fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Bravó Friderikusz! Éljen a közszolgálat!
2005. augusztus 22., 09:40
Friderikusz Sándor médiamunkás és Kacziba Antal nyugállományú nyomozó A szólás szabadsága legutóbbi műsorában összekapaszkodott, és felejthetetlent alkotott. A riporter Kulcsár bróker 2004. július 9-i ügyészségi kihallgatásának videofelvételéből mazsolázott pár percet, s meghívott vendégeivel szakértette a látottakat. Hogy úgy értsünk mindent, ahogy magyarázzák.

Az elméleti szakértő Kabodi Csaba, az ELTE büntetőeljárásjogi tanszékének vezetője, a gyakorlati pedig Kacziba Antal, az ORFK egykori bűnügyi igazgatója volt. Kabodi többnyire csínján bánt a jelzőkkel, s ha mégis erősebbet használt, jelezte, hogy hosszú folyamat apró részleteivel szembesülünk. Szerepe kimerült a felejthetetlen páros hitelesítésében. A tábornok úr cseppet sem tűnt önmegtartóztatónak, egyenesen jogellenesnek minősítette a kihallgatás egyes elemeit, az ügyészek felkészületlenségéről lamentált, s rendszerint arra utalt, hogy a háttérben alku köttetett. Nem tudta, hogy milyen, mert az ügy főszereplőjével legális alkut kötni - a büntetőeljárás szabályai szerint - nem lehetett. Kacziba úriember. Csak sugallta, hogy Kulcsárnak ígérhettek valamit, ami miatt szerepet játszik, és kész. Friderikuszék meg is támogatták ezt a sejtetést, amikor azt alcímezték a képernyőre, hogy "2004. október 1-jén váratlanul, óvadék nélkül Kulcsár házi őrizetbe kerül". Kerül. Így, személytelenül. Hadd higgye a néző, hogy nem a bíróság hozta meg a döntést, hanem a "fideszes" ügyészség. Az alkukötő. Ezt kell most sulykolni, hiszen hamarosan vádat emelnek, s jó, ha azt gondolja a tisztelt nagyérdemű, hogy a húszmilliárdos síbolásról szóló egész ügy - valamennyi szocialista potentáttal és médiamogullal együtt - csak a Fidesz kreatúrája. Mert vissza akar mászni a hatalomba.
És sajnálkozhatnánk, hogy a professzionális Friderikusz miért hagyta a levegőben Kacziba sejtetéseit, és miért tűrte, hogy kollégái pontatlan feliratokkal dezinformálják a nézőket, ha nem tudnánk, hogy A szólás szabadságába meghívott Kacziba Antal független bűnügyi szakértő a brókerbotránytól összemaszatolódott Lamperth Mónika belügyminisztériumának tanácsadója. Erről elfelejtették tájékoztatni a tévénézőket, miközben a műsor chartájában azt írják magukról, hogy "a műsorvezető mellékesnek tűnő megjegyzései is kiterjedt forrásmunkán alapulnak". A szerződtetett és fizetett belügyér a közszolgálati televízióban rangrejtve szakért, s mindentől függetlenül azt sugallja, hogy amit az ügyészség művel, az nem igazságszolgáltatás.
Nem érdekes a több ezer oldalt kitevő nyomozati anyag, nem érdekes a több hónapig tartó, több tucat tanút és vádlottat megmozgató kihallgatás-sorozat. Az a kimazsolázott pár perc az érdekes, amely vontatottságával, szétesettségével lehangolja az amerikai filmek esküdtszék előtti, feszes kihallgatásain nevelkedett laikus közönséget. S ha még meg is "szakértik" neki a látottakat, el is szörnyülködik. Hiába mondja aztán Kabodi, hogy a XIX. századi európai büntetőeljárási szabályok nincsenek felkészülve a XXI. századi médiakihívásokra. Az utolsó szó - hála Friderikusznak - természetesen a szomorú és elképedt Kaczibáé, aki mindvégig azt üzente: nem tudja eldönteni, hogy az ügyészség képzetlenség, hozzá nem értés vagy VALAMI MÁS ok miatt veszélyezteti az igazság kiderülését.
Remek volt, Sándor, hagyhatja majd újabb üzenetét Lendvai Ildikó Friderikusz üzenetrögzítőjén.
Bravó Friderikusz! - mondjuk magunk is. Éljen a megbonthatatlan Kacziba! Éljen a közszolgálat! Éljen a köztársaság!
Szent István ünnepéről talán majd jövőre.

forrás: Heti Válasz

hetivalasz.hu - fideszfrakcio.hu