Nem vagyok politikus, újságírásból élek. Nem értem, miért kellett sietnünk a szavazással, miért pont nekünk kellett az elsők között ratifikálni keleti szomszédunk csatlakozását? Miért nem tudtuk megvárni az egy hónap múlva esedékes uniós országjelentést, amelyből sok minden kiderülhet? Miért nem vártuk meg, hogyan dönt a többi uniós ország, és csak azután szavazunk mi is?

Újságíró vagyok, és tudom, hogy Magyarország miniszterelnöke, Gyurcsány Ferenc október közepén Romániába látogat. Minden bizonnyal apró figyelmességnek szánta ezt a szavazást az eminens diák túlbuzgóságával. Újságíró vagyok, és hallottam, hogy a román parlament felsőházában egy nappal a magyar szavazás után döntöttek arról, hogy vita nélkül elfogadják a kisebbségi törvényt. Nem hiszek a véletlenekben, az egésznek olyan szaga van, mintha Gyurcsány Ferenc és Markó Béla megegyezett volna: Magyarország gyorsan megszavazza Románia csatlakozását, ezért cserébe a romániai kormánypártok átengedik vita nélkül az RMDSZ politikai monopóliumát szentesítő jogszabályt.

A román alkotmány szerint ugyanis hallgatólagosan elfogadott törvénynek számít az a jogszabály, amelynek a kormány által benyújtott tervezetéről a törvényhozás negyvenöt napon belül nem hoz döntést. Ez kedden járt le, ám a román kormánypártok (immár a magyar pozitív döntés tudatában) azt tették, amit a történelem során anynyiszor: nem tartották be a szavukat, és 52:48 arányban leszavazták a felsőházban a törvény vita nélküli elfogadását. Az már más kérdés, hogy a tervezett kisebbségi törvény gyakorlatilag kicsavarná az autonómiát követelők kezéből a fegyvert - még ezt a sok kérdésben visszalépést jelentő jogszabályt sem fogadták el a román koalíciós partnerek!

A székelyföldi magyarok autonómiája jogos kérés, ráadásul az egyesült Európában sem ismeretlen fogalom és gyakorlat. Ha lenne Magyarországnak egy felelős kormánya és külpolitikája, teljes joggal kérhette volna ezt a felvétel feltételéül, hiszen közel kétmillió nemzettársa életét, hétköznapjait befolyásolja. És van még tennivaló: a múlt héten Csíkszentgyörgyön azért vert meg egy rendőr egy magyar nyugdíjast, mert az nem tudott románul, és tolmácsot kért a vele való beszélgetéshez; ezen a héten pedig a román kormány magyar miniszterelnök-helyettese, Markó Béla, és az általa felügyelt kulturális minisztérium megszüntette a romániai magyar lapok állami támogatását, és sorolhatnám még a példákat.
Ezeket a sorokat Székelyudvarhelyről írom. Itt most sokan úgy vélik, Budapest megint elszalasztott egy lehetőséget (talán az utolsót) arra, hogy Romániát rákényszerítse a magyarok autonómiájának biztosítására. A felelősség a jelenlegi kormánypártoké, de a Fidesz is lehetett volna karakánabb ebben a kérdésben. Nem akarok igazságtalan lenni, mert jól tudom, hogy belekényszerült egy helyzetbe, és csak a nagyon rossz és a még rosszabb döntés közül választhatott. Ennek ellenére talán kérhette volna a szavazás elnapolását az uniós országjelentés utánra, de úgy is dönthetett volna, hogy nem vesz részt a voksoláson. A nyolcvannégy igen voks és a nyolcvannégy nem szavazó ugyanis félmegoldás. Ahogy egy székely fogalmazott: Budapesten hétfőn el is árultak minket, meg nem is. Errefele ugyanis eleddig azt tapasztalták, hogy minden elszalasztott lehetőség egy olyan veszteség, amelyet csak sokkal nagyobb áldozatokkal lehet visszafordítani.

Forrás: Lukács Csaba - Magyar Nemzet