Deutsch Tamás ma a Parlamentben egy mesét adott elő egy M. ország Gy. vezetőjéről, uszodájáról, anyukájáról és a gázóráról. Miről mesél a Fidesz, és nem mesebeszéd-e ez?

Valóban a Parlamentben Deutsch Tamásnak volt ma egy napirend előtti hozzászólása. Figyelemreméltó hozzászólás volt ez, megelőzte ugyanis egy politikai döntés. A Fidesz-frakció úgy döntött, hogy véget kell vetni annak a szemforgatásnak, ami nap mint nap zajlik a közéletben, illetve napi gyakorlat a Parlamentben. Luxus-baloldaliak jönnek, és kioktatják az országot arról, hogy mi az igazságosság, megható hangon beszélnek nehéz helyzetben lévő emberekről, megadóztatják a borravalót, azt mondják, hogy elég volt a feketemunkából, aki fölásatja a kertjét a szomszéddal, meg megmetszeti a gyümölcsfáit, azoknak is fizetni kell, miközben tudjuk, hogy maguk meg hogyan használnak föl off-shore cégeket arra, hogy elkerüljék az adózást. Szóval azt mondta a Fidesz-frakció, hogy elég volt a szemforgatásból, a luxus-baloldalt szembesíteni kell a saját maga valóságával. Ezt tette meg Deutsch Tamás.

Ha jól értem, akkor a mese Gyurcsány Ferenc villájáról és uszodájáról is szól, de terveznek-e ezen a felkiáltáson vagy figyelemfelhíváson kívül egyéb lépéseket az ügyben?

Azt hiszem, hogy ezt nem a Fidesznek kell igazából megtennie, mi nem vádolunk senkit, mi egész egyszerűen csak tényekről beszélünk, nem a mi térfelünkön van a labda.

Ami a Fidesz programját illeti, azt már tudhatjuk, hogy létezik Szent István-terv, létezik a Nemzeti Konzultációnak egy olyan ismeretanyaga, amelyet, ha jól tudom, mostanában dolgoznak föl, és még van több forrás is. A Faluparlament kevesebb fényt kapott. Márpedig az elmúlt hétvégén Dabason rendezték a Faluparlament országos gyűlését, amiből országépítő program születik - mondta Ön. Hogy illeszkedik ez a program a többi elem közé?

A mi fölfogásunk szerint ma nem arra van szüksége az országnak, hogy néhány, kétségkívül kiváló szakértő egyik vagy másik párt alkalmazásában és fölkéréséből megmondja azt, hogy mire van szüksége Magyarországnak. Magyarországnak nem egyszerűen szakmai problémái vannak, nem egyszerűen nagy a költségvetési hiány, nem egyszerűen a fejünk búbjáig ér az államadósság, hanem lelki problémái is vannak. Az emberek egész egyszerűen elveszítették az önbizalmukat. Nap mint nap rosszabbul élnek, ugyanannyit dolgoznak, de mégsem jutnak előre, és lassacskán kezdik föladni a reményt, hogy lehet a fönnálló állapotokon változtatni. A Nemzeti Konzultációból az is kiderült, hogy nagyon sokan érzik úgy - azt kell mondanom, hogy az elsöprő többség -, hogy tizenöt évvel ezelőtt, amikor a rendszerváltoztatást megindítottuk, akkor nem erről álmodtunk, tehát nem ott vagyunk ma, ahova elindultunk. Úgy érzik, hogy kisiklott a rendszerváltoztatás vonata. Nagyjából így fogalmaznak az emberek. Egy sokkal alaposabb újragondolására van szükség a mögöttünk hagyott tizenöt évnek, és ezeknek a tapasztalatoknak a fényében érdemes aztán a jövőről beszélni. Mi nem egy szakértői programot dolgozunk ki mindössze, hanem először konzultálunk az emberekkel, és megpróbálunk minél több szövetséget kötni.
A Faluparlament arra jó, hogy maguk a falusiak - akiknek a hangja egyébként nem ér el a közéletbe, akiknek a beszédeit nem hallani a Parlamentben -, az ő gondolataik, véleményük is megjelenjen. Egy dokumentum formájában ezeket össze is gyűjtötték. Több mint 400 faluparlamenti találkozóra került sor az elmúlt időszakban; az 1930-as évek népi mozgalma óta ez a legnagyobb, mondjuk úgy, hogy polgári-falusi mozgalom. Ezeket a javaslatokat költségvetési módosító indítványokká formázzuk, beadjuk a Parlament elé, és reméljük, egy részét, legalább egy részét elfogadják a tisztelt kormánypártiak. A többi gondolatot pedig beépítjük a 2006 utánra szóló programunkba. Így készül a Fidesz-program.
De hasonlóképpen nem gondoljuk, hogy nekünk kellene megmondanunk a Fidesz hivatali helyiségeiből, hogy mi jó a vállalkozóknak. Ezért mentem el szombaton a Vállalkozók Pártjának a kongresszusára és ajánlottam nekik szövetséget. Ők, a kis- és középvállalkozók tudják leginkább, hogy mi a valóságos helyzet a magyar gazdaságban. Meg lehet téveszteni nyugdíjasokat, meg lehet próbálni megtéveszteni családokat; egy olyan csoport van, akit sosem fognak megtéveszteni, ezek a kis- és középvállalkozók, mert nekik minden nap zárni kell a boltot, és pontosan tudják, mentek-e előre, vagy inkább hátra kellett araszolniuk. Tehát a kis- és középvállalkozókra vonatkozó programot a Vállalkozók Pártjától várjuk. És hasonlóképpen készülünk egy ugyanilyen megegyezésre a MAGOSZ-szal, a Magyar Gazdák Országos Szövetségével, mert azt gondoljuk, hogy szintén nem a Fidesz hivatali helyiségeiben kell kigondolni, hogy mi jó a magyar mezőgazdaságnak. Ugyan vannak erről elgondolásaink, de jobban örülnénk, hogyha a MAGOSZ a maga szakértőivel elkészítené azt a programot, amit be tudunk építeni a sajátunkba. Ilyen szövetségi alapon szeretnénk összerakni azt a programot, amely mögé aztán nem egy párt zárkózik föl, hanem amelyet egy egész ország magáévá tud tenni.

Ez azt jelenti, hogy a Vállalkozók Pártja már nem is csak potenciális szövetséges, hanem gyakorlatilag megköttetett a szövetség?

Közel vagyunk ahhoz, hogy megállapodjunk.

Folyik Gazdasági Konzultációé is. Kérdés lehet, hogy sikerül-e ebből a több irányú érdeklődésből valóban egy koherens programot összerázni, kialakítani?

Miért ne sikerülne? A Gazdasági Konzultáció éppen arra való, hogy megismerjük, egyes csoportok milyen érdekeket tartanak fontosnak, és hogyan tudják elképzelni a saját érdekeik mentén a kompromisszumokat, amelyek lehetővé teszik, hogy összességében egy olyan gazdaságpolitika jöjjön létre, amelyben akár ellenérdekű felek is meg tudnak egyezni. Nemzetközi nagy cégek, magyar kis- és középvállalkozók, iparból élő, bérből, fizetésből élő emberek, mezőgazdaságból élő emberek. Fővárosiak és városiak. Tehát azt gondolom, hogy a Gazdasági Konzultációnak a végére - amit valamikor decemberre tervezünk - lesz egy pontos képünk a magyar gazdasági élet szereplőinek szándékáról, és ez alapján szerintem meg tudunk szövegezni egy programot. Nemcsak magunkban bízunk - bár ez sem kevés -, hanem fölkértünk a Nemzeti, illetve Gazdasági Konzultáció mögé egy tanácsadó testületet. Ezekben szakemberek, a gazdasági élet ismert szereplői is helyet foglalnak. Úgy gondoljuk, hogy a radikális adócsökkentés irányába kellene haladni. Tehát nem egy jövőbe kitolt, senki által pontosan föl nem mérhető következményű adóreformra van szükség; amire szükségünk van, az itt és most egy radikális adócsökkentés. Ennek a módozatairól folynak szűkebb szakmai körökben a tárgyalások, és a Gazdasági Konzultáció nyílt fórumainak is elsősorban ez a témája.

Folyik egy másfajta konzultációsorozat is. A postaládákban már bent van egy leporelló, amelyet az MSZP gyártott, és abban is kérdésekre lehet válaszolni, címet kell mellékelni, és ott vannak különböző kimutatások, ábrák, a Gyurcsány-kormány vívmányainak felsorolása. Sokan mondják, hogy ez látványosabb, meg az utca tele van plakátokkal, mint az Önök faluparlamentjei vagy akár Gazdasági Konzultációja.

Ez kétségkívül igaz, de a két műfaj nem nagyon vethető össze. Almát a körtével összehasonlítani - bár mindkettő gyümölcs - nem feltétlenül értelmes dolog. Ugyanis amit a szocialisták csinálnak, az egy kampány, ami arról szól, hogy meg akarják győzni az embereket arról, hogy amit ők mondanak, az helyes, az jó, az követendő. Mi nem akarunk senkit meggyőzni most semmiről, mi arról beszélünk, hogy készen állunk arra, hogy meghallgassuk az embereket. Mi megkérdezzük őket, megpróbálunk mindenhova eljutni - ugye több mint hárommillió példányban juttattuk el a kérdőíveinket is -, mindenkit megpróbálunk meghallgatni, és a véleményüket szeretnénk aztán beépíteni a saját programunkba. Illetve szerintem itt többről lesz majd szó - legalábbis így érzem -, mint egyszerűen egy program alkotásáról, mert az derült ki eddig a Nemzeti Konzultáció tapasztalataiból, hogy az embereknek elegük van valamiből. Nem a demokráciából van elegük, hanem a demokráciának abból a formájából van elegük, ahogyan és amiképpen azt mi most működtetjük. Tehát a magyar demokráciának a részvételi formáit is ki kell tágítani. Az emberek nem szeretik azt a rendszert, amelyben most élünk, mert úgy érzik, hogy négyévente egyszer kíváncsiak a véleményükre, akkor sem arra, hogy mit gondolnak az életről, hanem meggyőzni akarják őket inkább - úgy, mint a szocialisták teszik -, és majd csak egy voksot kérnek, aztán négy év múlva majd megint jönnek. Na, ez a fajta demokrácia ellenszenves, nemkívánatos, sokszor gyűlöletes az emberek számára. A demokrácia fontos dolog, én hiszek abban, hogy ez az eddig kitalált legjobb berendezkedési forma az európai emberek számára, ezért a demokrácia érdekében olyan részvételi csatornákat kell nyitnunk, ahol az emberek valóban elmondhatják a véleményüket, és azt tapasztalják meg, hogy amit mondanak, annak következményei vannak. Csak így hozható létre az az érzés, hogy a demokrácia, a mindennapi politika és közélet valóban az emberek ügyeiről szól. Ezt maguknak az embereknek kell elérni, de ehhez be kell őket engedni a demokráciába.
Úgy szoktak fogalmazni - van egy-két ilyen konzultációs levelünk is -, hogy a mai demokrácia az a milliárdosok demokráciája. Elvették tőlünk. Néhány, az aranykörhöz tartozó gazdasági érdekcsoport tartja a kezében, és mi csak akkor fogunk hinni a demokráciában, hogyha végre valaki elveszi a milliárdosok kezéből a demokráciát, és visszaadja oda, ahova az valójában való - vagyis az embereknek. Így szoktak körülbelül fogalmazni, ennél kicsit radikálisabb hangvételben, mint ahogy én ezt most tolmácsoltam.

A piros a bátorság színe, és a miniszterelnök úr nem is olyan régen Battonyán tízezer nyugdíjas előtt bátor kijelentéseket tett. Azt mondta, hogy szándékoznak szétparcellázni a nemzeti földalapba gyűjtött földeket, magyarán földosztás lesz. Más, nyugdíjjal kapcsolatos nagy ívű terveket is ismertetett 2010-ig vonatkozólag. Írhat-e egy politikai párt, az Önök pártja úgy programot, hogy aztán a végén ne abba kelljen az egésznek fulladnia, hogy fölül kell ígérni, különben nincs hatékony választási szereplés?

Két-három komoly kérdést említett, hadd érintsem őket külön-külön is. A földosztás lehet egy jó ötlet, nem érdemes azonnal nemet mondani rá. A miniszterelnök nyilván nem a levegőbe beszél, tehát nyilván nemcsak egy bombasztikus bejelentést tett, hanem valahol léteznek is olyan földterületek, amiket ő most szét akar osztani azok között, akik egyébként szeretnének földet művelni. Mi várjuk a miniszterelnök úr előterjesztését a földosztás konkrét részleteit illetően. Eddig ez még nem érkezett meg, de ne adjuk föl a reményt. Nem érdemes, még egyszer mondom, reflexből nemet mondani.
A nyugdíjak ügyében is ez a véleményem. Ugye nem most és itt történik a nyugdíjaknak a fölemelése, a miniszterelnök úr nem erre tesz ígéretet, hanem arról beszél, hogy majd a következő öt év távlatában kiigazítják a nyugdíjrendszeren belüli igazságtalanságokat. Szerintem ez egy helyes törekvés. Szerintem ezt hamarabb is meg lehetne tenni, de öt év alatt is szép célkitűzés. Azt azonban fontos tudnia minden nyugdíjasnak, hogy ezt a célkitűzést - amit én nem tekintek irreálisnak - ezt egyetlen feltétel teljesülése esetén tudjuk csak megvalósítani. Akkor, ha Magyarország nem a munkanélküliek országa lesz. Márpedig most 400.000 munkanélkülink van. Csak akkor lesz majd a nyugdíjrendszer módosításához elegendő ereje Magyarországnak, hogyha sikerül elérnünk, hogy a magyar gazdaság a mainál sokkal több embernek adjon munkát. Ha ezt az előfeltételt, vagyis a mai gazdaságpolitika radikális megváltozását el tudjuk érni, akkor nem irreális ez az ötéves program. Én csak egyetlen megjegyzést fűztem ehhez - sajnálom, hogy a szocialisták ma úgy nyilatkoztak, hogy ezt nem fogadják el -, hogy ma van néhány tízezernyi olyan nő, aki már több mint negyven éve vagy legalább negyven éve munkában áll. És ma nem tud nyugdíjba menni, mert egy bizonyos életkort még nem ért el. Ezért mi azt javasoljuk, hogy azok az asszonyok, akik már negyven éve munkában állnak, de a mai törvények szerinti életkort még nem érték el, ők is nyugdíjba mehessenek, ha ezt választják. Tehát negyven évnél automatikusan mindenki. A mai rendszer ezt nem teszi lehetővé, mert a születési évet kombinálja a munkában eltöltött évekkel. Ez a rendszer hátrányos azoknak a nőknek a számára, akik az iskola után azonnal munkába álltak, és azóta - most már negyven esztendeje - dolgoznak. Ha ezt a néhány tízezer embert érintő ügyet is be tudjuk emelni ebbe a bizonyos nyugdíjkorrekcióba - és nem öt év múlva, hanem itt és most, 2006. január 1-jétől -, akkor szerintem jó megállapodást tudunk kötni a szocialistákkal. Én kérem is őket, hogy gondolják át újra azt a nemet, amit ma délután mondtak erre a javaslatra.

Az elmúlt héten kiderült, hogy a kormány a költségvetéssel kapcsolatos úgynevezett trükkös megoldásait az unió megtorpedózza, és emiatt az államháztartás hiánya jóval nagyobb lesz. Mindezek után a hét végén az MSZP választmányi ülésén Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azt mondta, nem okvetlenül fontos vagy nem kell hogy a legfontosabb legyen az legyen-e az euró 2010-es tervezett bevezetése.

Az országnak nem az euró a legfontosabb kérdése. A legfontosabb kérdés ma Magyarországon a biztonság. Ez úgy kapcsolódik össze az euróval, hogy ha nem tudjuk teljesíteni a saját magunk által kitűzött célokat, ezáltal bizonytalanság jön létre az országban, az ország nemzetközi megítélésében is. Egyetértek azzal, hogy semmilyen gazdasági lépés nem értelmes önmagában. A gazdaság arra való, hogy az emberek jólétét, boldogságát, kiegyensúlyozottságát és biztonságos életét meg tudjuk teremteni. Nincs az emberi élet fölött álló gazdasági cél. Az euró sem lehet ilyen. Nem is ez a kérdés. A kérdés az, hogy 2008-ra vállaltuk először, mármint a mostani kormány 2008-ra vállalta az euró bevezetését. Mindenki ehhez igazította a számításait. Kiderült, hogy rosszul vezetik az országot, a gazdaság rosszabbul teljesít: óriási a költségvetési hiány. Meghamisították a költségvetési számokat, az Unió ezt leleplezte, közben a fejünk búbjáig eladósodtunk, és ebből az egészből az kerekedik ki, hogy itt bizony 2008-ban a kormányzat rossz gazdaságpolitikája miatt nem lehet bevezetni az eurót. Ezért úgy döntött a kormány, hogy kitoljuk 2010-re. Fél évig vagy tán egy évig, aztán ez volt a hivatalos céldátum. Most beismerjük, hogy megint nem sikerült jól vezetni az országot, megint nem sikerült jó gazdaságpolitikát folytatni, megint nem sikerült a költségvetést, adósságot, miegyebeket úgy kezelni, ahogyan az elvárható volt, illetve ahogy mi azt korábban saját magunk elé célként kitűztük. Most be kell ismernünk, hogy a 2010-et sem tudjuk tartani. Ez a kormány csődje. Ez a kormány gazdaságpolitikájának a bukását jelenti. A saját magunk elé kitűzött célokat nem tudjuk tartani. A beismerés a meglehetősen sanyarú magyar helyzetről és a rossz gazdaságpolitikai irányról szól.

Ön hogy döntene Gyurcsány Ferenc helyében? Ő azt mondja, hogy a nemzeti igazságosságot javító és egyéb társadalmi lépések megtétele állnak szemben az euró bevezetéséhez szükséges megszorító és egyéb közgazdasági lépésekkel.

Ez nem így van. Sokan szeretnék, ha azt hinnénk, hogy így van. Ezzel szemben a valóság úgy fest, hogy ha kiszámítható, jó kormányzata van az országnak, amely tudja tartani a saját maga elé kitűzött célokat, akkor a rögzített dátumnál tudunk csatlakozni az Európai Unióhoz. Az nyilvánvaló, hogy a 2010-es dátum megbukott. Most már nem arról folyik a vita, hogy ez megbukott vagy nem, ez a kormány gazdaságpolitikájával együtt megbukott. Most az a kérdés, hogy mikorra tűzzük ki az újabb határidőt. Várjuk, hogy mit mond erről a kormány. Ők mit tartanak - s miért éppen azt - reálisnak. És amit most ki fogunk tűzni, azt most már tartani kellene. Most már Isten bizony meg kellene csinálni, mert lassacskán nevetségessé válunk. És egy nevetséges ország, amelynek a belső viszonyai kiszámíthatatlanok, aki a saját céljait sem tudja tartani, az egy bizonytalan ország. Egy bizonytalan országban pedig nem lehet sikeres gazdaságpolitikát folytatni, sőt, nagyon nehéz boldogan és kiegyensúlyozottan élni. Ezért kell tartani a célokat. Már nem a 2010-ről beszélek. Azt elvitte az ördög. Ezzel megbuktunk. Most egy új dátumot kell kitűzni, csak ennek most már olyannak kell lennie, amit valóban tudunk tartani.

Az Ön által említett 2013-as dátum még mindig jó lehet, hogyha cserébe - és most megint Gyurcsány Ferenc logikáját idézem -, cserébe autópályák épülnek, az egészségügyet meg lehet reformálni, a nyugdíjakat föl lehet emelni?

Nem így fest ez. Úgy fest, hogy az euró önmagában jó dolog volna Magyarország számára. Képzeljük el, hogy a nyugdíjasok például euróban kapnák a nyugdíjukat. Hasonlóképpen a vállalkozók euróban vehetnék föl a hitelüket. Nem kéne állandóan attól tartani, hogy a forintnak az értéke most csökken, vagy éppen emelkedik. Tehát azt hiszem, hogy az euró biztonságot hozna a magyar gazdaság számára. De a helyzet az úgy fest, hogy az euró nem önmagáért való, hanem a biztonságos magyar gazdaságpolitika, a kiszámítható élet föltétele, vagy annak az útján egy fontos lépés előre. Én támogatom az euró bevezetését, és még egyszer mondom, legyen itt szó 2011-ről, 12-ről, 13-ról, mi csak ahhoz fogunk ragaszkodni, hogy amit most kitűzünk, azt most már be kell tartanunk. Ez fontosabb, mint maga a dátum.

A Parlament a múlt héten ratifikálta az unió és Románia szerződését. Ennek kapcsán sokakat meglepett az, hogy a Fidesz-frakció nagy része is támogatta a kormánynak ezt az egyesek szerint elsietett kezdeményezését és a szavazást. Ön személy szerint hogyan szavazott az ügyben?

Én megszavaztam Románia csatlakozását az Európai Unióhoz, és ezt tettem nemzeti alapon és erkölcsi okokból. Ugyanis hiszek abban, hogy Antall Józsefnek igaza volt az 1990-es évek elején, amikor azt mondta: nem Budapestről kell megmondani, hogy mi jó a határon túli magyaroknak, nem Budapestről kell megmondani, politikusok íróasztala mögül, hogy mi a jó az erdélyi magyaroknak. Meg tudják azt ők mondani maguk is. Az erdélyi magyarság elsöprő többsége minél hamarabb szeretne csatlakozni az Európai Unióhoz. Így tudnak ugyanis hozzánk is csatlakozni. És ha valaki mostanában jár Erdélyben, akkor hallhatja ezeket a hangokat. Valahogy úgy fogalmaznak az ott élők, hogy: Kedves magyarok! December 5-én megtagadtátok tőlünk, hogy magyarként csatlakozzunk az Európai Unióhoz, mert nem adtátok meg az állampolgárságot. Most akkor legalább azt ne tagadjátok meg, hogy román állampolgárként csatlakozhassunk hozzátok, mint európai uniós polgárok.

Most Románia nem mondhatja azt, hogy máris unióérettek vagyunk, ezek szerint amit most csinálunk a magyar kisebbséggel, az rendben van.

Még egyszer mondom, lehet politikailag okoskodni így, úgy, meg amúgy. De amikor egy kétmilliós közösség elsöprő többsége azt mondja, hogy az igen gombot nyomjátok meg, mert nekünk, a mi életünk szempontjából az a jó, hogyha csatlakozunk, illetve Románia csatlakozik az Európai Unióhoz, akkor nekünk az a kötelességünk, hogy az ő életükből fakadó logikus döntésüket hajtsuk végre Budapesten. Én szeretem a szakmámat, de vallom, hogy az élet elsőbbséget élvez a politikával szemben. És az életnek általában igaza van a politikai okoskodással szemben. Ez itt a helyzet, ezért mondom, hogy nemzeti meggyőződésből és erkölcsi alapon szavaztam, megfogadva az Erdélyben élő magyarok kérését.

hirtv.hu - fideszfrakcio.hu