fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A Fidesz pihenést javasol Demszky Gábornak
2005. október 27., 15:58
A tizenöt évi főpolgármesterségében elfáradt Demszky Gábornak pihenést javasolt csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés ülésén Kupper András, a Fidesz-MKDSZ frakcióvezetője.

A politikus ügyrendi hozzászólás keretében emlékezett a fővárosi önkormányzat 15 évvel ezelőtti létrehozására, s bírálta a mára megfáradt Demszky Gábort ,akinek, hogy jobban tudjon pihenni, egy kispárnát adott át. Az ülést vezető Szolnoki Andrea főpolgármester-helyettes megvonta a szót a politikustól, mivel nem tartotta ügyrendinek a hozzászólását.
Kupper András ezt követően az ülésterem mellett tartott rendkívüli sajtótájékoztatón bírálta a főpolgármestert, aki szerinte elvesztette már az érdeklődését a város ügyei iránt. Úgy vélte, hogy Demszky Gábor "a pártpolitika foglyává vált", s fiaskóit jól jelzi az Európa kulturális fővárosa 2010 pályázat kudarca is.
Elmondta, hogy a főpolgármester ma már perben áll a budapestiekkel, példa erre az Andor utcai lakók és a csepeli Gerinc út mellett élők vitája is.

Kupper András a főpolgármester fáradtságának tulajdonítja azt is, hogy szerinte már nem az önkormányzat alakítja a város arculatát, hanem ingatlanspekulánsok teszik ezt. Felrótta Demszky Gábornak, hogy maradandó alkotások helyett illúziókeltő ötletekkel,például a Szabadság-híd befüvesítésével "kápráztatja el" a budapestieket.
A képviselő úgy fogalmazott: Demszky Gábor fáradtságában megfutamodott a nagy lehetőségek elől, példaként említette az olimpia és a világkiállítás elmaradását.
Hozzátette, ebben a helyzetben a budapestiek a lábukkal szavaznak, s már háromszázezren költöztek vidékre. Utalva arra, hogy az emberek számára egyre drágább az élet Budapesten, megjegyezte, hogy Demszky Gábor "Horvátországba menekül" a nagy drágaság elől.

Demszky Gábornak a fővárosi Fidesz-MKDSZ frakció egy párnát ajándékozott a pihenéshez.

MTI - fideszfrakcio.hu