fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Ki segít a magyarokon?
2005. augusztus 29., 16:32
Vasárnap délután megtalálták az utolsó áldozatát is a Székelyföldön múlt kedden pusztító árvíznek, amely eláztatta a székely anyaváros jelentős részét, de a legnagyobb pusztítást a környező településeken végezte. A "székely cunami" borotvaként tarolta le Farkaslaka, Szentlélek, Nyikómalomfalva, Kobátfalva, Siménfalva, Bikafalva, Hodgya és Farcád patak menti részeit. Emberek százai maradtak fedél és ruha nélkül, s a több mint 2000 elárasztott ház lakóinak is kijutott a szenvedésből.

Amitől tartottunk, bekövetkezett: a baj most nem a távoli vidékek lakóit érte, nem a televízióból érkező borzongás késztetheti adakozásra Magyarország jó érzésű állampolgárait, hanem a világ legmagyarabb városát és annak környékét, Székelyföld szívét érte a tragédia. A tavaly karácsonyi dél-ázsiai szökőár után jelesre vizsgázott a magyar társadalom, forintmilliárdok és adományok tonnái mozdultak a kárvallottak megsegítésére. Most kiderül, maradt-e még anyagi erő, jóérzés, segíteni akarás a magyarokban arra, hogy a magyarokon is segítsenek. Az anyaországi civil szféra megint jelesre vizsgázott. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet két munkatársa vasárnapig ezernégyszáz családnak juttatott el higiéniai csomagot úgy, hogy minden egyes elárasztott portát felkerestek. Hasonló akciót szervezett a Magyar Baptista Szeretetszolgálat is, amely meleg és hideg élelmet, tisztítószereket, gumicsizmát, mosóeszközöket és más, a túléléshez és a takarításhoz szükséges eszközöket adott át személyesen a bajbajutottaknak.
A helyszínen megtapasztalt szolidaritásról nem lehet érzelmek nélkül megemlékezni. Az udvarhelyiek első napon a saját portáikat takarították, utána rögtön elindultak a falvakba segíteni. A Príma Rádió munkatársai médiatörténelmet írtak azzal, hogy a tragédia első percei óta gyakorlatilag élő adásban koordinálják a mentést és az adományok elosztását. A szerkesztők sorra olvassák be a segélykérő és az adományt felajánló hallgatók esemeseit, vagy adásba kapcsolják őket, összehozva a lehetőségeket a szükségletekkel. Amikor ezeket a sorokat írom, a magyar kormányzati adomány megérkezett ugyan a városba, de a hétvége miatt nem vámolták le. Reggel kaptam sms-ben egy anyaországi hírt arról, hogy újabb szállítmányt indít a katasztrófavédelem, szivattyúkat küldve a térségbe. Amire ideérnek (vám stb.), a debreceniek a maguk huszonkét szivattyújával már valószínűleg hazaindulnak, mert elvégezték a munkát. Érkezett (szintén kormánysegélyből) három mentőautó és sok kötszer is. A Magyar Szocialista Párt hihetetlen bőkezűséggel felajánlott egymillió forintos adományt. Udvarhelyi vállalkozók azt tervezik, összeadják ezt a pénzt, és köszönettel ugyan, de elutasítják a szocialista támogatást. Ők még emlékeznek arra, hogy ez a párt ebben a városban nyomtattatta ki csaknem negyvenmillióért azt a szórólapot, amellyel a december 5-i népszavazás kapcsán a nem szavazatra buzdította az anyaországiakat. A Magyar Polgári Szövetség udvarhelyszéki szervezete közleményében megköszöni (pártállásra való tekintet nélkül) minden jóérzésű magyar magánszemély és szervezet eddigi és jövőbeli adományát, az adófizetők pénzével gazdálkodó kormány felajánlását is szívesen veszi, de nem kíván támogatást elfogadni azoktól a pártoktól, amelyek a nemzet egysége ellen uszítottak.
Hogyan segíthet az, akit szíven ütött a székelyek újkori történelmének legnagyobb tragédiája? Kétnapos helyszíni barangolás és az adományosztás láttán azt tudom, hogy még a tél beállta előtt fedelet kell építeni a hajlék nélkül maradt emberek feje fölé. Pénzre van leginkább szükség és építőanyagra, s talán az a legjobb, ha a segíteni kívánó magánszemélyek, közösségek, szervezetek, önkormányzatok kiválasztanak egy-egy családot, és megpróbálják otthonhoz juttatni. A Magyar Baptista Szeretetszolgálat például a nyikómalomfalvi Magyari család kilenc szőke gyerekének épít otthont - most erre van leginkább szükség a Székelyföldön.

Lukács Csaba; Magyar Nemzet

mno.hu - fideszfrakcio.hu