És itt nagyon fontos hangsúlyoznom, hogy nem arról van szó, hogy arról kellene beszélni, hogy mitől sikeres egy polgári összefogás és kormányzás Debrecenben, tényleg vannak nagyon szép eredményeink a debreceniekkel összefogva. A legutóbbi választáson Debrecenben 171 szavazókör van, 170-ben nyertünk, de egyben veszítettünk.

Úgyhogy senki sem dőlhet hátra a székében, és természetesen ne gondolja senki azt, hogy ez úgy megy, hogy Debrecenbe importáltuk az összes környékbeli jobboldali embert, mert nem így van. Ilyen eredményt csak úgy lehet elérni, hogy összefogunk az egyébként nagyon helyesen és jól a Debrecenben szép számmal található baloldali szavazókkal is. És meg lehet nézni, bennünket támogat a baloldali érzelműek több, mint egyharmada. Mert látják, hogy arra szövetkezünk, hogy a várost fejlesszük, hogy közös eredményeket, sikereket érjünk el, nincsen jobboldali utca és baloldali játszótér, nincs Fideszes autósztráda és baloldali híd, az országot, a várost kell fejlesztenünk, közösen és mindenkiért kell dolgoznunk. Ennél kevesebbet nem is érdemes kitűznünk magunk elé.

Hozzáteszem, hogy miután talán ismert mindenki számára, hogy most egy szociál-liberális kormány irányítja az országot egy ideje, azt el lehet mondani, hogy Debrecen fejlődése a mostani kormányzatnak nem a szíve csücske. Hogy ezt néhány adattal alátámasszam, hadd mondjak egy példát erre: '96. - tehát még a Horn kormánytól számolva - és 2002. között Debrecen azokon a pályázatokon, ahol a kormány döntött - tehát nem az Európai Unió, nem más szervezet - a kormány döntött, mindig rendre másfél- kétmilliárd forintos pályázati eredményt tudott elérni. Itt van egy pici váltás. 2000-ben a két milliárd helyett csak 300 millió forintot tudtunk elérni, 2004-ben harmincat. Tehát nem lehet azt mondani, hogy pénzel bennünket a kormány, ahogy bír, bár meg kell mondjam, hogy én, amikor nekikeserednek a kollegáim, mindig azt szoktam mondani, hogy nekem erről a helyzetről az jut az eszembe, amikor a Vörös téren ki van írva a GUM áruház kirakatába, hogy banán. Óriási sor áll. Eltelik egy-két óra, kijön a bárisnya és azt mondja hogy: - kedves elvtársak, mindenki menjen haza, aki nem harcolt a II. Világháborúban. Tömeg fele elmegy, megint eltelik két óra. Bárisnya ki: Kedves elvtársak, elnézést kérünk, még van egy pici probléma, most azok is menjenek el, akik ugyan harcoltak a II. Világháborúban, de a Nagy Szocialista Októberi Forradalomban nem. Tömeg elmegy, 10 ember marad, megint kijön a bárisnya és azt mondja: Kedves elvtársak, most azokat kérjük meg, hogy jöjjenek be a boltba, akik harcoltak a II. Világháborúban, vérüket hullatták a szovjet hatalomért, és Lenin elvtársat is látták. Bejönnek hárman a boltba. A bárisnya széttárja a karját, és azt mondja: Kedves elvtársak, hát Önök harcoltak a németek ellen, vérüket hullatták a szocialista hatalomért, látták Lenin elvtársat, hát Önök igazán megérthetik, hogy banán nincs!

Úgyhogy azt szoktam mondani a kollegáknak, hogy valószínűleg nekünk örömmel írja alá az elutasító levelet az illetékes miniszter, a szocialista elvtársak között meg tördeli a kezét, de hát szemmel láthatólag ebben az országban senkinek nem megy jól a sora. Tehát még igazán ebből is lehet erőt meríteni, mert a tanulság mégis az, ha mi jól csináljuk a dolgunkat, akkor igenis lehet boldogulni. Úgyhogy én arról szeretnék beszélni, hogy melyek azok a dolgok, amelyeket elhibáztunk és nem szabad elhibázni többet. Melyek azok a dolgok, amelyeket folytatni kell, s melyek azok, ahol mindenképpen változtatni kell. Mert Debrecenben is egy csomót hibáztunk, ezt nem lehet eltagadni. Az a lényeg, hogy tanuljunk belőle. Például '99-ben megpróbáltuk a debreceni repülőteret privatizálni. Tökéletes kudarc. Aztán a város a saját kezébe vette a repülőtér fejlesztését, ma Debrecen nemzetközi repülőtér és évente megdupláztuk a forgalmat. Általában is azt kell, hogy mondjam, hogy a privatizációból nagyon sokat lehet tanulnunk, valahogy a debreceni polgárok azt respektálják egy város vezetésétől, hogyha nem elad, hanem vesz, és nem fogyasztja a vagyont, hanem gyarapítja. Ugyanis egy városnak, egy országnak, de egy családi vállalkozásnak is gazdája kell, hogy legyen. A gazda nemcsak elad, a gazda vesz is, Elad, vesz, próbálja forgatni a pénzét, nézi a lehetőségeket, és megpróbálja a vagyonát gyarapítani. Az, aki folyton elad, az a felszámoló. És arra, pedig nincsen szüksége az országnak. Így aztán Debrecenben nem eladtuk a vállalatokat, hanem átalakítottuk, és ma elmondhatjuk, hogy azok a vállalatok, amelyek egyébként a privatizáció sorsár jutottak volna vízmű, közlekedési vállalat, távhő, az most a város lakóinak hozza a pénzt. És ezt a pénzt visszaforgatjuk a város fejlesztésébe, és több mint 2 milliárd forintot tudunk ebből a profitból a város fejlesztésére fordítani. Milyen jó lenne, hogyha az országban is meg lehetne ez csinálni?!

Meggyőződésem, hogy az a kormány, amelyik csak fogyasztja a vagyont, és nem gyarapítja, annak valami mással kell foglalkozni.
Aztán tulajdonképpen az is nagyon kézenfekvő, egy város sikerének az is titka, hogy egyszerűen működtetni kell a mindennapokban úgy, ahogy azt tanítják. Kilyukad a járda, be kell foldani, a hivatalnak el kell látni a feladatát, az engedélyeket ki kell adni, tisztítani kell a várost, takarítani, hát ez a feladata egy vezetésnek. És azt kell mondja, ha szétnézünk az országban azt látjuk, hova-tovább a magyar államigazgatás elveszítette azt a képességét, hogy a feladatát elvégezze. Gondoljunk csak az érettségire. Hosszú időn keresztül a "kádári érában" is az érettségi lebonyolítása az egy hétköznapi dolognak számított. Ma az oktatási igazgatás elveszítette azt a képességét, hogy egy érettségit lebonyolítson. Nem ők bonyolították le, hanem a közigazgatás. Szerintem ezért nem az iskolaigazgató, és nem a tanárok a hibásak, hozzáteszem, Magyar Bálint sem, hiszen tudjuk, hogy az MSZP Társadalomtudományi műhelyében egy egész kutató csoport foglalkozik azzal, hogy olyan dolgot találjon, amiért Magyar Bálint felelős lenne, most még eddig nem találtak ilyet, de hát hogyha... majd meglátjuk. Vagy nézzünk egy olyan dolgot, mint az adórendszer. Helyes célokat tűz ki a kormány maga elé az adóigazgatásban, azt mondja, hogy fehérítsük ki a magyar gazdaságot, így van. Most már odajutottunk, hogy a korrepetáló egyetemistákat, meg a borravalót kapó pincéreket is meg kell adóztatni. De közben nem tűnik fel senkinek, hogy a magyar kiskereskedelmi forgalom mintegy 30 %-át lebonyolító kínaiak még azt sem hallották, hogy ÁFA, meg vám?

Természetesen jöjjenek kereskedni a kínaiak, csak hát Áfát is kell fizetni, meg vámot is, mert az nem működik egy országban, hogy a magyar kereskedőt Szatmányban ellenőrzi az APEH, meg a VPOP, a kínai nagybani piacon meg nem láttak ilyen embert hosszú évek óta. Hozzáteszem egyébként, hogy bármilyen furcsa a mai magyar jogrendszerben nem olyan egyszerű működtetni a közigazgatást, mert tele vagyunk olyan szabályokkal, amit bizony meg kéne változtatni, mert egész egyszerűen ma már abszurditásba hajlik az, amilyen feladatokat az államigazgatás végez. Egy példát hadd mondjak rá. A jegyzőnő keresett meg a múltkor, hoz nekem egy kormányrendeletet, ami arról szól, hogy a Fészekrakó programot - nagyon helyesen - kiterjesztik az élettársi viszonyban élőkre is. S kérdeztem a jegyzőnőtől: hogy mi ezzel a baj. És azt mondta, hogy: igen, de az élettársi viszony egy éves igazolását a jegyzőnek kell elvégezni. És akkor néztünk egymásra... én próbáltam, hát meg kell oldani, ez egy feladat, meg kell oldani, hát csináljuk azt, hogy beosztjuk a kollegákkal, és időnként úgy 10 óra körül rájuk nyitjuk az ajtót.

Az aljegyző úr az azt mondta, hogy szerinte hívjuk be őket, és az a feladat, hogy egy bizottság előtt 15 percig csókolózzanak, aki ezt megcsinálja, ott biztos van valami érzelmi szál. De hát az a helyzet, hogy ilyenkor valakinek szólni kellene a Miniszterelnök Úrnak, hogy Miniszterelnök Úr, baj van, az amit most alá tetszett írni, az merő ostobaság. És rajtunk fog röhögni mindenki, aki ezzel találkozik. És nem így működik az élet. Sajnos ma már nincs ilyen ember, ezért aztán ilyen feladatoknak nézünk elébe. A beruházások kapcsán, egy város fejlesztése kapcsán, nekünk az a tapasztalatunk, hogy nem elég arról beszélni az embereknek, s így az országban sem elég arról beszélni, hogy majd mi lesz 30 év múlva. Mert történetesen az emberek holnap is akarnak élni, meg holnapután, meg azután. Tehát, hogyha nem látják a fejlődésnek a folyamatosságát és a kiszámíthatóságát, akkor bizony erősen elkezdenek kételkedni az egész ügyben, és a saját jövőjükben sem bíznak annyira. Épp ezért csak olyan kormánynak lehet hitele, aki nem csupa olyan dologról beszél, ami majd akkor következik be, amikor ők már régen nem kormányoznak, hanem olyan dologról, amit akkor csinálunk, amikor most kormányzunk.

Ez olyan, mint amikor éppen kiesünk a világbajnoki selejtezőből, de arról beszélünk majd, hogy majd 15 év múlva milyen jó lesz, hogyha bejutunk. Jó lesz, de konkrétan most kiestünk, s inkább erről kell beszélni, hogy holnap mit fogunk csinálni. Debrecen fejlesztésében és sikereiben az is nagyon fontos tényező volt, hogy megpróbáltunk együttműködni a környező településekkel és a területfejlesztésben a saját erőnket bevetni, és közösen összetéve a pénzünket pályázni, s olyan rendszereket tudtunk megvalósítani, amiben előfordult az, hogy Debrecen városa pl.: Berettyóújfalu térségének a kormány helyett fizetett ki 60 millió forintot, hogy menjen az élet, mert segíteni kell egymást, nem lehet mindig csak a kormányra várni. Inkább nekünk az fáj ebben, és nekünk az a tapasztalatunk, hogy tudjuk mindnyájan, irdatlan pénzt költünk el a területfejlesztésre, és az a baj, hogyha felnézünk a táblára, akkor azt látjuk, hogy az elmúlt időszakban a területi fejlettségi különbségek nem csökkentek, hanem nőttek. Magyarul nem vagyunk egyszerűen eredményesek ebben. És én, mint vidéki polgármester hadd mondjam azt, nem az fáj nekem önmagában, hogy az ország az elmúlt négy évben 350 milliárd forintot költött el a városi tömegközlekedés fejlesztésre, s ebből 300 milliárdot a fővárosban, és 50-et vidéken. Lehet arról vitatkozni, hogy ez jól van-e így vagy sem? Igazán az fáj, hogy a fővárosiak szidják legjobban a tömegközlekedést, és a fővárosban a legrosszabb a tömegközlekedés. És itt nagyon komoly baj van akkor, ezen mindenképpen változtatni kell. Általában is higgyék el, nagyon sokszor tapasztaljuk mi is Debrecenben és máshol, itt a fővárosban, hogy könnyen kibontakozik egy főváros - vidék vita, nem szereti a vidéki ember a fővárosit, és vica versa. Aminek semmi, de semmi értelme nincs. Sőt, az a meggyőződésem, hogy nincs sikeres Magyarország sikeres főváros nélkül. Sőt én szeretnék büszke lenni a saját fővárosomra. Mert a főváros mindenkié, mert Magyarország fővárosa.

És jó lenne tudni azt, hogy a Debrecenbe ellátogató vendégek, azok azt mondják, hogy igen Debrecen nagyon szép város, és a főváros is milyen szép, és milyen jól megy ott az élet, és milyen jó lenne, ha mi magyarok mindnyájan büszkén húznánk ki a mellünket, és azt mondják, hogy gyerekek, Prága, Bécs, ugyan hagyjátok, Budapest, az igen, oda kell jönni, ott van a fejlődés, ott van az élet. Ezt kell elérnünk valamilyen módon.
Ugyanis, ha sikertelenség van, akkor csak egymásra mutogatás van, és mindenki a másikat szidja azért, mert kicsi a torta és valakinek egy picit több jutott. Nem szabad ezt csinálnunk. Én nagyon bízom abban, hogy egy választás utáni új kormány meg tudja teremteni az ország területfejlesztési egységét, úgy, hogy tudjunk örülni egymás eredményeinek, mert vannak eredmények.

Végül, de nem utolsó sorban még egy nagyon-nagyon kézenfekvő dolgot szeretnék mondani, hogy miben rejlik adott esetben egy város, vagy egy ország sikere. Az a helyzet, hogy egy adatsorral hadd kezdjem. A Franciaországban kiírt közbeszerzési pályázatokat 93 %-ban nyerik francia nemzeti tulajdonban lévő cégek és 7 %-ban nyerik nem francia tulajdonban lévő cégek. Németországban ugyanez az arány, a németek a saját hazájukban 88 %-ot tudnak hozni, a külföldiek 12 %-ot. A legrosszabb Európai Uniós arány az Írország, Írországban az ír cégek csak 70 %-ot tudnak nyerni és 30 %-ot a külföldiek. Nos Magyarországon mi a helyzet, a Magyar Kamara adatai szerint: 30 %-ot nyernek a magyarok és 70 %-ot a külföldiek.
Félreértés ne essék, ez nem azt jelenti, hogy a külföldieket nem kell szeretni, mást jelent. Azt jelenti, hogy azt a politikát nem kell szeretni, ami a magyarokat nem támogatja a saját hazájukban.

Nézzünk egy gyakorlati példát. Jön a Hankook gumiabroncs gyár Dunaújvárosba, óriás siker, Gyurcsány és Kóka urak egymást kaserolva tartják a sajtótájékoztatót. Közben mi tudjuk, hogy konkrétan a magyar kormány a Hankooknak - minden a Hankook által teremtett munkahely után - 20 millió forintos támogatást ad. És ne tessék fütyülni, nem ez a baj adja neki, adja, az a baj, hogyha Kovács úr a zöldséges bemegy, és azt mondja: kedves munkaügyi központ, adjanak már nekem is 20 milliót, mert felvennék egy embert, akkor ajtót mutatnak neki. Mert a magyar kis- és középvállalkozók a saját hazájukban nem tudnak ilyen támogatáshoz jutni. Nem a külföldiekkel van a baj, velünk van a baj, a kormányunkkal van a baj, és Debrecen sikere részben azon múlik, hogy a város kifejezetten figyel arra, hogy a Debrecen által kiírt közbeszerzéseken a debreceni vállalkozók nyerjenek.

És számtalan példa bizonyítja, hogyha megadjuk nekik a lehetőséget, olcsóbban, vagy versenyáron, jó minőségben, határidőre tudnak dolgozni. Azt kell elérni Magyarországon, hogy egy magyar vállalkozó körbenéz, akkor ne mondja azt, hogy ma Magyarország konkrétan koreai vállalkozónak érdemes lenni, magyar vállalkozónak meg nem. Hanem mondjuk azt, hogy igen, gyertek ide versenyezni velünk, de hát a hazai pályán mégiscsak mi vagyunk itthon, hát hol versenyezzen hazai pályán a magyar vállalkozó, Linzben, Lyonban, hol? Ha otthon nincs otthon, akkor hol van otthon. Olyan változást kell elérni a gazdaságpolitikában, ami lehetőséget teremt nekünk.
Tulajdonképpen, ha belegondolunk abban, nem is csinálunk semmit Debrecen, ami olyan fantasztikus újítás lenne. Hátha visszagondolunk arra, amit már elmondtam, azt, hogy az ország vagy egy város gazdája ne csak eladjon, hanem vegyen is, meg forgassa a vagyont is, gyarapítsa, ez egyszeregy. Ezt mindenkinek kellene tudni. Az, hogy működtetni kell normálisan az államigazgatást, úgy, hogy az emberek életét szolgálja, ez se bonyolult dolog. Tehát megint ezzel kezdődik a kormányzás alapigazsága. Azt, hogy fejleszteni nem 30 év múlva kell, hanem most, az megint igaz, és nagyon nyilvánvaló. És az, hogy saját magunk számára is lehetőséget kell teremteni a saját országunkban ez sem bonyolult dolog. Mindezt azért mondom el, mert higgyék el, abban az értelemben nincsen csoda, hogy most akkor valaki feltalálta a bűvös-kockát és ettől dől a pénz Debrecenbe, nem így van a dolog. Teljesen nyilvánvaló dolgokat csinálunk. Semmi meglepő nincs benne, csak egyszerűen csinálni kell. És nagyon fontos, és nem beszélni róla, hanem csinálni. Ez a titok lényege.

Tudják, a debreceni emberek mindig makacs, viszonylag önfejű emberek voltak, azért a történelem számtalanszor megpróbálta őket eltiporni, a városukat, nem is fal vette körül, hanem palánk, ami egy méter magas volt, az is nem arra szolgált, hogy megvédje a várost az ellenségtől, hanem arra szolgált, hogy a jószág ne mászkáljon el este. És egy ilyen város a semmi közepén, mégis Magyarország egyik legfontosabb városa tudott maradni hosszú, hosszú évszázadokon keresztül. Én azt gondolom, hogy ebben van valami titok. Nagyon nehéz megérteni, hogy egy csomó város gazdag, bánya van, folyó, kikötő, a puszta közepén hogy tudott évszázadokon keresztül egy város életben maradni, gyarapodni, fejlődni. Nem tudom, de hadd mondjak el egy történetet, ami hátha segít megfejteni a titkot. 1514-ben, hogy a király meghalt, elvesztettük a csatát Mohácsnál, az ország szerte, mindenki várat épít, fegyverkezik, próbálja valahogy védeni magát. Jön a török. 14-ben a Dózsa felkelés kudarcba fullad, Mohácsnál 26-ban vereséget szenvedtünk, és Debrecenben ekkor 1532-ben úgy döntöttek a polgárok, hogy összeadják a pénzüket és egy iskolát építenek. Nem falat, fegyvert, hadsereget, iskolát, megalakították a református kollégiumot.

Megépítették a kollégiumot, a török ott volt már Erdélyben, felírták a tetejére, hogy "dogozva és imádkozva, és nemzettel, hittel" bíztak a jövőben és bíztak a gyerekeikben. Nekünk is csak ezt kell csinálni, és meggyőződésem, sikeres lesz Magyarország. Hölgyeim és Uraim, engedjék meg, hogy egy nagyon gyakran használt köszöntés mégiscsak debreceni változatával búcsúzzak el Önöktől, nagyon szépen köszönöm, hogy meghallgatták.

Hajrá Magyarország, hajrá magyarok, hajrá Debrecen!

fideszfrakcio.hu