fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Gyurcsányi luxusberuházás - bátor adóelkerüléssel vagy anélkül?
2005. október 12., 12:13
Ma az Apró-Gyurcsány vagyongyarapodást vizsgáló bizottság ülésére elmegy Gyurcsány Ferenc, hogy választ adjon a bizottság kérdéseire. Kiderülhet tehát, hogy az ő lakóhelyéül is szolgáló, második kerületi villán végrehajtott luxusberuházás nyomán érte-e kár a magyar államot akár adómegkerülés, akár adóalapcsökkentés, akár adó visszaigénylése miatt - szögezte le Szijjártó Péter bizottsági elnök szerda délelőtti sajtótájékoztatóján.

A miniszterelnök úrral kapcsolatban az elmúlt hetekben a magyar sajtó egyes orgánumaiban adócsalás, adómegkerülés vádja jelent meg, illetve nem csak vele, hanem részben az egyik korábban tulajdonában állt, mára már az Altus Rt-be beolvasztott cégével kapcsolatban is. Szijjártó Péter rámutatott: ma tisztázhatja magát, kiderülhet, hogy igazat mondott-e, amikor tagadta az adócsalás vádját. A Fidesz reméli, hogy Batiz András szavai is igazak, és Gyurcsány Ferenc minden, számára feltett kérdésre válaszol.
Szijjártó Péter kifejtette, reméli, hogy az eddigi gyakorlattól eltérően a vizsgálóbizottság kormánypárti tagjai nem fogják meggátolni, hogy bizonyos témakörök napirendre kerüljenek - akár tetszenek nekik, akár nem.
Ma olyan kérdések hangoznak el, amelyek vizsgálata kötelessége az Apró-Gyurcsány érdekkör meggazdagodását vizsgáló bizottságnak. Ilyen kérdés például, hogy a miniszterelnök lakóhelyéül is szolgáló, második kerületi villán végrehajtott luxusberuházás nyomán érte-e kár a magyar államot akár adómegkerülés, akár adóalapcsökkentés, akár adó visszaigénylése miatt.
Korábban a bizottságtól felhatalmazást kért Szijjártó Péter arra vonatkozóan, hogy olyan iratokat kérhessen be, amelyek alapján egyértelműen kiderül, hogy Gyurcsány Ferenc, illetve a Fittelina luxusberuházásai valóban nem okoztak adómegkerülés miatt hátrányt vagy kárt a magyar költségvetésnek. A kormánypárti képviselők ellenállása miatt ezen dokumentumokat nem tudta bekérni, de reméli, Miniszterelnök hoz néhány bizonyító erejű dokumentumot.
Választ kell találni arra a kérdésre, a Fittelina Kft. végzett-e üzleti tevékenységet, valóban hasznosított, illetve bérbeadott-e ingatlanokat, és ebből bevétele származott a működési időszakban? Választ kell kapni arra a kérdésre is, vajon a Szemlőhegy utcai villán végrehajtott luxusberuházás és uszodaépítés után visszaigényelték-e az áfát. Arra is, hogy amikor 2002-ben Dobrev Klára, a Szemlőhegy utcai villában található lakására vonatkozó hasznosítási szerződés megszüntetésekor, és a Fitelina Kft-t történő elhagyásakor, fizetett-e bármilyen ellenértéket a Fittelina Kft-nek a vagyonukon bekövetkezett értéknövekedés miatt? Ha nem, kérdés, hogy a Fittelina Kft. befizette-e az ellenérték nélküli vagyongyarapodás miatt a megfelelő mértékű személyi jövedelemadót és egészségügyi hozzájárulást, amelyekre törvényi kötelezettség van.
Szeretnénk elérni, mondta Szijjártó Péter, hogy kiderüljön, igaz-e az, hogy Magyarország miniszterelnöke mindenkit megadóztatna, holott volt olyan időszak, amikor ő maga elkerülte az adófizetést.

fideszfrakcio.hu