Mielőtt azzal nyugtatnánk magunkat, hogy a sokszereplős történet egyszerre több szálon is fut, hiszen a nemzetközi piacok egyre inkább tartanak a kamatemeléstől, továbbá a kelet-közép-európai tőzsdék mindegyike gyengülni kezdett - akárcsak a nemzeti fizetőeszközök árfolyamai -, tartsuk fejben: nálunk nagyobb a zuhanás, mint a régió többi országában.

A látványos tőkekivonás egyik magyarázata amúgy nem túl bonyolult: szakértők szerint a különleges magyarországi helyzetet - a költségvetés tetemes hiányát, az euróbevezetés kormányfő általi lebegtetését, magyarán a közös nyugati pénz átvételének elhalasztását, no és a magyar államadósság finanszírozását - megunták a befektetők. Ezt egyébként korábban már számos nemzetközi szervezet megjósolta. Vagyis az államháztartás - Joaquín Almunia, a brüsszeli Európai Bizottság pénzügyi felelőse véleménye alapján - drámainak minősített helyzetétől megrettent a külföldi tőke. Hiszen az, hogy a baloldali kormány fennállása óta képtelen egyéves terminusra fenntartható költségvetést készíteni, nemcsak óriási blama, elbizonytalanítja a gazdasági élet szereplőit. Itthon és külföldön is. Ne kerteljünk: a magyar költségvetések eseti döntésekre épülnek, megszorító csomagokra és állami pénzek kiszervezésére. Lassan másról sem szól a büdzsé, mint pénztologatásokról és trükközésekről, valamint statisztikai mentő magyarázatokról.

Mindazonáltal a piacot nem nyugtatta meg a választási költségvetésre készülő kormányban leosztott szerepkör sem: miközben a kormányfő lebegteti az euró bevezetését, úgymond modernizációs-fejlesztési célok (sic!) miatt, addig a Pénzügyminisztérium egy régi-új konvergenciaprogramot harangoz be. Ilyen helyzetben nem tudni, meddig hajlandók finanszírozni a külföldiek a magas hiányt, illetve a forint árfolyama tartósan gyengül-e majd. Azt ugyanis ne feledjük, hogy az államháztartási hiányt kölcsönből, pontosabban állampapírból fedezik, a hitel pedig további adósságot vonz. Amenynyiben tehát hiány van, nő az adósságunk is. Ha pedig folytatódik a pesti börzén az eladási hullám, vagyis a korábban beérkezett külföldi tőke iránya teljesen megváltozik, úgy az árfolyamok további esésére lehet számítani. A nagyfokú pénz- és tőkepiaci elbizonytalanodás következménye lehet majd a valutaválság.

A Gyurcsány Ferenc részéről oly sokszor hangoztatott érv, hogy micsoda hatalmas reálgazdasági áldozatokkal járna, ha 2007-2008-ban hirtelen, nagy lépésekkel mérsékelnénk a deficitet, sajnos nem összehasonlítható a várható gazdasági sokkal. Hiszen egy drasztikus deficitcsökkentés "kifizetődőbb", mint egy spekulációs támadás a nemzeti valuta ellen. Számoljunk utána, ha 300 forintba kerül majd egy euró, az mekkora veszteséget okoz az állampolgároknak! Azonmód elértéktelenednek a háztartások megtakarításai, általános drágulás lesz, és a devizában számolt hitelek jelentősen megugró törlesztőrészleteit sem a magánszemélyek, sem pedig a svájci frankban és euróban eladósodott vállalkozások nem bírják majd visszafizetni. Hogy a megint felpörgő inflációról már ne is szóljunk.
A 2010-es euróbevezetés elhalasztása, az államháztartás drámai helyzete, azaz a sodródó gazdaságpolitika következménye a tőkekivonás, a forintgyengülés. Ez volt az első komoly figyelmeztetés. Kérdés, lesz-e második.

Magyar Nemzet, Szajlai Csaba