fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Nemzeti Eucharisztikus Kongresszus lesz Budapesten
2005. szeptember 12., 11:56
Nemzeti Eucharisztikus Kongresszust tartanak szombaton Budapesten, a Szent István-bazilikában és a templom előtti téren. Az eucharisztia évének magyarországi záró eseményére mintegy négy-ötezer résztvevőt várnak a katolikus plébániai közösségek, mozgalmak, szerzetesközösségek és családok tagjai, valamint az egyházi iskolák diákjai közül.

A kongresszuson Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek és Seregély István egri érsek mond megnyitó beszédet és bevezető imádságot.
Varga László kaposvári plébános bevezető előadását meditáció és tanúságtétel követi. Az egész napos programot záró szentmisét Erdő Péter bíboros mutatja be.
"A rendezvény célja, hogy az eucharisztiát állítsa a középpontba, és a pápai felhívást követve emlékeztessen arra a kincsre, amelyet ezen az áldozaton keresztül kapott az egyház" - fogalmazott közleményében az esemény előkészítését végző Országos Lelkipásztori Intézet.
A közelmúltban elhunyt II. János Pál pápa 2003-ban enciklikát adott ki az eucharisztiáról, vagyis az oltáriszentségről, e hagyomány ápolásának módjáról. A katolikus egyház számára az ostya és a bor Jézus teste és vére, sokan mégis elmulasztják magukhoz venni az oltáriszentséget - mutatott rá a dokumentumban a katolikus egyházfő.

MTI - fideszfrakcio.hu