Csak az nem hagy nyugodni, hogyan fogjuk 2056-ban a századik évfordulót ünnepelni?

Orbán Balázs néhány évvel az 1848-49-es szabadságharc után végigjárta Erdélyt, bekopogtatott a hősökhöz és azokhoz, akikre ráillett az áruló jelző. Leírta az érdemeket és a bűnöket. Az emlékezet még tiszta volt. Klösz György sorra lefotózta az öreg hadfiakat, mellükön a kitüntetésekkel. Egyenes derékkal néznek a fényképezőgép lencséjébe. Ha 1956 hőseit és árulóit bárki felkereshette volna 1960 körül, és megnevezhette volna őket, talán ma sem ismernénk a "damaszkuszi út" kifejezést, s talán remény lenne arra, hogy a százéves évfordulón égig ér a sok emlék. És mégis: talán remélhetjük, hogy katasztrófák nélkül ennek az embertelen, pénzéhes hatalmi tébolynak bealkonyul, s talán egy eddig ismeretlen kegyelemnek köszönhetően az emlékezet is kitisztul. Pilinszky János szavaival: "Mert Isten akarata a maga különleges kegyelmi jeleivel nemcsak bennünk, de itt, magán a Földön is megjelenik."

Az idősebb generáció számára 1956 októberének legnagyobb tanulsága az, amit Szolzsenyicin úgy fogalmazott meg: nemcsak az erőszak, hanem a hazugság is fenntarthatja a diktatúrát. 1956 azt bizonyította, hogy az igazság és a szabadság egymás nélkül nem létezik; igazság nélkül nincs szabadság, és a szabadság feltételezi az igazságot. 1956 olyan esemény volt, amely egész Európára hatott. Amiképpen a korábbi magyar történelem legnagyobb csodája az erőt adó 1848-49 volt, úgy lesz hitem szerint a világtörténelem legnagyobb büszkesége a magyar 1956.

A 49 évvel ezelőtti földcsuszamlás a lelkiismeret forradalma is volt. A lelkiismeretnek pedig van jövője, ameddig az embernek van jövője. 1956-ban egy szabadságra, függetlenségre és erkölcsi emelkedettségre kiéhezett nép kiáltotta "vezéreinek", hogy elég volt! A forradalom rohanó világunkban hosszú ideig felrázta a világ lelkiismeretét. A küzdelmet követő megtorlás és lelkiismeretlen "megbékélés" újra eloltotta a magyarság, sőt a világ kollektív lelkiismeretét. De az, amiről nem akarunk tudomást venni, azért van. S ezért bízhatunk abban, hogy a magyar nép lelkiismereti forradalmának emléke hatékonyan fennmarad ebben az évezredben is, amit valamiképpen meg fognak ünnepelni azok, akiknek még megszólal a lelkiismeretük. Hogy miképpen?

Az októberi forradalom és szabadságharc jelentőségét Hunyadi János akkorra 500 éves nándorfehérvári győzelméhez hasonlítják, aminek emlékére minden keresztény templomban megszólal a déli harangszó. Legvigasztalóbb perceimben 2056. október 23-án Magyarországon és az egész művelt világon ilyen ünneplést várok. A valóság azonban, fájdalom, az, hogy október 23. tanulságai által sem tudott és mert - csaknem fél évszázad alatt - a nemzet könnyíteni lelkén! Ennek az új évezredben topogó kornak nincs bátorsága, sem tartása ahhoz, hogy önként megvallja tévedéseit és bűneit? Pedig az egy katartikus javulás kezdete lehetne! Száz év elég lehet ehhez? Az 1848-as nemzeti forradalmat tisztán látta és láttatta az 1948-as Magyarország?

Add, Uram, hogy 2056-ra minden történelmi hamisítástól megszabaduljunk! A 49. évfordulón is imádkozzunk érte.

Forrás: Kő András, Magyar Nemzet, 2005. október 22.