Most meg itt ez a Gyurcsány. Olyan, mint az árvíz: jön, ha kell, ha nem. Pedig mondtuk, üzentük már neki eleget: maradna otthon, jól megvagyunk mi nélküle is, de hiába. Odaát gyors léptekkel jövöget a kampány, s ennek a mai Magyarországon, a határon túliak is részesei. Politikai tőkét ideát is lehet gyűjtögetni - nem is keveset. Jönnek is sokan és mondogatnak szép beszédeket, hadd hízzon a májunk a mindennapi keserűség mellett.

Gyurcsány egy percig sem adta fel, hogy meghódítsa Erdélyt is. Délvidéken már volt, felavatott egy magyar költségvetésből épült épületet és saját portájukon olvasott be vendéglátóinak, cseppet sem sajnálta megmondani a tuttit: nem! Csak azért sem, akkor sem, soha sem!

"Kormánypárti politikus Erdély felé, ha átlépi a határt, kap három tojást, négy paradicsomot meg hat hazaárulót." - mondta nemrég az egyik ballib hetilap riportere a kormányfőnek. Gyurcsány azzal hárított, hogy hazaárulót otthon is kap, meg hogy ez az egész azokat minősíti, akik dobják. Mármint a tojást.

Azt hiszem a miniszterelnök enyhe szerepzavarban van. Nem csodálkoznék, ha a gyászos emlékű december ötödike első évfordulóján felkérné az MVSZ-t, hogy kérjen bocsánatot a rosszul sikerült kezdeményezésért.

Gyurcsány már csak ilyen.

Képes idejönni, és mintha nem történt volna semmi, vagy mintha csak ebadta gyerekcsíny lett volna, szerető arccal megpaskolja a székelyruhás árvízkárosult gyerekek arcát, nagylelkűen szétosztja nekik a pogácsát és komoly arccal azt is hozzáteszi: úgy egyétek, hogy ezt a pogit a feleségem sütötte.

És azt várja, hogy mi majd megesszük. Hát nem! Akkor inkább jöjjön a három tojás, a négy paradicsom és a hat hazaáruló.

Mert megérdemli!

Fábián Tibor; erdely.ma, 2005. október 6.