Az államháztartási statisztika jól szemlélteti ezt a gyakorlatot: a 2003-as és 2004-es évekre vonatkozóan másfél tucat hiányszám került "forgalomba". Mindkét évben legalább háromszor módosultak a deficitre vonatkozó tervszámok, ugyancsak három különböző adatot hozott nyilvánosságra a PM is, s az Eurostattal való egyeztetések eredményeként legalább ugyanennyiszer módosult a maastrichti hiányszám is. A korrekciók persze kivétel nélkül mindig emelkedést - azaz romlást - jelentettek. Ma már szinte senki sem tudja megmondani, valójában melyik is az érvényes, releváns szám. A napokban bejelentett költségvetési korrekciók nem hagynak semmi kétséget afelől, hogy 2005-2006-ban ugyanez a gyakorlat folytatódik.

Nem nehéz belátni, hogy ennek az ügyeskedő, "kreatív" könyvelési gyakorlatnak szinte semmi pozitív hozadéka nincs. Az átlagembert ugyanis nem különösebben érdekli az államháztartás helyzete, a szakértők, a befektetők és a nemzetközi intézmények pedig elég jól látják a valóságot a ködösítések ellenére is. Nem sokat segítenek a közvélemény számára szóló olyan értelmezések sem, mint hogy az idei államháztartási hiány a tervezett mérték plusz az autópálya-építések költsége lesz, de mivel az autópályák elengedhetetlenül fontosak, nem lehet róluk lemondani, következésképpen emiatt lesz magasabb a hiány a vártnál.

A költségvetés összeállítása a bevételek és a kiadások egyidejű figyelembevételével történik. Az igények mindig meghaladják a lehetőségeket, s a kormány elsőrendű felelőssége, hogy a kiadások között fontossági sorrendet állapítson meg, és ez alapján döntsön, mi kerülhet be az adott évi tervbe, és mi marad későbbre. A kommunikációból úgy tűnik, a Gyurcsány-kormány nem tartotta annyira fontosnak az autópálya-építést, hogy biztos helye legyen a költségvetésben, és ne csak a szerfelett bizonytalan maradvány- vagy hiányfinanszírozás kategóriájában szorítson neki helyet.

Persze lehet azt is mondani, hogy mindenért az Eurostat a hibás, mert ha szakértői nem okvetetlenkednek, akkor minden simán elszámolható lenne a tervezett hiány túllépése nélkül is. Még tovább menve azt is lehet mondani, hogy nem is kell az uniós statisztikai hivatal véleményének nagy jelentőséget tulajdonítani, hiszen a németek vagy a franciák sem esnek kétségbe, ha megróják őket a hiány túllépése miatt. A párhuzam azonban nem jó, s nemcsak azért, mert Magyarország jóval kisebb ország, mint az előbb említett kettő, hanem azért sem, mert ők a monetáris unió tagjaiként szilárd valutával rendelkeznek, amely ellen nehéz spekulatív támadást indítani. Mi viszont a most bejelentett költségvetési lazításokkal egyre távolabb kerülünk az euró bevezetésétől, ezért védtelenek vagyunk bármilyen külső pénzügyi támadással szemben. A támadások vagy a külföldi befektetői bizalom megingása annál valószínűbb, minél magasabb az államháztartási deficitünk. S ezzel a kör bezárul.

A radikális államháztartási reform elodázhatatlan. Könyvelési trükkökkel és egyéb bűvészkedéssel már nem lehet kezelni a felgyülemlett problémákat. A legutóbbi hivatalos uniós jelentés szerint Görögország után a második legnagyobb deficittel mi rendelkezünk. De nemcsak ez köt össze bennünket, hanem az is, hogy uniós körökben egyre erőteljesebb az a vélekedés, hogy a görögök mellett leginkább tőlünk, magyaroktól kell tartani az adathamisítások vonatkozásában. Nem véletlen, hogy idén szeptemberben, az államháztartási elszámolások hivatalos leadása után az Eurostat a 25 tagországból csak két helyen rendelt el helyszíni ellenőrzést, s az egyik Magyarország.

A nagymértékű kormányzati túlköltekezések következtében ma ugyanúgy eléri az államadósság a GDP 60 százalékát, mint 1990-ben, miközben eladtuk, feléltük az állami vagyon túlnyomó részét. Sőt, a tényleges helyzet még ennél is rosszabb, mert az új csodafegyver, a PPP (állami és magáncégek együttműködése) révén több százmilliárdos költségvetési elköteleződések történtek 20-25 évre. Az aktuális költségvetési elszámolásba csak az éves rendelkezésre állási díjak kerülnek, amelyeket az állam fizet a beruházásért és üzemeltetésért a partner magáncégnek. Az együttműködési szerződésekben az állam vállalja, hogy ezt a díjat több éven keresztül, a beruházás megtérüléséig fizeti. Az ilyen konstrukciókban általában a beruházások költségének háromszorosát fizeti ki az állam, megfinanszírozva a magasabb piaci kamatlábat és a vállalkozói profitot. Egyfelől tehát drágák ezek a projektek, másfelől olyan új költekezési kapukat nyitnak ki, amelyek hosszú távon korlátozzák a jövőbeli kormányok költségvetési mozgásterét - hasonlóan a növekvő államadósság utáni kamatfizetéshez. A jövő felélése tehát megkezdődött.

Mellár Tamás

hetivalasz.hu - fideszfrakcio.hu