Ide érkezik minden külföldi, köztük számos tájékozatlan látogató akad. Ebben nincs semmi rendkívüli, ugyanez történik velünk, amikor beesünk az amszterdami főpályaudvarra. Itt azonban a tájékozatlanok rögtön a legkeményebb rablók karjaiba dőlnek. Leszállnak a vonatról, és azonnal ott találják magukat a Western Union Pénztár pénzváltós butikjai előtt. E pénztár vasárnap este éppen 200 forintot fizetett 1 Euróért, miközben az eladási kurzus 257 forint volt. Na most ezt én mérhetetlenül gátlástalannak tartottam. Először el sem akartam hinni, hogy ilyet meg lehet tenni, ezért megnéztem a WU többi butikjának kurzusait is. Ott aztán tovább fokozták hányingeremet. Volt pofájuk ugyanis kiírni (angolul!), hogy az utcai pénzváltás illegális dolognak számít Magyarországon.
- Ki az, aki ezeknél váltja be a pénzét? - fordultam oda egy illegális pénzváltóhoz, akit a fentiek láttán a világ legtisztességesebb utcai bankárának, a hozzánk érkező külföldi turisták védőszentjének, az utazók gyámolítójának tekintettem.
- Van olyan marha - felelte emberem, s tovább pörgette kezében a tízezreseket. És elmondta, ő, az üldözendő gonosztevő még nem mert 220 alá menni.
Miközben a ganéhegyek közt hányódtam (mert a Kele Tipu, valljuk meg, mégiscsak az ország egyik legdzsuvásabb, legótvarasabb, leglepusztultabb állomása), s vártam, hogy befusson a szombathelyi gyors, azon tűnődtem, mit lehet tenni azokkal, akik nem is tisztességtelen módon, mert ez nagyon finom kifejezés, hanem ilyen szándékoltan gusztustalan formában ágyazódnak be a magasságos piacgazdaságba. Miért nem lehet őket megfékezni? Csak mert nem tiltja törvény, amit tesznek? Válasz nincs. Megtehetik, mert kibérelték itt a helyet maguknak. S kedvük szerint lecsaphatnak a Magyarországra érkező leggyanútlanabbakra. S kíméletlenül lerámolják őket.
Amikor odábbléptem - késett a vonat -, arra gondoltam, fölháborodásomat kávéval csillapítom. Egy hatvanas évekből itt felejtett redvás büfé előtt találtam magam, melynek kirakatában szépséges flakonok és csokoládék virítottak. A büfé előterében egy foszöldre festett magas bádogasztal illegett, ez volt az összes berendezés. Irgalmatlanul üres volt a placc, se egy fröccsébe kapaszkodó hajléktalan, se egy bámészkodó diák. Azt kutattam, azt kerestem, mi az oka az esti zsúfoltságban a gyanús némaságnak. Ráleltem. A kukucskáló ablak fölött - mely arra van, hogy ott nyújtják ki a szörpöt vagy a kávét a fáradt vándornak - a tulaj kis táblikán adta tudtára (magyarul) "kedves vendégeinek", hogy a nála vásárolt italok ára 10 százalék felszolgálási díjat tartalmaz.
Kifelé jövet egy száznyelvű feliratterven gondolkodtam. "Tisztelt utazó, ön a Magyar Államvasutaknak köszönhetően villámgyorsan jól szervezett rablás áldozata lehet, kérjük, ha nem szeretne másodpercek alatt áldozatává válni, a szerelvényből kiszállva, leszegett fejjel, minél gyorsabban hagyja el pályaudvarunkat. Köszönjük."

Rab László; Népszabadság

nol.hu - fideszfrakcio.hu