A viharsarki településen vasárnap hamisítatlan majálishangulat uralkodott. Egy igazi majálishoz pedig - a meleg étel és a zene mellett - a felfújt luftballonok is feltétlenül hozzátartoznak.

Ez utóbbit Gyurcsány Ferenc biztosította azzal, hogy alaptalan ígéretekkel szórakoztatta közönségét. Mindent megtett azért, hogy könnyet csaljon az idős emberek szemébe. Annak ellenére, hogy bizonyára tisztában volt vele, az általa eleresztett luftballon hamar kidurran, és huszonnégy óra leforgása alatt kiderül: valójában nincsenek olyan állami területek, amelyekre egy új magyar földosztást alapozni lehetne. Épp a szocialista kormánytól hallottuk eddig, hogy az idős embereknek nem birtokra van szükségük, ellenkezőleg: életjáradékért cserébe fel kell vásárolni tőlük a földet, méghozzá állami tulajdonba. Most azonban változott a helyzet, a kormányzati gyűjtögetés időszaka, úgy tűnik, véget ért. A választás előtti osztogatás pedig úgy kezdődött, hogy Gyurcsány elérzékenyülve ajánlgatta battonyai hallgatóságának azt a modellt - a kisparcellás háztáji gazdálkodást -, amelyet nem is olyan rég még más helyen, más közönség előtt, a nagyüzemi vezetők összejövetelén versenyképtelennek és nemkívánatosnak minősített.

Ezek után csak az a kérdés, vajon melyik a szocialista agrárpolitika igazi arca. Könnyen választ kapunk e kérdésre, ha iránytűként magunk előtt tartjuk a bibliai mondást: gyümölcséről ismerszik meg a fa. Márpedig ez a gyümölcs az egyéni gazdálkodók számára ehetetlennek és mérgezőnek bizonyult. A 2002-es voksolás előtti hetekben ugyanez a gátlástalan szemfényvesztés zajlott, amit most Battonyán hallhattunk. A családi gazdaságok kiemelt segítéséről írt a vidékszerte terjesztett szocialista brosúra, amit már röviddel a kormányváltás után a gazdák támogatásának leépítése követett. A most beharangozott nagy földosztás előtt a kormány már megnyitotta a külföldiek előtt a kaput, a nagyüzemeket is bebetonozta azzal, hogy a birtokvásárlásnál előjogokat adott a bérlőknek. Közben előnytelen csatlakozási megállapodást kötött az unióval, és azokat a szerződéseket sem tartotta be, amelyeket évről évre a tüntető gazdákkal aláírt. Az agrárkassza folyamatos gondokkal küzd, a jelenben a jövő terhére költekezik. A magyar mezőgazdaság odáig jutott, hogy most, szeptember végén keresni kell a kínai, a belga, a spanyol, az olasz gyümölcshegyek között a bevásárlóközpontokban a frissen termett hazait. Bár a választások közeledtével ismét eszébe jutott a szocialistáknak, hogy a gazdák is szavazópolgárok, az elmúlt három év annyira megtizedelte őket, hogy inkább az a kérdés, a hamis szirénhangokkal van-e kit elcsábítani.

Ez lehet a magyarázata annak is, hogy a pár tízezer hektár nem túl jó minőségű, szétszórt állami parcella kedvezményes értékesítését az agrárminiszter tegnap szociális jellegű programnak titulálta. Megint nem arról van tehát szó, amit az uniós szorításban vergődő hazai agrárium megerősítésének követelménye diktálna. Hanem arról, hogy a vidék nyomorúsága fontos és megőrzendő tényező a szocialisták számára, hiszen azt minden voksoláskor megpróbálják kijátszani a maguk hasznára. S amíg az emberek meggyőzhetők egy tál pörkölttel és néhány lufival, addig a nyomorúság változatlan marad.

Forrás: Nánási Tamás, Magyar Nemzet, 2005. szeptember 28.