fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Az uniós összjövedelem egy százalékánál nagyobb költségvetést szavazott meg az Európai Parlament
2005. október 27., 16:30
Jelentős módosításokkal szavazta meg csütörtökön az Európai Parlament első olvasatban az Európai Unió jövő évi költségvetését, amelynek összértéke csekély mértékben meghaladja az uniós össztermék bűvös határnak tartott egy százalékát.

A képviselők a mintegy 115,4 milliárd eurós - a tagországokat képviselő tanács által elfogadott 108, 9 milliárd euróhoz képest 6 százalékkal nagyobb - büdzsében a tagországok által javasoltnál többet szánnak a kis- és középvállalatok segítésére, kutatási és oktatási programokra, illetve az elmaradottabb régiók gyorsabb felzárkózásának segítését is sürgetik.
A strasbourgi plenáris ülésen lefolytatott vitában a magyar képviselők közül Surján László (Fidesz-Magyar Polgári Szövetség) méltatta, hogy a költségvetési EP-bizottság javaslata szerint 3,7 milliárd euróval többet költhetne az EU az új tagországoknak fontos kohéziós
Politikára.
A 2006-os költségvetés kereteit még az 1999-ben megkötött hétéves uniós megállapodás határozza meg, nincs tehát érdemi kapcsolata és a jelenleg vitatás alatt álló 2007-2013 közötti keretköltségvetéssel. A bruttó összjövedelem alig 1,04 százalékára rúgó összérték azonban azt jelzi, hogy különösen a gazdagabb régebbi tagországok továbbra is takarékoskodó uniót szeretnének. Az új tagok
számára pedig az a kedvező hír, hogy jelentősen emelkedett a felzárkóztatásra szánt összeg. A terv most visszakerül a tagországokhoz, majd decemberben szavaz róla végérvényesen az EP.
A voksolás után a főösszeg 121,4 milliárd euró lett a kötelezettségvállalásokat és 115,4 milliárd euró a kifizetéseket tekintve. A mezőgazdasági fejezetben az EP visszaállítaná az Európai Bizottság által javasolt, azonban a tanács által túl magasnak tartott büdzsét. Elutasították a képviselők azt a módosító indítványt, amely kivette volna a tervezetből a dohánytermesztők egymilliárd eurós támogatását, és az összeg egy részéből az EU dohányzás elleni kampányához járultak volna hozzá. Az EP 200 millió euróval többet fordítana az uniós versenyképességi célok elérésének segítésére: növelnék a kis és közepes méretű vállalkozások és mindenekelőtt a hatodik kutatási keretprogram támogatását, az oktatási programok közül pedig a Socrates 35 millió, a Leonardo 20 millió, az e-learning 3 millió euróval kapna többet. Az EP többet szánna az EU határain kívülre irányuló regionális programokra és az emberi jogok védelmének elősegítésére is.

MTI - fideszfrakcio.hu