A Vasárnapi újság vendége Orbán Viktor, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség elnöke; köszönöm, hogy elfogadta a meghívásunkat.

Én is köszönöm, hogy itt lehetek.

Elnök úr, délelőtt kíváncsiságból felütöttem a Larousse Kisenciklopédiát a populizmus címszónál. A tudós lexikon azt mondja, idézem: "A populizmus széles néptömegekre támaszkodó, azok érdekeit képviselni kívánó társadalmi rendszer Dél-Amerikában". Akkor, hogy is van ez a Fidesz és az ön populizmusával?

Magyarországon időnként - a rendszerváltás környékén is így volt egyébként -, szokássá válik, hogy döntéshozói pozícióban lévő, és felelősséget viselő emberek váratlanul ilyen, félideológia, félfilozófia, publicisztika határmezsgyéjén tesznek kirándulásokat. Ez akkor szokott bekövetkezni, amikor valamilyen okból nem képesek döntést hozni, cselekedni. Akkor a politikusoknak az ilyen ideologizáló hajlama hirtelen megnő, és ennek jeleit látjuk ma; és ennek bikacsök-ütéseit kell elszenvednem nekem is.

De hát ugye széles néptömegekre támaszkodó, azok érdekeit képviselni kívánó társadalmi rend...

Hát kétségkívül, ha belemennénk ebbe a vitába - az előbb nem véletlenül adtam önnek óvatos, kitérő, és udvariasan elhárító választ, mert nem szeretnék ebbe a vitába kötésig beleállni -, de ha ezt mégis megtennénk, akkor bajban lennének a vitapartnerek, ha arra kérnénk őket, hogy ugyan, meséljék már el nekünk, hogy hol a határvonal a demokrácia és a populizmus között? Nem biztos, hogy választ tudnának erre adni. Én személy szerint azt mondanám, hogy miért is populizmus, ha valaki azt mondja, hogy emberek, a magyar választópolgárok többsége a privatizáció leállítását akarja? Demokráciában élünk; akkor le kellene állítani. Az emberek többsége azt mondja, hogy a kormánynak meg kellene védenie a munkahelyeket, nem kellene belenyugodnia abba, hogy négyszázezer fölé csúszik Magyarországon a munkanélküliek száma. Ez populizmus volna? Ha azt mondják az emberek, hogy a kormánynak kötelessége volna, hogy ne nézze tétlenül, amikor a benzinárak az égbe kúsznak, és ezzel lehetetlen helyzetbe sodorják egyrészt azokat, akik fuvarozásból élnek, másrészt pedig mindenkit, akinek el kell szenvedni a tovább áramló áremelkedéseket, ez populizmus lenne? Vagy inkább egy demokratikus kormány kutyakötelessége? Én hajlok az utóbbira.

Mindezekről azért beszélünk egy kicsit részletesebben is, de Gyurcsány Ferenc önt populistán kívül afféle önjelölt istenkirálynak is nevezte. Kóka gazdasági miniszter pedig Sztálinhoz hasonlította. Sokakat, sokunkat érdekli, hogy miért nem válaszolt ott a parlamentben melegében, miközben a kormányzó pártok rendszeresen önt és a Fideszt teszik felelőssé a politikai hangnem eldurvulásáért?

Tizenöt éve parlamentáris demokrácia létezik Magyarországon, és azóta az ön által felsorolt derék jelzőkön kívül voltam én már ugye Hitler, aztán hajaztam Goebbelsre, kísérteties hasonlóságokat mutattam Mussolinivel, majd később a legrosszabb magyar hagyományokkal is összehoztak, így egyesek szerint Gömbössel és a későbbi Szálasi-időszakkal is mutatunk, de személy szerint én magam is mutatok némi hasonlóságot, vagy rokonságokat. Ezeket a dolgokat nem szabad komolyan venni. Abban a pillanatban, ahogy elkezdünk védekezni ellene, és nem kinevetjük, abban a pillanatban, ahogy megsértődünk, ahelyett, hogy mulatnánk rajta, olyan ingoványos talajra jutunk, ahonnan nem fogunk tudni kivergődni. Olyan viták lápvidékére érkezünk meg ezzel, aminek se vége, se hossza, és a végén senki sem tudja, hogy a viták igazából egymás sértegetésén túl miről is szólnak, mi is az értelmük. Jobb ezeket a lápvidékeket, mocsaras, vizes részeket elkerülni.

Beszéljünk akkor komolyabb, vagy ha úgy tetszik érdemibb dolgokról. Stumpf István az ön kormányának kancelláriaminisztere nyilatkozta a minap, idézem: "Bár a Fidesz vezet átlagosan tíz százalékkal, az emberek az ellenzék tevékenységét még a kormányzaténál is negatívabban ítélik meg. Legfőbb ideje, hogy a Fidesz elkezdjen programpontokról beszélni, amelyek alapján elképzeli a kormányzást." Beszéljünk most, kérem, először a gazdaságról talán kicsit részletesebben.

Ha megengedi, akkor beszéljünk még egy kicsit ennek a mondatnak az első tagjáról. Egyetértek Stumpf Istvánnal abban, hogy szerintem csalnak, megcsalnak bennünket akaratukon kívüli is a közvélemény-kutatási eredmények. Szerintem a Fidesz nem vezet a felmérésekben, vagy legalább is, ha a felmérésekben vezet is, a valóságos életben nem, és hogyha ma lennének a választások, akkor nem hiszem, hogy a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség minden további nélkül megnyerné ezt a választást. Hogyha a polgári nemzeti keresztény értékrendet valló emberek, és azok, akik javulást vártak a kormányzat, a szocialista kormányzat tevékenységétől, de csak életük rosszabbodását kapták a kiábrándult, ma már kormányváltó hangulatban lévő emberek nem kapaszkodnak össze, nem dolgoznak azért, hogy valóban létrejöjjön a változás, ez magától nem fog bekövetkezni. Az ellenfelünket sosem szabad lebecsülni, általában sem, ezt a konkrét ellenfelet meg itt Magyarországon különösképpen nem, hiszen többször megmutatta már az oroszlánkörmeit, tehát azt hiszem, hogy akkor járunk el helyesen, ha nem hiszünk a közvélemény-kutatásoknak, nem engedjük, hogy a sajtot kiénekeljék a szánkból...

...a sajtót vagy a sajtot?

A sajtót nem tudják kiénekelni a szánkból, azt nekünk kellene az ő szájukból kiénekelni; de nem hiszem, hogy szabadna hagyni, hogy álomba ringassanak bennünket ezek az olyan kedvesen, barátságosan duruzsoló felmérési eredmények, amikor bemondják bársonyos hangon a rádióban, hogy Fidesz hét-nyolc százalékkal vezet. Ez a legrosszabb, ami történhet velünk. Kérem a hallgatókat, hogy ne higgyenek el egyetlen felmérést sem. Higgyék el, hogy a változáshoz erőfeszítésre van szükség, és sokkal több erőfeszítésre, mint amennyit eddig elvégeztünk, illetve amit eddig tettünk.

De akkor azzal egyetért, hogy a legfőbb ideje, hogy a Fidesz elkezdjen programpontokról beszélni, amelyek alapján elképzeli a kormányzást? Ezt mondta tudniillik Stumpf István.

Stumpf Istvánra érdemes hallgatni, tekintettel arra, hogy részben kormányviselt ember, hadd fogalmazzak úgy, hogy ismeri a dörgést, tudja, hogy néz ki a kormányzati munka belülről; másfelől egy elméleti szakember is, aki nemzetközi tapasztalatokkal rendelkezik, tehát érdemes odafigyelni arra, amit mond. Most, ha nem is azt mondja, hogy a Fidesznek nincsenek programpontjai, mert ha ezt mondta volna, akkor bántana...

...nem ezt mondta: beszélni kell róla.

...hanem azt, hogy nem erről beszél, többet kell róla beszélni: ezzel egyetértek. A Fidesznek ugyan is számos fontos javaslata fekszik a Tisztelt Ház asztalán. Mondok egy példát: százmillió forgalom alatti kis- és középvállalkozók esetében a forgalmi adót csökkentsük le tizenhat százalékról nyolc százalékra. A miniszterelnök úrnak is tettem egy javaslatot, csak ő elutasította, ami arról szólt, hogy ne az áfát csökkentsük huszonötről huszonegy százalékra, hanem a személyi jövedelemadó alsó kulcsát csökkentsük tizennyolcról tizenháromra, mert így biztosan segítünk jó néhány nehéz helyzetben lévő, de munkából élő családon. Tehát a Fidesznek számos javaslata létezik; de a vitáknak a természete Magyarországon nem engedi, hogy ezek kerüljenek felszínre. Ha pedig én még - az előző kérdésére visszatérve - megtetézném a bajt azzal, hogy arról vitatkozom, hogy most akkor Sztálinhoz vagy Hitlerhez hasonlítok-e inkább, akkor végképp elveszne az esélye annak, hogy értelmes, fontos, jövőbemutató kérdésekről, a jövő nagy kérdéseiről legyen szó: a munkahelyek teremtése, vagy a családok támogatása, vagy a fiatalok lehetőségei. Többet kell beszélni ezekről a programpontokról, megvannak ezek, és ráadásul kormányoztunk is négy évet, tudjuk, hogy mi volt abból a rossz, és mi volt a jó. Talán abban is igaza van Stumpf Istvánnak, hogy világosabban kellene arról beszélni, hogy mi volt rossz, ezért nem folytatjuk, és mi volt jó a mi munkánkban, és ezért ezt majd folytatni fogjuk. Talán az is beleértendő az ő szavaiba, hogy azt is el kellene most már mondanunk, hogy a mostani kormány döntései közül az elmúlt három és fél évből mi volt jó, amit tovább akarunk vinni, nem akarunk megváltoztatni, és mi az, amin mindenképpen változtatni szeretnénk. Ennek a fajta beszédmódnak talán lassacskán, ahogyan a volt miniszter úr is mondja, eljön az ideje.

Akkor, úgy veszem észre, hogy nincs ellenére, hogy beszéljünk egy kicsit részletesebben ezekről a dolgokról: gazdaság, privatizáció, leállítás, visszaállamosítás, vagy visszavásárlás; és hadd tegyem hozzá mindjárt a kérdést: de miből?

Kezdjük először is ott, hogy azokat a privatizációs ügyeleteket, ahol szabálytalanságok történtek, esetenként jogszabálysértések is történtek, ne adj'isten, bűncselekmények, azokat fel kell tárni...

...ezek szerint nyilván látnak ilyeneket.

Hallunk ilyeneket, tudunk ilyeneket, látunk ilyeneket; de a jogi ítélkezés a végső jogi ítélet kimondása nem a mi dolgunk, hanem a hatóságoké, illetve majd a bíróságoké lesz - de ezek felett a gyanús ügyek felett nem szabad szemet hunyni. Akárkinek is sérti ez az érzékenységét, egy kormánynak mindig a jogszerűség oldalára kell állnia, furcsa is, hogy a mostani kormány ellenzi ezt a javaslatot, olyan benyomást kelt, mintha egyébként azokat védené, akik a jogszabály megsértésével jutottak munka nélkül jelentős állami vagyonhoz, és tették azt magántulajdonukká. Nyilván ezzel szemben fel kell lépni. Másfelől én szeretném megismételni, hogy mindenki hallhassa, azok is, akik a következő nyolc hónapban akarnak még zsíros privatizációs ügyleteket nyélbe ütni, kapuzárás előtti pánikhangulat jeleit látom a szocialistáknál. Ők sem tudják, hogy nyernek-e vagy sem, de azt látom, hogy nagy söprűkkel szorgoskodnak a kincstár körül. Mindent ki akarnak söpörni. Felgyorsították a privatizációt, jól láthatóan vagyontárgyak tömegét fogják piacra dobni. Arra kérek mindenkit, aki érdeklődik a privatizáció iránt, hogy legyen óvatos, jól gondolja meg hogy, mit tesz, és csak jogilag kifogástalan privatizációs szerződéseket kössön, mert mi a magunk részéről minden ilyen kapuzárás előtti végkiárusításhoz kapcsolódó szerződést felül fogunk vizsgálni.

Kérdeztem azt is, hogy de miből? Visszavásárlásról is beszél a Fidesz - adott esetben lesz-e miből?

Nézze, hát először is az államkincstár helyzete persze nehéz, és a költségvetés helyzete sem könnyű. De '98-ban sem volt az, mégis '98-99-ben visszavásároltuk az M1-es autópályának tekintélyes szakaszát, amelyet korábban egy rossz konstrukció keretében építettek meg, magántulajdonba került, és olyan magas volt a pályadíj, hogy magyar emberek nem is nagyon használták, elkerülték inkább azt a szakaszt. Mi pedig leültünk tárgyalni; körömrágásig izgalmas tárgyalások voltak ezek, de végül is megegyeztünk a francia tulajdonossal, hogy mindenki jobban jár, ha visszaadja nekünk ezt az autópályát, és mi pedig kifizetünk ezért egy méltányos összeget. Nem volt ilyen sikeres például az a tárgyalás, amit az egyik repülőtéri terminál előttünk regnáló kormány idején történt felépítése miatt kellett indítanunk, ahol vissza akartunk venni egy kanadai tulajdonostól egy vagyontárgyat - ebből vita lett, és mind a mai napig tart ez a vita. De sikeresek voltunk akkor, amikor Csillebércet akartuk visszavenni, de nem adták vissza azok, akik kihasították a állami vagyon köréből, és ezért jogi eljárást kellett indítani, és a bíróság végül is visszaadta az államnak azt, amit jogszerűtlenül vettek el a közösből. Tehát különböző útja-módja van annak, hogyan lehet orvosolni a múltban keletkezett bajokat. De még egyszer mondom: a magam privatizációra vonatkozó szavai elsősorban a jövőre vonatkoznak: arra, hogy az előttünk álló nyolc hónapban mindenki jól gondolja meg, hogy pontosan mit is szándékozik tenni, ha állami vagyont vásárol.

Adópolitika. Szintén Stumpf István nyugtázta örömmel, hogy ön például most már beszél az adók radikális, egyes esetekben akár ötvenszázalékos csökkentéséről: lehetséges ez?

Egy dolog biztosan lehetséges: az adórendszernek azt a betegségét orvosolnunk kell, hogy bünteti a családokat. Az adórendszerünk azért beteg, mert csak azt veszi figyelembe, amikor megadóztatják az embereket, hogy mennyi a jövedelem. Hogy abból hány embert tartanak el, azt nem. Szerintem ezt a féloldalasságot meg kell szüntetni: az adórendszer nem büntetheti a családokat. Hasonlóképpen azt gondolom, hogy az adórendszer ma bünteti azokat, akik vállalkozni akarnak, elsősorban a kis- és középvállalkozókat Magyarországon, tehát az ő terheiket is csökkenteni kell. És szerintem azokat is bünteti, akik egyébként dolgozni akarnak, mert olyan magas járulékokkal terheli meg a jövedelmüket, amelyet aztán a vállalkozók nem nagyon akarnak kifizetni; nem szívesen foglalkoztatnak a vállalkozók újabb és újabb élőmunkát, hanem inkább más megoldásokhoz nyúlnak. Időnként hol legálisakhoz, hol félig legális megoldásokhoz, hol szürkegazdaságba vezető megoldásokat választanak... Azt hiszem, hogy a munkát, a vállalkozásokat és a családokat büntető adórendszert mindenképpen radikálisan meg kell változtatni, és jelentős mértékben, az eddigi változtatások mértékét jóval meghaladó mértékben kell majd csökkenteni az adókat. Tehát miközben tudjuk, hogy az államháztartás csehül áll, és a kincstárral is bajok vannak, nem vagyok kétségbeesve emiatt. Azt is látom, hogy rosszabbul is fog ez a kincstár állni, ahogy nézem a kormány döntéseit, és látom az EU jelentéseit: ugye kiderül, hogy már három éve gyakorlatilag hamis számokkal traktálják a nemzetközi és a magyar közvéleményt a kormánypártiak...

...erről majd még kérdezek...

...tehát látom ezt, de azt gondolom, hogy a kincstárat meg lehet tölteni. Nem kell kétségbeesni, munkával lehet megtölteni, olyan gazdasági rendszert kell felépítenünk, hogy Magyarországon, akik dolgozni akarnak, azok munkához juthassanak. Ha dolgoznak az emberek, akkor nekik is van fizetésük, és az államnak is van bevétele. Ezért ez lesz a gazdaságpolitikánk iránya, minden erőnket a munkahelyteremtésre akarjuk összpontosítani.

Akkor már itt is vagyunk a munkanélküliségnél. Sokakkal együtt én is azt tartom a legnagyobb rákfenéknek: ilyen munkanélküliség mellett sem kormány, sem ellenzék ki sem ejtheti a száján a biztonság, vagy életminőség szavakat. Van kiút?

Természetesen van: vessük vigyázó szemünket Németországra, most itt szombat este beszélgetünk, bezzeg ha holnap este beszélgetnénk, mennyivel okosabbak volnánk... Nagyon szurkolok, hogy a kereszténydemokraták megszerezzék, kiérdemeljék a választópolgárok reményeim szerint nagy többségének a bizalmát. Olyan nagy többségének a bizalmát, hogy bátran bele tudjanak vágni egy új gazdaságpolitikába. Németországban négy-ötmillió között ingadozik a munkanélküliek száma: amikor Hitler hatalomra került, akkor volt ötmillió magasságában a munkanélküliség... tehát itt nem csak gazdasági bajokról van szó. Egy idő után, ha az embereknek tartósan, milliószám nincs munkájuk, még egy olyan nagy országban is, mint Németország, abból komoly bajok származhatnak. Tehát nagyon szurkolok a kereszténydemokratáknak, akiknek komoly programjaik vannak, munkahely-teremtési programjaik, és bízom abban, hogy ha ők ezt a programot megindítják, a következő magyar választásokig, ami áprilisban esedékes, addigra sok német tapasztalattal leszünk gazdagabbak. Onnan is kell majd néhány ötletet átvennünk; ami beválik a soron következő nyolc hónapban Németországban azt érdemes áthoznunk, ami pedig nem válik be, azt pedig nem érdemes Magyarországon bevezetni.

Esett már szó az adósságállományról: immár kiderült, hogy az ez évi hiánycél sem tartható, nem először. Lesz ennek következménye, vagy ahogyan szokott, nem lesz? Azt tudni, hogy az EU illetékes politikusai tudnak a dologról nem is tetszik nekik; és...?

Magam is sokat gondolkozom ezen, de hiába gondolkodom, nem lettem okosabb, be kell hogy valljam. Nem látom, hogy hazánkon kívül létezne még egy olyan ország, ahol mindez bekövetkezhetne. Nem látok az EU-ban egyetlen olyan országot sem, ahol nem Brüsszel miatt, hanem a saját közvélemény, sajtó, értelmiség, a közélettel foglalkozó emberek hangulata miatt megengedhetné magának egy kormány azt, hogy éveken keresztül orránál fogva vezessen mindenkit. Úgy, hogy egyébként akinek az orrát fogják és vezetik, pontosan tudja, hogy őt most orránál fogva vezetik. Az Állami Számvevőszék, ami a parlamentnek az ellenőrző szerve, és köteles a kormány, illetve a költségvetés működését ellenőrizni, napnál világosabban rendre kimutatja, nem azt, hogy a 2006-os költségvetéssel bajok lesznek, hanem azt, hogy a 2004-es számok sem feleltek meg a valóságnak. Nem arról van szó, hogy tévedtek, akik a költségvetést megalkották, hanem hogy nem feleltek meg a számok; szándékosan megváltoztatták. Itt a jóhiszeműségnek a feltételezését nem hozhatjuk elő. Tehát az, hogy 2004-ben rosszak voltak a költségvetés számai, magával hozza, hogy rosszak voltak már következésképpen 2005-ben is. És ha 2005-ben rosszak voltak, akkor nem lehetnek korrektek az éppen most megalkotás alatt lévő 2006-os költségvetés számai sem. És mindeközben a teljes magyar közvélemény, értelmiségi, politizáló, sajtónyilvános közvélemény, az megrándítja a vállát, és azt mondják, hogy na és? És ha Brüsszel nem koppintana időnként az orrunkra, és nem mondaná, hogy nana, kedves barátaim, azért most már nem a Balkánon vagytok, hanem itt vagytok az EU-ban, hát egymást becsaphatjátok odahaza, meg ezt a régi, szocialista, egymásra kacsintós játékot otthon játszhatjátok, de komoly nemzetek közösségének vagytok immáron tagjai, ezt nem lehet velünk megtenni... Ha ez nem történne, ha nem lennénk az unió tagjai, akkor ennek semmi következménye nem lenne. Ha kicsit én is időnként elgondolkodom azon, hogy kiben is van a hiba... mert hogy a kormányban van, azt ezekből a hamis adatokból láthatjuk, de biztosan bennünk is van valami hiba, bennünk, ellenzékiekben. Hogy nem tudjuk ezt olyan erővel, olyan világosan megfogalmazni, hogy az emberek alarmírozva érezzék magukat. De az is lehet, hogy nem csak bennünk, ellenzékiekben van a hiba, hanem esetleg az emberek környékén is van néminemű probléma, akik meg, ha halljék is, lehet, hogy azt mondják, hogy hát ugyan már, így szokott ez lenni. Könnyen lehet, hogy itt valójában ennek a jelenségnek a mélyén demokráciaválságról, vagy válságjelenségekről beszélhetünk, hiszen hogyha a legfontosabb feladatát a mindenkori kormányzat, hogy a közpénzekkel átláthatóan, korrekt tervezés után, okosan gazdálkodjon - ha ezt egy kormányzat nemcsak hogy nem teljesíti, de kiderül róla, hogy nem is volt szándéka, hogy átlátható és korrekt módon végezze el a gazdálkodását, ha az emberek ezt elfogadják, akkor hogy lesz itt demokrácia? Valószínűleg sok mindent kell itt újragondolnunk, számos következtetést le kell vonnunk, és biztos vagyok abban, hogy a demokráciát meg kell újítani, és azt a kapcsolatot, amely valaha megvolt az emberek, tehát a választópolgárok, a közintézmények - lásd parlament, kormány -, és megvolt a választók és a választottak között is - lásd parlamenti képviselők pártelnökök és így tovább, miniszterelnökök -, ez a viszony ma vékony, vagy ennek a természete megromlott. Itt valami baj van, ezt újra kell alkotni. Tehát a magyar demokráciát szerintem meg kell újítani, szembe kell néznünk az elmúlt tizenöt év tanulságaival, bátran meg kell állapítanunk, hiába nem tetszik ez nekünk, hogy hova jutottunk tizenöt év alatt, le kell vonni a következtetéseket, és szerintem meg kell újítani a magyar demokráciát. Olyan formákat kell megalkotnunk, kigondolnunk, hogy a választópolgárok valóban érezzék azt, hogy nem csak négyévente egyszer kíváncsiak a pártok az ő véleményére, és négyévente egyszer kap beleszólást az ország fontos dolgaiba... tehát meg kell találni a részvétel olyan módjait, amelyek gyakori bevonást, a fontos kérdésekben való érdekérvényesítést lehetővé teszik a választópolgárok számára. Vissza kell adni a demokráciát az embereknek. Ugyanis ma ők úgy érzik - és ha úgy érzik, úgy is van -, hogy ma a demokrácia nem az övék, nem róluk szól, nem az ő érdekeiket szolgálja.

Néhány szó a külpolitikáról. Előbb beszéljünk a külpolitikának arról a szegmenséről, ami legalább annyira belpolitika is: ön tegnap Szabadkán átvette az Aracs-Főnix-díjat; gratulálunk ehhez.

Köszönöm szépen.

Nem volt rossz társaságban, azt hiszem, mert negyedszer ítélték oda ezt a díjat: első ízben a Duna Televízió, aztán Szervátiusz Tibor, aztán Nemeskürty tanár úr, és utána ön...

Ez még csak hagyján, ez is egy impozáns lista, de még akik most megkapták ennek díjnak másfajta variációit - mert van a fődíj, amit én kaptam, és aztán van néhány más díj is plakettek, ilyesmi -, amelyeket egészen kiváló délvidéki értelmiségiek, közéleti emberek kaptak... nem túlzás, ha azt mondom, hogy nagyon régen lehettem ilyen jó táraságban.

Szóval ott a díj átvétele után beszédében szólt a kettős állampolgárságról és a határon túli magyarok védelmének szükségességéről is, elég röviden foglaltam össze a beszédét azt hiszem...

Remélem, nem érzik túlzásnak, ha egyszerűen fogalmazok: hogy Délvidéken verik a magyarokat. Most már nem arról van szó, hogy nem adják meg az autonómiát, vagy a nyelvhasználatnak problémái vannak, vagy hogy Felvidéken át akarják alakítani a közigazgatás rendszerét úgy, hogy az sérelmes a magyaroknak, vagy hogy Erdélyben egy elindulni akaró magyar pártot mindenfajta törvénysértésekkel kiszorítanak a demokratikus közéletből. Tehát most már nem ilyesmiről van szó. Verik a magyarokat Délvidéken. És nem kocsmai verekedésekről van szó, hanem nyilvánvalóan etnikai indíttatású provokációkról és jogsértésekről. A magunk részéről, mármint a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség részéről mi mindent megteszünk azért, hogy nemzetközi szinten hangot adjunk mindennek: a magyar kormánytól is erőteljesebb fellépésre volna szükség. Én egyébként hétfőn az Európai Néppárt elnökségi ülésén jelentést teszek a vajdasági helyzetről. Hozzám tartozik az Európai Néppárton belül ez a régió, és ott részletesen, írásban is beszámolok arról, hogy mi a helyzet, és kérni fogom az Európai Néppártot, hogy minden európai fórumon legyen szószólója a vajdasági magyaroknak.

Ehhez képest, apró jelensége a külpolitikának, hogy Gyurcsány Ferenc Kínában azt ígérte, eljár a kínaiak vízummentessége ügyében. Sok uniós politikus meg felkapta erre a fejét.

Látja, megint hadd ne az uniós politikusok háza táján sepregessek, hanem a sajátunkén. És mi miért nem kapjuk fel? Miért nem kapjuk fel, amikor azt halljuk, hogy a magyar érdekek képviseletére megválasztott miniszterelnök azt mondja Kínában, hogy közbenjár, és örömmel venné, ha minél többen érkeznének kínaiak Magyarországra. Vízummentességet szeretne a kínaiaknak, miközben egyébként egy ével ezelőtt a saját véreinket tagadtunk meg, és azt mondtuk nekik, nehogy idegyertek, mert eleszitek a nyugdíjunkat, kivertek bennünket a házunkból, és elveszitek az állásunkat. Mindenfajta rondaságot mondtak, és kampányoltak a saját fajtájuk ellen. Majd egy évre rá azt mondják, jöjjenek a kínaiak. És nem szakad le az ég. A magyarok nem kapkodnak a zsebükhöz, hanem mindenki, hogy mondjam, apátiában ül, és azt mondja, hát, ilyen időket élünk. Ez az, amikor arról beszélek, hogy a magyar érdekek iránti ösztöneink - mert a magyar érdek képviselete nem elhatározás kérdése, hanem ösztön kérdése -, az ember tudja, hogy vannak bizonyos érdekei a saját közösségének, a magyar nemzeti közösségnek. Szóval ennek a hangnak meg kellene szólalnia, de olyan halkan szólal meg a magyar közéletben, hogy szinte alig hallani. Az egyik legváratlanabb fejleményének tartom az elmúlt egy évnek, hogy a kínaiak vízummentsége ügyében mi, magyarok próbálunk fellépni. Nekünk az az érdekünk, hogy megvédjük a magyar kis- és középvállalkozókat, rászorítsuk a külföldieket, hogy tartsák be a magyar jogszabályokat, és hogyha a magyar jogszabályok, amelyek jelenleg fennállnak, nem elégségesek a magyarok érdekeinek megvédéséhez, akkor - EU-hoz méltó konform módon természetesen, de meg kell védeni a magunkét. Az EU a kínai áruk dömpingjével szemben éppen most próbálgatja a maga eszköztárát. Mi meg vízummentességről beszélünk. Na, nem akartam felindulni ezen a dolgon, különösen nem itt a rádióhallgatók füle hallatára, de ha az ember 2004. december 5-re gondol, meg arra, hogy a magyar kormány lesz a kínaiak vízummentességének szószólója Európában, akkor nagyon nehéz megfékezni az embernek azokat az erőteljesebb szavakat, mondatokat, amelyek önkéntelenül egyébként előtolulnának belőle.

El sem hangzott az, hogy nemzeti konzultáció a beszélgetésünkben eddig, mégis több ponton, azt hiszem érintettük. Tartja-e ön és a Fidesz továbbra is, hogy csak ennek a konzultációnak lezárultával, január-február körül kezd igazából kampányolni?

Jó volna, ha Magyarországon mindannyian betartanánk a kampánynak bizonyos írott és íratlan szabályait. Kampányolni akkor kell, ha választás van a láthatáron. A választást a köztárasági elnök úr írja ki. Amíg a köztárasági elnök úr nem írta ki a választást, addig nem is kezdődik meg a törvény értelmében a kampány periódusa, időszaka.

Akkor sem, hogyha az egyik oldal elkezdi?

Szerintem a kampányra szabad felkészülni, a párok szervezeteinek megerősíteni magukat, gyakrabban tartani lakossági fórumokat, felkészülni kell a kampányra, de elárasztani az embereket kampánnyal szerintem a köztárasági elnök döntését megelőzően nem helyes. Konzultálni is szabad, a konzultáció és a kampány között egy nagyon világos választóvonal húzódik. A konzultáció az az emberekről szól, a kampány meg a pártokról. A konzultációnál azt lehet megtudni, hogy mit gondolnak az emberek, mit éreznek, mit szeretnének, milyen irányba szeretnék irányítani az ország ügyeit, vagy az ország szekérrúdját. A kampány meg arról szól, hogy pártok elmondják magukról, hogy ők mit gondolnak, ők mit szeretnének csinálni, miért jobb inkább őket, semmint valamelyik másik pártot választani. A két dolog között óriási különbség van: szerintem konzultálni érdemes, kampányolni most még nem. Várjuk meg a köztársasági elnök úr döntését.

radio.hu - fideszfrakcio.hu