fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Mucuska fedőneve Lorin - gyűrűzik a kémbotrány
2005. augusztus 27., 10:13
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Tóth András nemzetbiztonsági államtitkártól kért tájékoztatást a kémtörténet kapcsán - közölte a kormányszóvivő. Tegnap a Cotidianul nevű román napilap Magyar Bálint oktatási miniszter és egy Lorin fedőnevű személy között lezajlott telefonbeszélgetés alapján készült lehallgatási jegyzőkönyvet hozott nyilvánosságra. A dokumentum formai hibáit román titkosszolgálati szakemberek elemezték - írja a szombati Magyar Nemzet.

A kormányfő tegnap tájékoztatást kért Tóth András titkosszolgálatokat felügyelő államtitkártól a kémtörténettel kapcsolatban - jelentette be László Boglár kormányszóvivő. Közölte: a kormányfő arra kíváncsi, hogy az ügy létezik-e, illetve ha igen, akkor várja annak tisztázását is, hogy miképpen kerülhetett ki azoktól a szervektől, akikre kizárólagosan tartozik. A tájékozódás függvényében fog eldőlni az, hogy mi történjen a továbbiakban - mondta. László Boglár hozzátette: az ügy nem annyira miniszterelnöki, illetve kormányzati, mint amennyire szakmai, elsődlegesen a Tóth András vezette hivatal hatáskörébe tartozó kérdés.

Azt, hogy az ügy valóban létezik, alátámaszthatja egy romániai napilap tegnapi közlése. A Cotidianul szerkesztősége nyilvánosságra hozott egy jelentést, amelyet 2004. május 24-én Budapesten készítettek. A dokumentum szerint Magyar Bálint oktatási miniszter egy Lorin fedőnévvel aposztrofált személyt hívott fel telefonon. Az újság cikkében Lorint Szatmári Ildikóval azonosítja be, ő korábban az Oktatási Minisztériumban (OM), majd a Határon Túli Magyarok Hivatalában (HTMH) is dolgozott. A hazai sajtó Szatmárit azzal a személlyel azonosította be, aki a magyar titkosszolgálat gyanúja szerint a román hírszerzésnek dolgozott.

"Te vagy az egyetlen, akit meghívtam" - a jelentés tanúsága szerint Magyar Bálint így szólt Lorinhoz, majd hozzátette: "személyesen". Ezt Lorin nevetve vette tudomásul, és a meghívást szépen megköszönte. Az Index internetes újság úgy tudja, hogy a lehallgatási jegyzőkönyv szerint az oktatási miniszter a tavalyi EU-választás előtti időszakról is beszámolt Lorinnak: "egy kis kampány, egy kis ez, egy kis az, egy kis amaz".

A Cotidianul román titkosszolgálati szakembereket is megkérdezett a feltételezhetően a magyar Nemzetbiztonsági Szakszolgálat által rögzített beszélgetés jegyzőkönyvi kivonatáról. A román szakemberek a jelentést hitelesnek tartják, ám annak formai hibáira is rávilágítottak: két dátum és két azonosító kód nem stimmel a kétoldalas anyagban. Szerintük elképzelhető, hogy a dokumentum egy hosszabb sorozat része lehet. A napokban egyébként a Cotidianul arról számolt be, hogy a román hírszerző szolgálat levette a kezét a "kitartott kémnőről".

A jelentésen mobiltelefonszámok is kiolvashatók. Az egyiket tárcsázva munkatársunk Szatmári Ildikóval beszélhetett volna, ám a hölgy - ahogy később férjétől megtudhattuk - "nincs olyan állapotban", hogy nyilatkozzon. Szatmári Tibor lapunknak kijelentette, hogy mindenkit perelni fog, aki valótlanságokat ír le, vagy állít. A férfi a román újságcikk kapcsán a jelentés ellentmondásaira hívta fel a figyelmet, amelyekre a kinti szakértők is rávilágítottak.

Magyar Bálint minisztériumi sajtóosztályán nem tudnak arról, hogy a miniszter lakására invitálta volna Szatmári Ildikót, újfent hangsúlyozták, a tárcavezető és a hölgy között csak szakmai kapcsolat volt. Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának tegnapi rendkívüli zárt ülésén nem volt napirenden a kémbotrány, ám, ahogy Kövér László, a testület fideszes elnöke lapunknak elmondta, mindenképpen foglalkozni akarnak a "precedensértékű" üggyel. Az Index megkereste a Nemzetbiztonsági Hivatal illetékesét, ám az NBH-ban nem kívánták kommentálni a magyar titkosszolgálati dokumentumok külföldi nyilvánosságra kerülését.
A Magyar Nemzet a hét eleje óta foglalkozik a kémbotránnyal. A lap megírta, hogy a szolgálatok gyanúja szerint egy román hírszerző, Sz. I. intim kapcsolatba került a jelenlegi ciklus egy hivatalban lévő és egy volt miniszterével, valamint a HTMH korábbi vezetőjével. A hvg.hu szerint az egyik nagy párt szóvivője is bizalmas kapcsolatba került a hölggyel. Sz. I. férjével állítólag a román titkosszolgálat szervezésében kötött házasságot, és eleve meghatározott céllal jött Budapestre.

A hirszerzo.hu nevű internetes oldal úgy tudja, hogy a házaspár "hatalmas befolyásra tett szert a magyar kormány határon túli politikájára és százmilliós támogatásainak elosztására" főleg a Medgyessy-kormány időszakában. Szatmári Ildikó 2003-ban magyar állampolgárságot, férje, Szatmári Tibor idén nyáron letelepedési engedélyt kapott Magyarországon, annak ellenére, hogy az Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) kiszorította őket munkahelyeikről. Szatmári Tibor a kormányváltás időszakától töltötte be Budapesten az RMDSZ irodavezetői tisztségét, majd a szövetség külügyi tanácsosa lett. A hirszerzo.hu több, egymástól független forrása arra is felhívta a figyelmet, hogy Szatmári kapcsolatai elsősorban a határon túli ügyekkel foglalkozó MSZP-vezetőkkel és az SZDSZ-szel voltak kiemelkedően jók.

Az NBH a lap információi szerint 2004 utolsó hónapjaiban kezdett nyomozni Szatmáriék ügyében. A gyanú szerint Szatmári Tibor "nagyköveti" beosztása fedőállás lett volna, valójában a budapesti román nagykövetségen keresztül kapott bukaresti megbízásokat teljesítette. A férfi elismerte, hogy volt "munkakapcsolata" a budapesti román nagykövetséggel, állítólagos hírszerző voltát viszont tagadta.

Magyar Nemzet, augusztus 27.

fideszfrakcio.hu