Az unió vezetői ugyanis egy olyan bővítés irányába kívánják elmozdítani a behemót szervezetet, amely a legkevésbé sem találkozik polgárai akaratával: mint az Eurobarometer felméréséből is kitűnik, az uniós tagországok lakosainak csupán 35 százaléka kívánja a török bővítést. Franciaországban 11 százalék.
Nehéz választ adni arra, hogy az uniós alkotmányos szerződéstervezet francia és holland visszautasítása miatt a mély válságba került, civakodó, rossz hangulatú unió miért akar ismét jóval távolabb kerülni az emberek szívétől és eszétől? Erre a kérdésre a lehető legrosszabb magyarázat Javier Solanáé, az unió "külügyminiszteréé", aki kijelentette, hogy a vezetőknek a döntéshozatal a feladatuk, és néha olyan döntéseket is hoznak, "amelyeket ma talán nehéz megérteni, de amelyeket néhány év múlva majd a közvélemény is elfogad". Enyhe gúnnyal ezt a protomarxista magyarázatot jobb esetben azzal a lukácsi fordulattal lehetne elintézni, hogy az uniós tömegeknek nyilván "hamis tudatuk" van, rosszabb esetben pedig Sztálinhoz lehetne fordulni ihletért, hogy netán a fényes jövőt meglátni képtelen unió népét le kellene váltani egy felvilágosultabbal.
Egy biztos: az uniónak ma nincs olyan intézménye, amelyre ne telepedne rá a ború és a viszály. Az Európai Tanácsban késhegyig menő vita folyik a török csatlakozás keretéről. Az Európai Parlament szocialista frakcióvezetője José Manuel Barrosót, az Európai Bizottság elnökét azért bírálja, mert Barroso nem tájékoztatja időben terveiről a törvényhozást, nincsenek semmiféle nagyvonalú törekvései és ezek helyett "csak a vitákból merítkezik". Az európai liberális pártszövetség újonnan megválasztott elnök pedig azt vágta Barroso fejéhez, hogy Európa Barroso gyenge elnöksége miatt van rossz állapotban. A liberálisok frakcióvezetője pedig így diagnosztizálta az uniót: "Európa pang, alkotmányát kudarc érte, költségvetése holtpontra jutott, gazdasága stagnál", amely látlelet még egy tetszhalottat is inzultálna. Az uniós ügyekben mértékadónak tartott brit Financial Times című napilap szerint pedig az unióban gyengül az európai szolidaritás, a nemzeti önérdek nő, miközben Brüsszel képtelen betartatni saját szabályait.
De az Európai Bizottság sem akar adós maradni: Olli Rehn bővítési biztos az Európai Parlamentet leckéztette meg, hogy az "öngólt" lőtt, amiért nem ratifikálta az EU-Törökország vámuniót. Az már a mindennapok közjátéka, hogy eközben az euróképviselők a török csatlakozás ügyében lerasszistázzák vagy azzal vádolják az ellenfelet, hogy míg az európai normájú és kultúrájú Horvátországgal az unió nem akarja megkezdeni a csatlakozási tárgyalásokat, addig szemet huny a Törökországban elkövetett súlyos emberjogi botrányok fölött. Az EP-n belüli euroszkeptikusok pedig Brüsszel égése láttán kezüket dörzsölve kérdezgetik, hogy az unió mikor teszi majd magát végre átláthatóvá, például a törvény-előkészítésben részt vevő szakértők nevének nyilvánosságra hozatalával?
Eközben a "tömegek" vagy mind fásultabbakká válnak, vagy mindinkább gyanakodnak: lám, ismét a fejük fölött akarnak dönteni. Miért lenne igaza - teszik fel a kérdést sokan az unió polgárai közül - a brit elnökségnek, amely szerint a tárgyalások elodázása Törökországgal szemben "gigantikus árulás" lenne akkor, amikor területének 95 százalékával Ázsiában elterülő muzulmán ország akar teljes jogú tagja lenni egy olyan uniónak, amelynek hivatalos neve "európai"?

Lovas István; Magyar Nemzet

mno.hu - fideszfrakcio.hu