a gazdák azonnal kifogásolják meg, a legrövidebb időn belül ezt az felszólító levelet, mert ha ezt nem teszik, akkor ez átalakul úgynevezett APEH típusú köztartozássá és akkor már csak bírósági úton tudnak pereskedni a jogtalan visszaigénylés miatt.

radio.hu - fideszfrakcio.hu