fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Demszky-ígéretekkel Csepelen is teli a padlás
2005. október 20., 15:38
Demszky Gábor eddig bármit is ígért meg Csepelnek, abból semmi sem lett - hangzott el Németh Szilárd és Kupper András a főpolgármester irodája előtt tartott sajtótájékoztatóján.

Kupper András felidézte, hogy a múlt héten arra emlékeztették a budapestieket, hogy a főpolgármester azt ígérte korábban, hogy a városháza mellett közpénzek felhasználása nélkül alakítanak ki közparkot. "Ezzel szemben azt látjuk, hogy a kialakított - ráadásul csak ideiglenes "Pató Pál" - park minden egyes négyzetmétere 500 ezer forintba került" - tette hozzá. A politikus elmondta, hogy a múlt héten elindított emlékezető-kampányuk mai témája Demszky Gábor által a csepeli embereknek tett ígértekről szól. A politikus idézett Demszky Gábor 2002-es programjából, amelyben a főpolgármester lakóterületek fejlesztését, evezős-rekreációs központot, két hidat, Észak-Csepel fejlesztését ígérte. "Most azzal kell szembesülnünk, hogy az ígértek ígéretek maradtak, a tettek nem váltották valóra ezeket az ígéreteket. Lassan ott tartunk, hogy beválthatatlanokká válnak ezek az ígértek" - jelentette ki a fővárosi Fidesz-MKDSZ frakcióvezetője.


Nem épült se híd, se gerincút

Németh Szilárd a csepelieknek tett ígérteket kérte számon a főpolgármesteren, és beszélt arról is, hogy ezeknek az ígérteknek a be nem tartása milyen következményekkel járt. Demszky Gábor olyan hidat ígért, amely végre összeköttetést létesített volna Budával. A politikus hangsúlyozta, hogyha a Galvani híd az ígéretek szerint megépült volna, akkor elkerülhetetlen lett volna a teljes szigeti gerincút megépítése, amely elkészültét 1996-ra ígérték. Csepel országgyűlési képviselője áldatlan állapotokról számolt be a gerincút kapcsán: szétvert házak vannak, 45 embert még nem telepítettek ki, mindennaposak a fosztogatások. Ráadásul a párhuzamos út annyira leterhelt, hogy állandósulnak a forgalmi dugók, amely a környéken élők mindennapi életét ellehetetlenítik (demonstrálni is készülnek emiatt).


Az MSZP-SZDSZ vita ellehetetleníti Csepelt

A fideszes országgyűlési képviselő rámutatott arra is, ha megépült volna a Galvani híd, akkor Tóth Mihály MSZP-s polgármester, és a szocialisták nem tudták volna eladni Észak-Csepelt. A politikus a csepeli kórház bezárást is számon kérte várost vezető SZDSZ-MSZP-s koalíción. 2002 nyarán átadták a csepeli Weiss Manfréd kórház új műtőjét és éttermét, majd 1 év múlva minden szívfájdalom nélkül a csepeliek tiltakozása ellenére bezárták a kórházat. Ennek az lett a következménye, hogy Csepel egyetlen hídján lehet mentővel kijuttatni a súlyos betegeket sérülteket, amelyik gyakorlatilag a csúcsforgalomban járhatatlan. "Demszky Gábor eddig bármit is ígért meg Csepelnek, abból semmi sem lett" - közölte. Németh Szilárd kitért arra is, hogy a fővárosi és a csepeli önkormányzat évek óta tartó vitái ellehetetlenítik a csepeli emberek életét.


Forrás (kép és szöveg): T.Z. - Fidesz Webszerkesztőség, 2005. október 19.