fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A Gyurcsány-kormánytól már nem várunk semmit
2005. szeptember 16., 15:08
A jelenlegi magyar kormánnyal nincs mit egyeztetnünk, igazság szerint nincs is miről tárgyalnunk, a további érdemi megbeszélésekkel meg kell várni a magyarországi választásokat - jelentette ki Duray Miklós, az MKP elnöke, aki tegnap szerkesztőségünk vendége volt. Duray a magyar-magyar viszonyokon túl kitért az elmúlt hetekben Szlovákiában kiéleződött belpolitikai helyzetre is, véleménye szerint az MKP az előrehozott választások mellett történő kiállásával megerősítheti pozícióját a szavazók körében.

Az elmúlt hetekben a szlovák parlamentben a Rusko távozásával kialakult helyzet a végsőkig fajult: a válság megoldása egyik alternatívájának az ellenzéki pártokat követően Bugár Béla is az előrehozott választásokat tartja. Egy kormányon lévő párt ilyen kijelentése egyrészről meglepő, másrészről viszont érthető: a legtöbb elemző egybehangzóan úgy véli, hogy ebből az MKP profitálhatna, hiszen rendkívül stabil szavazóbázissal rendelkezik.

Jelenleg komoly krízishelyzet van Szlovákiában, ami egyelőre parlamenti válságban jelentkezik, ami azonban könnyen kormányválságba csaphat át. Ebben az esetben pedig nem marad más felelős megoldás az MKP részéről, mint az időelőtti választások támogatása.
Azt ugyanakkor nagyon nehéz felmérni, hogy egy előrehozott választások esetében a pártok támogatottsága megfelelne-e az aktuális közvélemény-kutatási eredményeknek. Igaz, hogy az MKP-nek évek óta többé-kevésbé egyforma a támogatottsága, ugyanakkor azt tapasztaljuk a választóink körében, hogy csökkent a pártunk népszerűsége. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy ahogyan az MKP kezelte/kezeli ezt a válságot, ha látják azt a szavazók, hogy a párt határozottan tud fellépni egy ilyan helyzetben, ezt valószínűleg szimpátiával fogadják a választóink. Mindezek ellenére azt gondolom, hogy ha most lennének az idő előtti választások, nem tudnánk elérni a 2002-es támogatottságot.

Bugár Béla kijelentése az előrehozott választásokkal kapcsolatban valóban bátor húzásnak tűnik, főleg annak tekintetében, hogy ezt mindeddig csak az ellenzéki pártok politikusai forszírozták, míg a kormánytagságukba kapaszkodó koalíciós partnerek ódzkodtak ezt megtenni. Az MKP-nek a belpolitikai válság kezelése mellett ráadásul szembe kell néznie a határon túli magyarok és a jelenlegi magyar kormány közti feszült helyzettel is.

Elsősorban a MÁÉRT-ról van szó, amely tavaly novemberig töltötte be azt a szerepét, amiért létrejött. A magyar kormány azóta más eszközhöz folyamadott: a csoportos egyeztetésekhez olyan csoportokkal, amelyeknek önmagában nincs legitimitásuk. Egyszerűbben: a MÁÉRT-et felváltották különböző szakmai értekezletek, amelyeknek mindeddig tulajdonképpen semmilyen eredményük nem volt. A legutolsó, a miniszterelnök által kezdeményezett találkozó csak egy volt ezek sorában, amelynek elsődleges célja, véleményem szerint, a Magyar Állandó Értekezlet összehívásának elodázása volt. Ha nagyon az ő szubjektív szemüvegükön keresztül nézem, akkor ennek az is az oka lehet, hogy a jelenlegi kormány egész egyszerűen nem tud olyan javaslatot tenni a MÁÉRT irányába, amit az feltétel nélkül el tudna fogadni. Továbbmenve, azt is ki merem jelenteni, hogy egyszerűen a tavaly év végi eseményeket követően nem is merik összehívni az értekezletet.

A december 5-i népszavazás keltette hullámok mára lecsengtek, legalábbis ami a felszínt illeti, az akkor született eredmény azonban nagymértékben meghatározza a jelenlegi feszült magyar-magyar viszonyokat. Van-e lehetőség arra - esetleg még a tavaszi választások előtt -, hogy oldódjon ez a feszültség?

Az emberek a népszavazás eredményét egy kicsit "a szögre akasztották", mondván, hogy majd akkor lesz értelme újra foglalkozni ezzel, ha megbukik tavasszal a Gyurcsány-kormány, és a helyére a remények szerint a Fidesz lép. Akkor egy aktív nemzetpolitika részeként lehet majd kezelni az állampolgárság kérdését, de baj lenne a nemzetpolitikát csak erre az egy kérdésre kihegyezni, hiszen ez egy sokkal nagyobb kérdéshalmaz.

Érdemes-e egyáltalán a választásokig bármilyen párbeszédet folytatni a jelenlegi kormánnyal?

A magyar kormánnyal jelenleg nekünk nincs mit egyeztetnünk. Természetesen, ha ők kezdeményezik, nem biztos, hogy illik visszautasítani a párbeszédet, de igazság szerint nem igazán tudnánk velük miről tárgyalni: eljutottunk oda, hogy ez a kormány már nem tud megoldani semmit.

Az ölbe tett kézzel történő várakozás sem biztos, hogy jó megoldás, nyilván azért addig is akad olyan tennivaló, ami Gyurcsány Ferencék nélkül is elvégezhető...

Természetesen több dologgal lehet, és kell most is foglalkozni, ilyen például a Szülőföld Alap, a Kárpát Medencei Magyar Képviselők Fóruma, amit élettel kell megtöltenünk. Vannak tehát pillanatnyilag is olyan lehetőségek, amelyeket jól lehetne működtetni, de a jelenlegi körülmények között ez sem egyszerű.

Október elején találkoznak a többi határon túli szervezet képviselőivel, egy "mini MÁÉRT" keretein belül, ott nyilván szóba kerülnek majd a fentebb vázolt problémák is. Milyen megoldási javaslatokkal érkeznek a konferenciára?

Éppen most konzultálunk az RMDSZ-el a programot illetően, mivel az általuk benyújtott előzetes programmal nem tudunk feltétlenül egyetérteni. Úgy gondolom, hogy most nem elsősorban az autonómia kérdésével kell foglakoznunk, sokkal inkább a MÁÉRT helyzetét kell megvitatnunk, meg kell találnunk a megoldást arra, hogy eredményesebben működhessen a szervezet, hatékonyabb legyen a Szülőföld Alap program és egyéb gyakorlati kérdésekre kellene helyezni a hangsúlyt.

Bukovics Krisztián, Hídlap

fideszfrakcio.hu