fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Anikó
2005. augusztus 23., 16:10
Élvezzük Anikó ügyeit, amíg csak lehet, mert két hét múlva indul a banzáj; Kulcsár teljes gőzzel, szőlővessző és társai, sőt, a Happy End Kft. is nagy eséllyel terítékre kerülhet, és a kolbásztöltő versenyről is rég hallottunk, meg lesz antiszemitizmus is bizonyosan.

Kulcsár milliárdjai, Gyurcsány cége, Orbán szőlője, a MÁV közbeszerzése, és úgy általában érdekel bárkit bármi, amikor Anikónak új pasija van?
A gázáremelésről kellene írni, hogy már megint nem lesz, ráadásul még az is elképzelhető, hogy har-minc-há-rom szá-za-lék-ra nem kell lelkileg fölkészülnünk. Vagy a négypárti (MSZP-SZDSZ-MDF) gazdasági akármiről, hogy míg mások csak beszélnek, beszélnek, addig a kormány is. Plusz Herényi Károly - normalismagyarorszag@mdf.hu.
Netalán lehetne távolodni a politikától kicsit, mert a fél ország valamiért vízben áll, ami augusztus közepén a legkevésbé sem bevett szokás, tavasszal, meg ősszel szoktunk gumicsizmás riporterekben gyönyörködni, nem a bővülő költségvetésű tűzijátékra készülődvén. (Történelmi alkotmányunk ünnepe lesz, Klára, mert először lődöznek az égre nemzetiszín csillagfelhőket, meg polip-, illetve pillangóbombákat.)
És a szupertitkos ügynök is megérne egy misét, az, amelyik a Magyar Szigeten három sör után megmutatta az igazolványát egy skinhead lánynak, hátha akkor odébb lehet kettecskén húzódni a csalitosba, mert újoncoknál így megy ez; annak idején én is fölvágtam a friss, ropogós személyimmel a hetedikesek klubdélutánján. (Lásd még: diólikőr, kölcsönmagnó, kukáskocsi-villogó, Tarzanboy.)
Esetleg szolid, csöndes, családiasan rövid cikkecskében megemlékezni Gyurcsány Ferenc hatalomra kerülésének első évfordulójáról, Medgyessy Péter idézetekkel kicsicsázva ("Én azt gondolom, hogy úgy vélem, hogy...").
Vagy a háromszáz forintos benzinárral vizionálni a szebb jövőt, amikor senki sem ül autóba, és ettől Budapesten sokszorosára nő az erőszakos bűncselekmények száma, és több ellenőr nyolc napon túl gyógyul.
Csakhogy Anikónak új pasija van. Ilyenkor megállunk egy percre mindahányan, egységbe rendeződik a gyűlöletbeszédtől árkokkal szabdalt nemzet, hogy teljes odafigyeléssel tudjunk a Való Világ nem győztes sztárjának, a Nagy Ő című szuperprodukció főhősnőjének, a bulvárlapok párkapcsolati rekorderének szurkolni, mert most, annyi balszerencsés randevú, Bochkorok, Klausmanok, és kit tudja még kik után, talán végre tényleg megvan az igazi. (Jelen helyzetben a nagy ő kissé erőltetett poénnak tűnik.)
Élvezzük Anikó ügyeit, amíg csak lehet, mert két hét múlva indul a banzáj; Kulcsár teljes gőzzel, szőlővessző és társai, sőt, a Happy End Kft. is nagy eséllyel terítékre kerülhet, és a kolbásztöltő versenyről is rég hallottunk, meg lesz antiszemitizmus is bizonyosan. Mert hát az MSZP kormányoz, és ilyenkor elég szerencsétlenül hangzik, ha a baloldal a szokásos stratégia mentén azzal kampányol, hogy a Fidesz rosszul ellenzéki. Erre ugyanis a választók esetleg azt találják mondani: akkor tessék megmutatni, hogy kell csinálni rendesen.

Dévényi István

hetivalasz.hu - fideszfrakcio.hu