Azt sem tudtam, sírjak-e, kacagjak-e, amikor Gyurcsány Bukarestben kijelentette: Magyarország nem akarja Erdélyt. Nem, dehogy. Ugyan, miért is akarná? Egy kísértetiesen hasonló eset jutott eszembe erről: nem is olyan rég, amikor még Năstase volt Románia miniszterelnöke, egyik budapesti látogatása során egy kis fiatal, ballib riporterkisasszony nagy ártatlanul megkérdezte tőle, miért gondolják azt a románok, hogy Magyarország vissza akarná szerezni Erdélyt? Năstase fitymálóan elmosolyodott, majd azt mondta a maga pragmatikus észjárásával: mert mi, ha tőlünk vettek volna el valamit, magpróbálnánk!... S ezzel a mondatával palira vette, megleckéztette a hígmagyart, akiből, úgy tűnik, sikerült kiölni a nemzeti identitást, olyannyira, hogy már attól lelkiismeretfurdalása támad, ha arra gondol, a másik azt gondolhatja, hogy ő...
Honnan ez a paranoia, ez a beteges önigazolási hajlam? Miért él belső kényszer a magyar politikumban bizonygatni a románnak, hogy nem akarja Erdélyt, akkor is, akkor is, ha a románnak eszébe sem jut provokálni, rákérdezve? Hát nem visszás? Mondhatni, a magyar kér bocsánatot a romántól, amiért esetleg eszébe juthat jogos igénye! Ahelyett, hogy a románnak lenne történelmi bűntudata, a magyarnak van. Ahelyett, hogy a román próbálná minduntalan bizonygatni, hogy nem is volt annyira jogtalan Trianon, inkább bölcsen hallgat, a magyar pedig aláfekszik neki, valósággal vigasztalva a románt: no, ne bánd, no! És hová jutunk? Vert viszi veretlent: hülyét csinálnak belőlünk.
És ennek sajnálatos hagyománya van, nem Gyurcsány az első, aki szemlesütve így nyilatkozott, Kádár is ilyesmit hangoztatott, a szocialista káderesség felé terelve a szót. Lassan oda jutunk, hogy a mindenkori magyar politikus a homlokára tűzhet egy cetlit: igen, én vagyok a hülye, én vagyok a gazember. És aztán jöhet külpolitizálni Romániába, biztosan jól fogadják.
Pedig mi, erdélyi magyarok kevéssel beérnénk. Nem kellene azt mondja Gyurcsány, hogy követeljük Erdélyt, ennek most nem kedvez a geopolitikai légkör (az már más kérdés, hogy volt úgy), elég lenne, ha utalna arra, hogy nem felejtettük el, hogy a miénk volt, jelezve, hogy legalább valamiféle erkölcsi(?) kompenzáció járna érte. De Gyurcsányék erre sem képesek. Letagadnák Trianont, ha tehetnék! És miért? Miért e hajbókolás? Jószomszédi viszony és hasonlók? A román külpolitika folyton hülyét csinál a magyarból, s aztán csak vigyorog rajta (lásd Năstase). Aki sosem nyitja ki a száját, arról az a vélemény alakul ki, hogy nincs is neki. Pedig kutyát és politikust a szájáért tartunk.

Zsidó Ferenc, Polgári Élet

erdely.ma - fideszfrakcio.hu