A Fidesz elnöke szerint felül kell vizsgálni a szabálytalan privatizációs eljárásokat, ahol pedig szabályosan magánosítottak, de korrupció vagy más törvénytelenség érhető tetten a háttérben, szintén vissza kell venni a rosszul privatizált vagyont. Ha egy kormány valakinek azt mondja, hogy legyen szíves adja vissza, annak nyomatéka van, vélte a Fidesz elnöke.
Dehogy van nyomatéka.
Olyan ez a magyar privatizáció, mint a deviáns rokon a családban. Ha témaként előkerül, mindenki a jó tulajdonságait emeli ki, de legszívesebben mégis hallgatnak róla. Az Állami Számvevőszék vizsgálata szerint a rendszerváltozás óta az állami tulajdon tízszázaléknyira apadt, és a közvagyon egyharmada egyszerűen eltűnt. Nálunk elegánsan ezt, ezt is privatizációnak nevezik.
Az általában vett folyamattal senki nem elégedett. Először Horn Gyula pendítette meg az 1994-es választási kampányban, hogy minden egyes tranzakciót felülvizsgálnak. Utána Orbán Viktor jelentette ki 1998-ban, hogy a gyanús ügyleteket felülvizsgálják. 2002-ben megint az MSZP vélekedett úgy, hogy a Fidesz által privatizált cégek esetében lépni kell. Most megint Orbán Viktor van soron. 2010-ben az akkori ellenzék pedig valószínűleg ismét elő fog állni a koncepcióval. Történni ellenben eddig nem történt semmi.
Botorkálunk a ház körül. Pedig be kellene rúgni az ajtót.
Privatizáció nélkül nem lehet áttérni a tervgazdaságról a piacgazdaságra. A privatizáció szükséges folyamat. Nem mindegy azonban, hogy mit és miként privatizálnak. A privatizáció fedőnevén Magyarország, illetve az egész magyar társadalom számára lét- és stratégiai fontosságú közszolgáltató szektorok kerültek elvtársi és külföldi tulajdonba. A magyar privatizációnak ez a vadhajtása nem más, mint a magyar társadalom politikailag megszervezett kifosztása.
A hivatásos derűlátóktól eltekintve kevés ember élhet ebben az országban, aki ezt másként gondolná. A főállású bizakodók álszent magyarázatokat is mellékelnek a témához, amelyek szerint ez már így alakult, nincs mit tenni, az eredeti tőkefelhalmozásnak végbe kell mennie, máshol is így történt, a folyamat csúnya és erkölcstelen, de szükségszerű. Zengzetes szólamokat hallgatunk a magántulajdon szentségéről, és arról, hogy az állam a legrosszabb tulajdonos.
Nos, a közvagyon sem kevésbé szent a magántulajdonnál, ami pedig a legrosszabb tulajdonost illeti, amit a szocialisták és a szabad demokraták emlegetnek előszeretettel, ez rájuk nézve kétségtelenül igaz. Olyan államokra, amelyeket nem az MSZP és az SZDSZ irányít, természetesen nem igaz. Most a Malévet például egy olyan cégnek kívánták, nagyon kívánták volna eladni, amelyben az orosz állam birtokol többségi tulajdont.
Ha az említett hivatásos derűlátókat kirabolják, rögtön másként kezdenek vélekedni, rendőrt hívnak, javaikat viszszakövetelik, örülnek, ha a bíróság elítéli a tettest, és barátaiknak felháborodva mesélik a részleteket.
Pedig a kettő ugyanaz.
Először volt a szemérmesen spontán privatizációnak nevezett rablóhadjárat. Utána 1990 és 1994 között folytatódtak a kalandozások a kassza körül. Aligha véletlen, hogy az MDF oly feltűnően hallgatott a Malév botrányba fulladt mostani privatizációjának során. Az MDF dominálta kormányzati ciklus után tátongó rés maradt a közvagyonban. Teljes iparágak tűntek el. Horn Gyula sem maradt adós, ő az egész energiaszektort kiárulta. A Fidesz vezette kormány is privatizált, de a stratégiai fontosságú cégeket állami tulajdonban tartotta. Gyurcsány Ferenc már mindent kiszórna, két kézzel, hogy az állami és a kampány-költségvetési hiányt kezelhetővé tegye. A Mol Rt.-ben még meglévő csekély, ám stratégiai fontosságú állami tulajdon és a Budapest Airport dobra verésének semmi más értelme nincs. Klasszikus értelemben nem nevezhető privatizációnak, de ide sorolható a két nagy kereskedelmi televízió koncessziós szerződésének a hírek szerint több mint gyanús meghosszabbítása is.
A stratégiai jelentőségű széthurcolt közvagyont visszakérni lehet ugyan, de inkább csak retorikailag érdemes. Inkább meg kell vizsgálni, hogy a kiárusítás pontosan hogyan történt, kik vettek benne részt, akár utasításra is, és kiknek származott előnyük belőle, tekintet nélkül az esetleges mentelmi jogokra. Végül pedig kisajátítani és államosítani kell. Ez lenne az igazi kármentés. Megtörtént ez Nyugat-Európában is számos alkalommal. Magyar balliberálisnak kell ahhoz lenni, meg egy kicsit gyengeelméjűnek is, hogy valaki ezt párhuzamba legyen képes állítani a kommunista diktatúra erőszakos és mindenre kiterjedő államosításaival.
Amit Orbán Viktor most mondott, az kevés és gyenge. De ha valóra válik, első lépésnek megfelel.

Csermely Péter, Magyar Nemzet