fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Kémtörténet: nem oszlik a homály
2005. augusztus 30., 08:27
Még nem érkezett meg az az írásbeli tájékoztatás a miniszterelnökhöz kémügyben, amelyet a kormányfő pénteken kért Tóth András polgári titkosszolgálatokat felügyelő politikai államtitkártól - mondta el tegnap a Magyar Nemzet kérdésére László Boglár. A kormányszóvivő mindazonáltal igyekezett lehűteni a sajtó várakozásait, kifejtve: tekintettel arra, hogy az ügy minden részletének akár megerősítése, akár megcáfolása az államtitok kategóriájába tartozna, nem ígéri, hogy beszámolhat a jövőben a tájékoztatás tartalmáról.

A szóvivő azt cáfolta, hogy a miniszterelnök egy tavaszi, a balliberális média képviselői számára tartott háttérbeszélgetésen maga beszélt volna a kémtörténetről. Gyurcsány Ferenc soha, semmilyen módon nem beszélt erről az ügyről - jelentette ki László Boglár. A lap ugyanis úgy értesült, hogy a találkozón említést tett a történtekről, de tanácsadója jelzésére részleteket nem árult el róla.
Ismert: a Magyar Nemzet múlt héten hétfőn írt először az úgynevezett kémügyről. Mint azt a lap közölte, Sz. I. a férje által került a nemzetbiztonsági szolgálatok látókörébe, és intim kapcsolatban volt a Határon Túli Magyarok Hivatalának akkori vezetőjével, egy volt és egy jelenlegi miniszterrel. A sajtóban azóta Hiller István volt kultuszminiszter és Magyar Bálint oktatási miniszter is leszögezte, hogy Szatmári Ildikóval csupán munkakapcsolata volt. Időközben a romániai Transindex című internetes újságban a magyar titkosszolgálat által készített jegyzőkönyvek láttak napvilágot. A portál szerint ezekben Magyar Bálint oktatási miniszter és egy Lorin fedőnevű személy "visszafogottan erotikus" hangulatú telefonbeszélgetései olvashatók.

Forrás: Magyar Nemzet

Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Gyurcsány szivárogtatott a kémhölgy ügyében?
Cikk: 'Lorin' és Bálint - 2. a flörtöt leleplező lehallgatási jegyzőkönyvek?
Cikk: Érden egész hétvégén nem lesz gáz, víz és villany a megrepedt löszfal miatt
Cikk: 'Lorin' és Bálint
Cikk: Mucuskám!
Cikk: A hülyeség - ha fájna, 2005. augusztus 24.
Cikk: Agyhalál - 2005. augusztus 30.