Facsinay Kinga írása, Heti Válasz, 2002. 09. 20.
Újult erővel folytatódik a szövetkezetbarát politika - legalábbis így értékelik szakértők és ellenzéki politikusok a földtörvény módosítását, az agrárhitelek részbeni elengedését, illetve az új kárpótlás beindítását. S hogy mire alapozzák véleményüket? Az agrártárca még augusztusban bejelentette, hogy összesen 72,5 milliárd forintot fordít a mezőgazdasági termelők megsegítésére. E keretből idén 60 milliárd forint használható fel arra, hogy a hitelek visszafizetése alól mentesítsenek - állításuk szerint - több mint 1100 érintett gazdálkodót. A helyzetet némileg bonyolítja, hogy az adósságelengedést összekötnék a fagy- és aszálykárokat szenvedett termelők támogatásával, de ez nem változtat a lényegen, vagyis azon, hogy ezzel újabb adósságkonszolidációs program indult meg az agráriumban. Ez önmagában nem baj, sőt akár dicsérendő lépés is lehetne, hogy a kormány igyekszik támogatni a válságról válságra bukdácsoló mezőgazdaságot.
Az agrártárca által javasolt megoldás azonban elsősorban a társas vállalkozásoknak kedvez. A mezőgazdasági hiteleknek (melynek összállománya mintegy 300 milliárd forint) ugyanis csak töredéke, mintegy 10-15 százaléka lehet a valódi kistermelőknél, oroszlánrészük a társas gazdálkodóknál landolt, amelyek tulajdonosai között külföldiek is szerepelnek - vélik az agrárszakértők.

A bankok jól járnak

E becsléssel mások is egyetértenek, hisz az Orbán-kormány által meghirdetett kedvezményes hitelprogram keretében augusztus végéig még csak 40 milliárd forint körüli összeget fizettek ki a családi gazdaságok, valamint a kis- és középvállalkozások számára. A korábbi években pedig a bankok csak olyan szigorú fedezeti előírások mellett hiteleztek, hogy a családi gazdálkodók, az őstermelők gyakorlatilag nem juthattak kölcsönhöz, így nem túlzás azt állítani, hogy bármiféle adósságelengedési program elsősorban a nagy társaságokat hozza előnyös helyzetbe. Amúgy a hitelező kereskedelmi bankok is jól járnak, mivel a konszolidáció után nem kell kinnlevő hiteleik után tartalékot képezniük, így jelentős céltartalékolási kötelezettségektől szabadulnak meg, javítva eredményességüket.
A fenti arányok és megállapítások akkor is helytállóak - mondja Font Sándor, az MDF frakcióvezető-helyettese, a parlament mezőgazdasági bizottságának tagja -, ha csak az éven belül visszafizetendő termelői hitelek (mintegy 130-140 milliárd forint) egy részét engedné el az állam, mint ahogyan azt Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter egy-két nyilatkozatából sejteni lehet. Még inkább kilóg a lóláb, ha tekintetbe vesszük, hogy a kormány már a nyár elején megakasztotta a családi gazdaságoknak szánt kedvezményes földvásárlási hitelek folyósítását, majd a fedezeti előírások jelentős szigorítása mellett indította újra a hitelezést.
Önkéntelenül fölvetődik a kérdés: miért van szükség pont most erre a nagyvonalú konszolidációs programra? Mindenekelőtt valahogy illik megköszönni a tsz-lobbinak a választási kampányban nyújtott segítséget. Információink szerint a szövetkezetek felső vezetése nem egy helyen élen járt a negatív kampányban, így például azt terjesztették, hogy az Orbán-kormány nem fizeti ki az arra jogosultaknak a szövetkezeti üzletrészeket. Vidéken az MSZP-s gyűléseknek is az egyes szövetkezetek adtak helyet. Ez azonban csak az érem egyik oldala.

Elemi károkra hivatkoznak

Az agrártárca hivatalos indoklása szerint a gazdáknak gyors segítségre van szükségük az elemi károk okozta nehézségek áthidalására, hogy a következő gazdasági évre is fel tudjanak készülni. Ez szépen hangzik, de akkor ezen az alapon majd minden évben meg lehetett volna szavazni hasonló nagyságú adósságelengedéseket. A helyzet kulcsa valószínűleg Németh Imre kijelentésében rejlik: "Jelenleg nincs jövedelem a mezőgazdaságban, pont a mezőgazdasági termelők nem tudnak földet vásárolni, létkérdés számukra, hogy legyen forrásuk a termőföld vásárlásához." Ez is csupa igazság, de miután a fenti adósságkonszolidáció kedvezményezettjeinek elsősorban a társas vállalkozások tűnnek, kézenfekvő a gondolat, hogy az egész hajcihő a gazdasági társaságok ingatlanjainak tehermentesítését szolgálja, hogy újfent hitelképessé váljanak a földvásárláshoz - véli Bagi Béla, a Magyarországi Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének (Magosz) alelnöke.
Ez így elsőre képtelenségnek hangozhat, mivel 1994 óta törvény tiltja jogi személyek számára a földvásárlást, s ezen a Horn-kormány sem tudott változtatni. A Medgyessy-kabinet első ténykedései közé tartozott azonban a földtörvény módosítása, melybe belecsempészték azt a passzust, melynek értelmében az elővásárlási és az előbérleti jog rangsorának éléről letaszítva a családi gazdálkodót, a haszonbérlő került a helyére. Ha a haszonbérlő jogi személynek minősül, akkor annak helyben lakó természetes személy tagja, illetve helyben lakó részvényese élhet az elővásárlás jogával.
S hogy ki számít helyben lakó részvényesnek? Senki se gondolja azt, hogy ehhez valóban az adott településen, környéken kell lakni. A törvénymódosítás egy másik pontja ugyanis nemes egyszerűséggel helyben lakónak minősíti azt a részvényest, akinek a cége a bevételek több mint 50 százalékát a törvény által meghatározott módon mezőgazdasági és kiegészítő tevékenységből szerzi, és a cég székhelye azon a településen van, amelynek közigazgatási területén a megvásárolni kívánt termőföld vagy tanya fekszik. Ezen az alapon például a Magyar Fejlesztési Bank ügyvezető igazgatója, a Budapesten lakó Erős János a Tiszapüspöki Aranykorona Mezőgazdasági, Kereskededelmi és Szolgáltató Rt. (mint ismeretes, e vállalkozásban Medgyessy Péter miniszterelnök és Benedek Fülöp címzetes államtitkár is az üzlettársa) egyik részvényeseként elvileg elővásárlási jogot élvez a helyben lakó családi gazdálkodóval szemben, ha megfelel a fenti követelményeknek, és a környéken akad megvételre felkínált földdarab. E példából is látható, meglehetősen abszurd helyzetet teremt a törvénymódosítás, amelynek lényegét - a helyzetet némileg leegyszerűsítve - úgy lehetne megfogalmazni, hogy azé lesz a föld, aki bérbe veszi.
Az pedig aligha kétséges, hogy az rt.-kben, kft.-kben lévő tulajdonosok javarészt még az MSZ(M)P klientúrájának tagjai, akik jó kapcsolatokat ápoltak, ápolnak ma is az agrártárca fölső vezetésével, s akik közül többen a Magyar Agrárkamara különféle fokozatait is megjárták.

Versenyelőnyben a téeszek

Olcsó föld márpedig lesz: az állam erről az új kárpótlás, vagyis a szövetkezeti üzletrészek felvásárlása, majd alacsonyabb áron való újraeladása révén gondoskodik, ha minden a tervek szerint alakul. A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészek kiadásáról szóló törvény még az Orbán-kabinethez fűződik, amellyel egyébként régi adósságot törlesztett. Az 1992-es nagy átalakulások után ugyanis az a helyzet állt elő, hogy a téesztagok aktív vagy kívülálló üzletrész-tulajdonossá váltak: ez utóbbiak tulajdonukkal, döntési joggal, osztalékkal nem rendelkeztek, tehát vagyonuk jövedelmet nem termelt, és hozzáférhetetlenné vált. Ezért kellett rendezni a helyzetüket, amihez az állam segítségére is szükség volt, hiszen nyilvánvaló: több milliárd forint kifizetése valóban romba döntené az erre kötelezett szövetkezeteket. Az állam a külső üzletrészeseknek eddig csaknem 23 milliárd forintot, a nyugdíjas tagoknak 17-18 milliárdot fizetett ki. További 25 milliárdot emészt fel a csőd-, felszámolás és végelszámolás alatt álló szövetkezetek külső és nyugdíjas tagjaitól megvett üzletrészek kifizetése.

A Medgyessy-kormány mindezt megtoldotta azzal, hogy az aktív tagoktól is hajlandó megvenni az üzletrészeket, méghozzá névértéken. Becslések szerint ez további 50-60 milliárd forintnyi kiadást jelenthet. A tervek szerint ezután az állam piaci értéken - ami jóval alacsonyabb a névértéknél - várhatóan különféle kedvezményekkel megspékelve eladásra - jobb esetben bérbeadásra - kínálja fel a földeket az elővásárlási joggal rendelkező szövetkezeteknek, illetve tagjaiknak, valamint a gazdasági társaságok mögött álló tulajdonosoknak, amelyek között külföldiek is lehetnek.
Az adósságkonszolidáció révén pénzügyileg megerősödött társas vállalkozások tehát ily módon kerülhetnek versenyelőnybe a családi vállalkozásokkal szemben. Ezután nem lesz más dolguk, mint kivárni az uniós csatlakozást követő hét évet, mely után megnyílik a földpiac a külföldiek előtt is, és legálisan az ölükbe hullik a haszonbérlettel vagy más módon megszerzett magyar termőföld, melynek ára ma még csak tizede az uniós átlagnak. Ily módon zárul be a kör, s válik világossá az az alapvető szemléletbeli különbség, amelyről Medgyasszay László MDF-es képviselő így nyilatkozott: "a hatalmon lévő baloldal mindig is téeszekben és agrárkamarákban, a polgári oldal viszont családi gazdálkodásban és falugazdász-hálózatban gondolkodott".

***

Sorozatos tőkeinjekciók

Az elmúlt 12 évben Magyarországon többször is nekifutottak az agrárhitelek konszolidációjának. A Horn-kormány előtt már lezajlott egy nagyszabású bank- és adóskonszolidáció, de ennek kedvezményezettjei nem annyira a mezőgazdasági vállalkozások, hanem inkább a pénzintézetek és az ipari vállalkozások voltak. Akkoriban még csak csurrant-cseppent a támogatás: 1993-ban például a londoni székhelyű Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank 10 milliárd forint erejéig a mezőgazdasági hitelek kamatainak 50 százalékos támogatását tette lehetővé.
A Horn-kormány idején már egyre több szó esett arról, hogy meg kell kezdeni a nehéz helyzetbe került szövetkezetek adósságainak állami rendezését. Ennyivel tartozott is a kormány a szövetkezeteknek, amelyek támogatták a választásokon a kormánypártokat. 1994 végén a szövetkezetek együttes adóssága meghaladta a 66 milliárd forintot, s ebből 56,6 milliárd forint rövid lejáratú hitel volt. Ebből 20-25 milliárd visszafizetésére vajmi kevés remény volt. A kormány 1997-ben hirdette meg azt az 50 milliárd forintnyi tőkepótló hitelprogramot, amely 4-6 év futamidőre átlagosan 50-70 százalékos kamattámogatással járt.
Szakértők már akkoriban is felhívták a figyelmet arra, hogy a választási kampány kezdetére időzített vállalkozássegítő akcióval az a fő baj, hogy a vagyontalan, fedezet nélküli kis parcellákon termelő gazdák sokasága mégsem juthat olcsó pénzforráshoz. A hitelt nyújtó kereskedelmi bankok ugyanis szigorú feltételek mellett adták a hiteleket, 250-300 százalékos fedezetet kötöttek ki a felveendő összegre, ami annyit jelentett, hogy ha valaki például tízmillió forintos hitelhez akart jutni, akkor legalább 25 millió forintnyi értékesíthető vagyonnal kellett rendelkeznie. Magától értetődő, hogy az 50 milliárdos hiteltortából a hitelképes, vagyonos vállalkozások hasították a legnagyobb szeletet.
1998-ban újabb 50 milliárdot fordítottak e célra. Sokak számára kézenfekvőnek tűnt, hogy a jól tájékozott, hitelképes kliensek előre "lezongorázták" a pénzintézetekkel a feltételeket, a bankok ugyanis a hitelkérelmek túlnyomó részénél nem is kértek garanciát. Jakab István, a Magosz társelnöke elmondta, hogy a százmilliárdos tőkepótló hitelből mindössze hétmilliárd forint kötött ki az agrártermelés több mint felét adó családi gazdaságoknál.
A következő jelentősebb adósságelengedés az Orbán-kormányhoz fűződik. 1999-ben az agrártárca eredetileg 55 milliárd forint erejéig vállalt garanciát mintegy százmilliárd forintnyi hitel átütemezésére vagy részbeni elengedésére az életképes üzleti tervet felmutató gazdálkodók számára. Ez volt az úgynevezett kibontakozási program, amelynek finanszírozására végül is csak 25 milliárdot fordítottak (ez 2000 tavaszán komoly politikai viharokat keltett), a többit átcsoportosították a 300 hektárnál kisebb területen gazdálkodók számára. Az agrárium összes adósságállománya ekkoriban már 240-250 milliárd forintra rúgott.