A baloldal készséges lenne, sőt egyre hangosabban követeli a nemzet egységére hivatkozva, hogy legyen közös megemlékezés, másrészt a baloldal, legalábbis annak egy része, nem emlékezni akar, hanem felejteni és elfeledtetni. Szeretné elmosni saját felelősségét, és a vele közösséget vállaló jobboldallal szeretné legitimáltatni magát.

Nem állítjuk, hogy a forradalomnak és a szabadságharcnak nincs vállalható és folytatható baloldali hagyománya. Azt sem állítjuk, hogy a mai MSZP-sek és társutasaik többségének konkrét, személyes felelőssége lenne az '56-os és az azt követő tragédiáért. Azt viszont állítjuk, hogy olyan szellemiség követői és szimpatizánsai, ami '56 eltiprásából született, ami tudatosan lejáratta s ma is meghamisítja '56 történetét, céljait, eszményeit, ami nem megvalósítani, hanem csak ki- és felhasználni kívánja azokat. Hiába mondják, hogy az MSZP már nem az MSZMP, hogy ez a párt megújult, nem bolsevik, hanem szociáldemokrata elveket vall, a demokrácia útjára lépett, ha nem tudnak és nem is akarnak lemondani az utódpártiság nyújtotta előnyökről. Az MSZP a független magyar bíróság ítéleteinek sorozatát erőszakolta ki, amelyek kimondták, hogy az MSZMP jogutódjaként saját belátása szerint használhatja az MSZMP vagyonát. Azt a vagyont, amelyhez egy ország szenvedése, könnye és vére tapadt. Aki ilyen pártba lép be, az nem hivatkozhat arra, hogy kizárólag a demokráciát, a jogállamiságot, a meghirdetett szép elveket vállalja, a kontinuitáshoz, a jogfolytonosságokhoz semmi köze. Annak tudatában kell lennie, hogy a hagyaték nem csak bankbetétekből, ingatlanokból, műkincsekből, termelőüzemekből, bármikor mozgósítható rajongókból, felhasználható kapcsolatokból, érdemes gondolkodók szellemi termékeiből, mozgalmi tapasztalatokból áll. Annak, ha szimbolikusan is, de birtokba kell vennie, vállalnia kell az 1956. november 4-i szovjet inváziót, a tankokba lapulva hazasettenkedő Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányt, a nemcsak hamiskásan kacsingató, hanem hazaáruló, vérszomjas Kádárt éppen úgy, mint Marosán "szállóigéjét", miszerint: mától kezdve lövetünk, a fegyvertelen tiltakozókra leadott sortüzeket, a pufajkások (köztük a tiszteletre méltó példakép, Horn Gyula) őrjöngéseit, a bírósági színjátékok sorozatát, Nagy Imrének és társainak mártíromságán túl legalább 400 szabadságharcos bitóra juttatását, a bebörtönzöttek, az internáltak, az évtizedeken át üldözöttek szenvedéseit, a gyászolókat letaposó rendőrök vakfegyelmét, a világot megtévesztő, részleges amnesztiát, a kádári korszak "húzd meg, ereszd meg" konszolidációját, a legvidámabb barakk fals mosolyát, a három "T" korlátolt liberalizmusát, az értelmiség megregulázását, az információk tudatos korlátozását, a cenzorokkal bebiztosított öncenzúra hibátlan működését, a szelíd arcot is mutató diktatúra átmázolását demokráciának, a hazafiság besározását az internacionalizmus jegyében, a magyarság tönkretételét, a nemzet megalázását, s végül, de nem utolsósorban a huszonkétmilliárd dollárt elherdáló hitelt és kölcsönt. Mindez s még mi minden más az összesíbolt vagyont áttestáló párt öröksége.

Ezt nem lehet elintézni annyival, hogy a fiakon nem lehet számon kérni az apák bűneit, ugyanis a nemzetellenes bűnök nem évülnek el. Azokat nem lerázni kell, hanem jóvátenni. Az nem demokrácia, nem is bátorság, biztonság s végképp nem igazságosság, ha az apák bűneit a fiak gazdagságra, befolyásra, hatalomra válthatják át. Márpedig minden jel szerint az MSZP úgy gondolja, az apák bűneiért a fiaknak jutalom jár.

Megteheti. Az igazságtétel elmaradt, de még az elemi tisztesség helyreállítását is szabotálták. Hiába kérték, követelték az MSZP-től legalább a bocsánatkérést, csak röhögtek rajta, mert az "elnézést kérünk, ha..." kezdetű hipokrita pofátlanságok nem tekinthetők annak. Persze a bocsánatkérés sem számít semmit, ha nem előzi meg valamiféle minimális bűnbánat. Annak pedig a leghalványabb jele sem mutatkozott. Éppen ellenkezőleg: az elődök bűneiből igyekeztek (igyekeznek) erényt kovácsolni az utódok. Ha már a forradalom hóhéraitól örökölték a vagyont, az infrastruktúrát, a hamis öntudatot, a kontraszelektált káderek mindenkor megbízható élcsapatát, az elbutított lumpenek tömegét, miért ne sajátítanák ki a forradalmat és azon keresztül a rendszerváltozást is? A bárgyú hívők, a megfélemlítettek sokasága rendelkezésükre áll. Meghamisítják a történelmet, félrevezetik, megtévesztik az embereket? Sebaj, ez is elődpárti örökség. Megosztják a társadalmat? Egy pluralista demokráciában nem számít, egyébként is arra való a "lojális" sajtó, hogy az igazságért küszködőket minősítse megosztónak. S aki belefárad '56 tisztességének védelmébe, az áldatlan, kevés sikerélménnyel kecsegtető vitákba, s valami homályos megbékélés jegyében odaáll a szocialistákkal közösen ünnepelni, netán álszent gyászukban búslakodni, az akarata ellenére is élő bizonyítéka lesz annak, hogy az MSZP a forradalom és szabadságharc szellemének a hiteles örököse.

Ezért nincs esélye az idén november 4-én sem a közös megemlékezésnek. Amíg az utódpárt hasznot húzhat a forradalom vérbefojtásának utóhatásaiból, de ennek ellenére a forradalom eszméivel kívánja legitimálni magát, a forradalom eszméinek örököseként tetszeleg, addig nem lesz 1956-ról társadalmi közmegegyezés, nem lesz megbékélés, nemzeti egység. Addig '56 nem sokszínű, hanem sokféle, ellentmondásos, megosztó marad.

Forrás: Ugró Miklós Magyar Nemzet, 2005. november 4.