A múlt héten ön és a határon túli magyarság többi vezetője tárgyaltak Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel. Mire jutottak?

Nem nevezném ezt tárgyalásnak, tulajdonképpen csak meghallgattuk a miniszterelnök úr által felvetett elképzeléseket. Már az összehívás módja is furcsa volt, nem is egyeztették velem előre, hogy ráérek-e. Ez a stílus nem működik. A találkozó előtt, sőt még a találkozón sem kaptunk semmiféle írásos dokumentumot, így felelősen nem is tudtuk álláspontunkat kialakítani. Elmondtam a miniszterelnök úrnak, hogy egyszer ezt meg lehet csinálni, de ilyen konzultációkhoz mi nem leszünk partnerek. Szerintem ez csak kirakatpolitika, és én örülnék a legjobban, ha tévednék.

Gyurcsány több olyan elképzelést is felvázolt, amely előrelépést jelenthet a magyar-magyar viszonyban: alkotmánymódosítást a határon túliak jogállásáról, speciális személyi igazolvány megadását nekik. Megoldást hozhatnak e javaslatok a kettős állampolgárságról szóló népszavazás utáni helyzetre?

Az alkotmánymódosításban nem látunk tisztán, maga a miniszterelnök úr is azt mondta a tanácskozáson, hogy három szövegváltozat fekszik előtte. Melyikről beszélünk? A határátlépés megkönnyítése a vajdaságiak és kárpátaljaiak számára fontos, a felvidékieknek ez az uniós tagság miatt nem jelent problémát, és az erdélyiek is nemsokára bekerülnek az EU-ba. Ezek az első konkrét javaslatok, pedig ezt a munkát már a népszavazás másnapján, kilenc hónapja el kellett volna kezdeni. Van mit helyrehozni: a határon túli társadalmakban mély nyomokat hagyott a népszavazás előtti kampány. Különösen az, hogy a magyar kormány - élén a miniszterelnök úrral - csóró, ingyenélő, lesipuskás haszonlesőnek állított be bennünket. Könnyű a szociálisan nehéz helyzetben lévő választókat azzal ijesztgetni, hogy a határon túliak több százmilliárd forintba kerülnek. Most valamennyi határon túli vezető kifejtette a miniszterelnök úrnak, hogy hosszú távon számunkra csak a kettős állampolgárság elfogadható. Nem anyagi okok miatt, hiszen nem néhány forint miatt őrizzük meg magyarságunkat.

Ön határozottan ellenezte a népszavazás megrendezését. Miért támogatják hát most a kettős állampolgárság intézményét ilyen határozottan?

Butaság volt népszavazást kezdeményezni ilyen érzékeny kérdésben. A kettős állampolgárság számunkra, felvidéki magyarok számára a magyar nemzethez tartozást kifejező szimbolikus jelentőségű. De az ilyen szimbolikus gesztusoknak néha nagyobb a jelentőségük, mint annak, ha az embereknek több pénzt juttatunk. Nemrégen Ipolybalogon elhelyezték a Szent Korona másolatát, óriási tömeg volt, az emberek úgy örültek, mintha pénzt osztottak volna, mintha mától fogva jobb lenne minden. Hasonlóan ehhez, Párkányban számunkra nem pusztán egy híd épült, hanem úgy éreztük, a két ország közelebb kerül egymáshoz, nem csak fizikailag. Magyarországon ezt a gondolkodásmódot sokan nem értik. A kettős állampolgársággal semmiféle magyarországi jogot nem akarunk, különösen nem szeretnénk például, ha választójoggal járna.

Nem csupán azért állnak ki a kettős állampolgárság mellett, mert odahaza politikai tekintélyét kockáztatja bárki, aki ez ellen beszél?

Látom, fogékonyak a miniszterelnök úr érveire. Ha mindent megcsinálnék, amit a választók kérnek tőlem, akkor populista és buta politikus lennék.

Mit gondol, tulajdonképpen van stratégiája a budapesti kormánynak a határon túli magyarokkal kapcsolatban?

Nincs. Szerintem csak kapkodás van. A Magyar Állandó Értekezlet, a Máért lenne a megfelelő fórum a stratégia közös megalkotására.

A magyar kormány a jelek szerint a minapihoz hasonló konzultációkkal szeretné helyettesíteni a Máértot, ami a szempontjából érthető: nyilván nem szeretne egy olyan pofonba belefutni, mint legutóbb, tavaly novemberben, ahol közös zárónyilatkozatot sem tudtak elfogadni. A miniszterelnök ki is jelentette: csak akkor hajlandó összehívni az értekezletet, ha már előre megállapodnak a zárónyilatkozat szövegében. Önök miért ragaszkodnak a Máérthoz?

A határon túliakkal kapcsolatos ügyeket csak a Máért bizottságaiban és plenáris ülésén lehet megtárgyalni. A bizottságokban a szakértők megfogalmazhatják javaslataikat, amelyeket a határon túli magyar pártok véleményeznek. Az így megtárgyalt ügyek mögé oda tudunk állni, ám a legutóbbi konzultáción még rögtönzött véleményt sem igen tudtunk mondani. A miniszterelnök úr nyugodtan két részre oszthatná a problémákat, s azokat a témákat rakhatná az asztalra, ahol lehetséges a megegyezés. Ilyen például a határokon átnyúló együttműködés, illetve az unión belüliek és az azon kívül maradottak differenciált kezelése.

1990-ben a Felvidéken még több párt versenyzett a magyar szavazókért, most egyetlen etnikai párt, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) igyekszik képviselni az érdekeiket. Mit gondol, eljöhet az idő, amikor a szlovákiai magyarság ismét ideológiai, nem pedig nemzetiségi alapon választ?

Amíg a szlovák pártok nem vesznek tudomást arról, hogy az állampolgárok 14 százaléka nem szlovák, addig kell egy érdekvédő párt. A szlovákiai demokráciára jellemző, hogy a legutóbbi, 2002-es választások után az MKP-nak a parlamenti aritmetika szerint járt volna a parlament elnöki tisztsége, ám láttuk, ez akkora problémát okozott volna koalíciós partnereink körében is, hogy inkább lemondtunk róla - cserébe viszont megalakulhatott a magyar egyetem. Ugyanakkor az a tervünk, hogy regionális, dél-szlovákiai párttá szeretnénk válni, mintegy a bajor CSU mintájára, ám ennek még nem jött el az ideje.

2002-ben nemcsak a parlamenti elnökségről mondtak le, hanem arról is, hogy feszegessék a felvidéki magyarságot sújtó Benes-dekrétumok felülvizsgálatának a kérdését. Megérte ebben az alapvető kérdésben engedményt tenni?

A szlovák politikusok sem Meciar idején, sem most nem hajlandók a benesi dekrétumokról beszélni. 1998-ban valóban az volt az egyik feltétele kormányba lépésünknek, hogy tételesen is lemondunk a dekrétumok felvetéséről. Mi ezt vállaltuk, mert ha nem lépünk be a kormányba, nem lett volna bizonyítási lehetőségünk az államigazgatásban. Azóta sok milliárd koronával tudtuk támogatni Dél-Szlovákia fejlődését. A 2002-es koalíciós szerződés már nem tartalmazza a benesi dekrétumokról szóló kitételt, persze arról hallani sem akarnak, hogy ezt jogi problémaként felvessük. Tárgyaltunk viszont arról, hogy egy magyar-szlovák közös parlamenti nyilatkozattal bocsánatot lehetne kérni egymástól a valaha okozott sérelmekért, ám ez végül szlovák belpolitikai okokból nem született meg. Tehát kisebb változások azért láthatóak a dekrétumok értékelésében, s mi ezt addig, amíg nem rendeződik, ott tartjuk majd a politika asztalán.

Koalíciós partnereik, a Szlovák Demokrata és Keresztény Unió és a Kereszténydemokrata Mozgalom is bármikor előhúzhatják a magyar kártyát. Például az MKP vezette Nyitra megyében, ahol összefogtak önök ellen.

A közigazgatási törvény szerint a megyékben azé a párté az irányítás, amelyik többséget szerzett. Ordítanak is sokan a szlovák politikusok közül, hogy Nyitra megyében magyar uralom van. Mi azt mondtuk, ha az a probléma, hogy magyarok döntenek arról, milyen beruházások hol történnek tiszta szlovák területen, akkor csináljuk meg Komárom megyét: alkossanak a magyarlakta területek egy közigazgatási egységet. Ezt azonban nem merik és nem is akarják megtenni. Az biztos, hogy a választási harcban majd mostani partnereink is azzal fognak érvelni, hogy ők a kormányban is védték a szlovák érdekeket a magyar követelésekkel szemben. Tudjuk, kikkel van dolgunk, tudjuk, hol vannak a határok, meddig lehet elmenni, és ismerjük partnereinket. Ha ezt nem felejtjük el, az érdekérvényesítés működik.

Választóik elégedettek a kormányban nyújtott teljesítményükkel?

A felmérések szerint igen. Azt hiszem, a legfontosabb, hogy változóban van a magyarokat körülvevő légkör. Ma már nem kapják fel az emberek a fejüket, ha magyar beszédet hallanak. A parlamentben például még ma sem lehet magyarul felszólalni, ám a szlovák képviselők közül sokan gesztusokat tesznek felénk, például magyarul köszönnek vagy megköszönnek valamit.

Ön Csehszlovákiában született, jelenleg Szlovákia nemzeti parlamentjének alelnöke, ugyanakkor magyarigazolvány birtokosa. Mit nevez a hazájának?

B. B.: Szlovákia a szülőföldünk, de nekünk ebben az országban hármas identitásunk van. Az állampolgári, egy értékrend szerinti és a nemzeti identitás. Ez Szlovákiában sokaknak nem tetszik ugyan, de én szlovák állampolgár, ugyanakkor európai keresztény vagyok, és a magyar nemzethez tartozom.

hvg.hu - fideszfrakcio.hu