fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Összeomlás előtt a BKV
2005. október 4., 08:31
A borúsabb jóslatok szerint tavaszra csődbe megy a BKV, az optimisták szerint ezt választási évben nem engedi meg a politika. A közlekedési vállalat várhatóan negyvenmilliárd forintos mínusszal zárja az idei évet. Aba Botond a társaság vezérigazgatója idén is 20 milliós jutalomra számíthat - írja a Népszabadság.

Az első félév vesztesége elérte a 13,7 milliárd forintot, ez 14 százalékkal több a tervezettnél. A főváros továbbra is arra játszik, hogy az állam az utolsó pillanatban mégis pumpál valamennyi pénzt a vállalatba. A pénzügyminiszter szerint viszont többet már nem tudnak adni: Veres János a napokban közölte, hogy a nagyvárosi tömegközlekedés támogatására szolgáló 15 milliárd forintos országos keret zömét is a BKV kapja, az állam ráadásul nemrégiben vállalt garanciát a cég ugyanekkora összegű, készülő hitelfelvételéhez. Szinte kizárt, hogy az állam ennél többet adjon, azaz ismét szanálja a budapesti közlekedési vállalatot. Annál is inkább, mert a 2002-es kormányváltás után ezt egyszer már megtette: az állam átvállalta a cég 38 milliárdos tartozását.

Mivel a jövő évi állami költségvetésről is csak most kezdődött meg a vita, a fővárosi büdzséről még előkészítő egyeztetéseket sem folytatott a Budapestet irányító MSZP-SZDSZ koalíció. Bőhm András szabad demokrata frakcióvezető szerint erre a legkorábban ezen a héten kerülhet sor. Addig viszont szerinte minden pénzügyi - így a BKV-nak adandó fővárosi támogatás mértékét firtató - kérdés korai.

Ha senki sem dob mentőövet a cégnek, a közlekedési vállalat legkésőbb jövő tavasszal lehúzhatja a rolót, mert csődbe megy - mondta a lapnak a BKV felügyelőbizottságának egyetlen ellenzéki tagja. Szálka Miklós (Fidesz-MKDSZ) szerint az évről évre felhalmozó hiánynak elsősorban az az oka, hogy a főváros - mint a BKV gazdája, és mint a tömegközlekedési közszolgáltatás megrendelője - az idén egy fillért sem adott a vállalat működésére. Az előző évek apanázsa is meglehetősen kevés - három, illetve ötmilliárd forint - volt. Szálka szerint összesen húszmilliárd forint hiányzik a BKV kasszájából a főváros miatt. Két-hárommilliárd forint pluszhoz juthatna még a cég, ha - a Volánhoz és a MÁV-hoz hasonlóan - visszaigényelhetné az üzemanyag jövedéki adóját. Ugyanekkora mértékű segítség volna a cégnek az is, ha az állam fizetné a Budapest közigazgatási határát átlépő HÉV-vonalak működtetését és fejlesztését, hiszen ez nem a főváros dolga volna, mégis az önkormányzat állja a számlát.

A főváros megtehetné azt is, hogy drasztikusan, tíz vagy akár húsz százalékkal megemeli a jegyárakat - mint azt Atkári János még pénzügyi főpolgármester-helyettes korában javasolta -, ezt azonban a választás évében aligha merik megkockáztatni. Sokáig azonban nem halasztható egy ilyen lépés, hiszen egy korábban készült belső BKV-anyag szerint a legoptimistább esetben is csak két év kell még ahhoz, hogy a bérlet és a jegy ára átlépje a lélektani tízezer, illetve háromszáz forintos határt. A díjemelés ráadásul egy ponton túl visszaüt, mert többen bliccelnek, mint ahányan megveszik a drágább szelvényeket, vagyis a végösszeg alig változik. Már az idén januárban bevezetett tízszázalékos jegyáremelés sem hozott annyit a BKV konyhájára, mint amennyivel számoltak: a városatyák által a múlt héten elfogadott költségvetési beszámoló szerint az első félévben a menetdíjakból a tervezettnél 2,5 milliárddal kevesebb folyt be.
Szakemberek szerint nem volna megoldás a szolgáltatás visszafogása - járatok megszüntetése vagy ritkítása - sem, tízszázalékos teljesítménycsökkentés is csak néhány milliárdos megtakarítást eredményezne. A 12 ezer embert foglalkoztató óriáscégen a leépítés sem segítene. Egyrészt az 1990-es években már végrehajtottak egy ilyen programot, másrészt az elején ez is csak vinné a pénzt.
A BKV csődjét egyébként már maga a főpolgármester is előrevetítette, igaz, két évvel ezelőtt. Demszky Gábor akkor a tömegközlekedés normatív támogatásának kiharcolása érdekében kongatta meg a vészharangot, tagadva, hogy zsarolás vagy költségvetési lobbiharc volna a célja. A normatívát azóta bevezették, a csődhelyzet viszont még mindig nem múlt el.

***

Az előző évekhez hasonló összegű, csaknem húszmillió forint prémiumot kaphat Aba Botond BKV-vezérigazgató a tavalyi munkája után - meg nem erősített információk szerint erről dönt mai, zárt ülésén a városháza tulajdonosi bizottsága. A BKV tavaszi, a főváros által utólag jogtalannak ítélt járatritkítás miatt ugyan kilátásba helyezték, hogy Aba prémiumának húsz százalékát megvonják, a lap azonban úgy tudja: a bizottság elé kerülő javaslatban nagyjából ugyanennyivel meg is emelnék az elérhető jutalom összegét, így az a levonás után is annyi maradna, mint tavaly.

nol.hu - fideszfrakcio.hu