Ugyan ki gondolhatta komolyan, hogy a morális gátlásoktól mentes, a politikát személyes háborújaként megélő időközi miniszterelnök nem él (vissza) a rendelkezésére álló, gyakorlatilag korlátlan anyagi lehetőségekkel és demokratikus viszonyok között példátlan médiahatalmával, és nem tesz meg mindent a győzelemért?Kiszámítható volt, hogy Gyurcsány Ferenc a reszketve kívánt siker érdekében nem lesz tekintettel olyan apróságokra, mint a költségvetés stabilitása vagy az ország nemzetközi tekintélye. Cinikus, tőrőlmetszett populistaként karol fel minden népszerű gondolatot, tesz fedezet nélküli, túlszárnyalhatatlan ígéreteket (a kedvezményes hitelprogrammá karcsúsodott földosztás bombasztikus bejelentése például Horn Gyula emlékezetes ingyenes nyugdíjasröptetésére hajaz), s cseppet sem érdekli Brüsszel mind hangosabb tiltakozása. A kobratekintetű kormányfő nem először próbálja megbénítani ellenfelét, de ahogy a kettős népszavazást követő mélypont idején, úgy most sincs vert helyzetben a Fidesz vagy Orbán Viktor. Ne feledjük: az MSZP kampánygépezetét csúcsra járatva növelte aktív szavazóinak táborát, miközben a több oldalról szorongatott, csekély aktivitást mutató Fidesz bázisa a felmérések szerint gyakorlatilag változatlan maradt.
A választásokat megelőzően a kicsik soraiban megszokott mocorgás ezúttal is a nagyobbik ellenzéki párt számára okoz fejtörést. A kormány által a parlament elé kényszerítő ok nélkül beterjesztett uniós ratifikációs szerződés pompás ürügyet teremtett a szétforgácsolódott radikális (a balliberális stigma szerint szélső-) jobboldal összerántásához. Kérdés, hogy a kétszereplőssé váló kampány finisére hány támogatót tud felmutatni a Harmadik Út. Ha nem érezni mögötte az átütő erőt, Orbán joggal mondhatja majd: aki nem rá szavaz, Gyurcsányra szavaz. Mindenesetre a jobboldal szervezeti sokszínűsége ma inkább a kormányváltás akadályának látszik. Eközben a kormánykoalíciót megosztó viták a szavazatmaximalizálás jegyében zajlanak. Az MSZP és az úgynevezett SZDSZ most éppen az euró bevezetése, a kívánatos költségvetési politika és a közoktatás jövője ügyében látszik egymásnak feszülni: csupa olyan ügyben, ami külön-külön is válóok lehetne. Csakhogy ezek inkább politikai következmények nélküli imázsviták a baloldali, illetve a liberális arcél láthatóvá tétele érdekében. Az Orbán Viktor visszatérésének lehetősége keltette félelem abroncsa egymáshoz préseli a két pártot.
A gyurcsányi háborús kampánystratégia kulcseleme a demokratikus ellenzék vezetőjének lejáratása. (Nem csoda, hogy a baloldal vezére az ovális irodában is csak Orbán Viktorra tud gondolni.) Sokan úgy vélik: a Fidesz elnökének tételesen vissza kellene utasítania a rá szórt vádakat. Csakhogy a politikában nem a védekezőé a nyerő pozíció. 2002-ben, a két választási forduló között a negatív kampány eszköztárához az MSZP-vel ellentétben máig csak félénken nyúló polgári párt ügyesen forgatta a támadás fegyverét. Az ütemérzék azonban nem volt tökéletes. Korántsem biztos, hogy a Gyurcsány-féle korai kampánystart a nyerő húzás. De gondolom, a Fidesz egy életre megtanulta: a kampány nem az első fordulós eredményhirdetéssel kezdődik.

Szerető Szabolcs, Magyar Nemzet

fideszfrakkkcio.hu