fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Gyurcsány szivárogtatott a kémhölgy ügyében?
2005. augusztus 29., 08:43
Bár Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a múlt hét végén tájékoztatást kért Tóth András nemzetbiztonsági államtitkártól a Magyar Nemzet által nyilvánosságra hozott, magyar kormánytagokat érintő kémbotrányról, a lap úgy tudja, hogy a miniszterelnök már tavasszal "kifecsegte" az akkor tudomására jutott információk egy részét. A Magyar Nemzet értesülései szerint a kormányfő március környékén, a baráti balliberális médiának tartott szokásos háttérbeszélgetésen említést tett a történtekről, ám tanácsadója jelzésére részleteket nem árult el az ügyről.

Boross Péter, az Antall-kormány polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli minisztere a Nap-keltében nyilatkozott a kémügyről. A volt miniszterelnök szerint a közéletben tapasztalható általános nívósüllyedés része az is, hogy mindennapossá vált a kilocsogás a politikai testületekben.
A hét végén újabb részletek láttak napvilágot Magyar Bálint oktatási miniszter és egy Lorin fedőnevű személy között 2004 májusában rögzített telefonbeszélgetésből. A kolozsvári Transindex internetes hírportál egy e-mailben kapott "feltételezett lehallgatási jegyzőkönyvből" hozott nyilvánosságra részleteket, amelynek szövege a lap szerint "visszafogottan erotikus, gyakran nem szól semmiről, utalásokat, félmondatokat, sóhajokat, szüneteket, találkozóegyeztetéseket" tartalmaz. Például Lorin "negédes" felvetésére - akinek telefonszáma megegyezik Szatmári Ildikó, az oktatási tárca volt munkatársának hívószámával - Magyar Bálint sóhajtozva arról beszélt, hogy a nő tudja, mire gondol.
Az erdélyi lap tudósításából kiderül: Lorin nevetve beszélt arról is, hogy információi szerint hamarosan sor kerül egy magyar-román megállapodás aláírására is Magyar Bálint tárcájánál, amit az SZDSZ-es politikus megerősített, s megjegyezte, hogy további részleteket nem tud az eseményről. Lorin "hümmögésére" azonban Magyar meghívta beszélgetőpartnerét a rendezvényre, s ő azt elfogadta.
A Transindex szerint "a dokumentumok metaadatai helyenként nem konzekvensek". Az egyik 2004. május 20-i jelentésben az áll, hogy a felvétel rögzítésének ideje 2004. május 18., viszont a beszélgetés kezdési időpontjának ugyanazon az oldalon egy nappal későbbi dátumot tüntettek fel. A sajtóban folyamatosan jelennek meg kisebb-nagyobb részletek különböző, valószínűleg a magyar Nemzetbiztonsági Szakszolgálat által rögzített telefonbeszélgetésekből. Először a Magyar Hírlap közölte, hogy egy miniszter és egy hölgy között a

Mucuska

megszólítás is elhangzott. Később a romániai Cotidianulhoz juttattak el jegyzőkönyvrészleteket. Ebben Magyar Bálint szintén Lorinnal beszélget, akinek elmondja: "Te vagy az egyetlen, akit meghívtam." Az Index szerint a szabad demokrata tárcavezető a tavalyi EU-kampányról is beszámol: "Egy kis kampány, egy kis ez, egy kis az, egy kis amaz." Romániában egyébként ottani titkosszolgálati szakemberek elemezték a magyar jelentések formai hibáit.
A hirszerzo.hu értesülései szerint a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) 2004 utolsó hónapjaiban kezdett vizsgálódni Szatmáriék ügyében. A gyanú szerint Szatmári Tibor "nagyköveti" beosztása fedőállás lett volna, valójában a budapesti román nagykövetségen keresztül kapott bukaresti megbízásokat teljesítette. Szatmári a portál érdeklődésére elismerte: volt "munkakapcsolata" a budapesti román nagykövetséggel, de ez arra korlátozódott, hogy az RMDSZ delegáltjaként részt vett a Budapesten tartózkodó román állampolgárok romániai választásokon való részvételét lebonyolító választási bizottság munkájában. Az újság úgy tudja: az NBH valóban vizsgálódott Szatmári Ildikó és a vele hírbe hozott miniszterek kapcsolatának ügyében is; és igazak az ügyről megjelent írásokban használt "kiszorítás" fedőnevű akcióról szóló hírek is, ám itt - lapunk korábbi értesülésével szemben - nem az országból, hanem a felderítői tevékenységet lehetővé tevő pozíciókból való kiszorításról volt szó.

Forrás: Magyar nemzet

Kapcsolódó anyagok:
Cikk: 'Lorin' és Bálint - 2. a flörtöt leleplező lehallgatási jegyzőkönyvek?
Cikk: 'Lorin' és Bálint
Cikk: Mucuskám!
Cikk: A hülyeség - ha fájna, 2005. augusztus 24.
Cikk: Mucuska fedőneve Lorin - gyűrűzik a kémbotrány