Van, aki a személyes sorsával, lehetőségeivel; van, aki a politikával, a torz jelenségekkel teli magyar közélettel. Másokat a jövő borús kilátásai nyomasztanak. A csendes többség nyilván érzékeli a csapból is ömlő sikerpropaganda és a valóság közti ellentétet. A változást óhajtók akarata azonban még nem mutat egyetlen irányba, a kiábrándultság pedig passzívvá tesz, ezért is nyitott a jövő évi választás kimenetele.

A Fidesz tegnapi szövetségi gyűlésén a változás ígéretét kínálták egyszerű üzenetekbe és szimbólumokba csomagolva a választóknak. Az ellenfél akaratából előre hozott kampányhoz igazodó, látványos rendezvény a saját tábor felrázásán túl a változásnak megnyerhető többség mozgósításának első állomása. Ennek eszköze a nyugodt erő egyszer már másnak sikert hozó szlogenjének felelevenítése vagy a polgári kormányzás önkritikus értékelése. A gyűlés egyben annak jelzése is, hogy az eltervezettekhez képest a Fidesz választási stratégiájának is módosulnia kell.

Az előző hetek méltóságot és erőt mutató tömegrendezvényei (Felvonulási tér, Műegyetem) ellenére sem állítható, hogy az államfőválasztás bravúrja óta az ötletesség, a kreativitás jellemezné az ellenzéki politizálást. Van, pontosabban volt ráció abban a megfontolásban, hogy a Fidesznek a kampány intenzív szakaszáig elegendő az ellenzék hagyományos fegyvereivel támadnia a kormányt; a kivárás, az ellenféllel való ütközés kerülése a biztos nyerő pozíciójából ésszerű magatartás. A szocialisták azonban felzárkóztak, s a nemrég még botor módon biztos győzelemről, már-már kétharmados többségről ábrándozó jobboldali tábor érzékelhetően elbizonytalanodott. Kósa Lajosnak, az ország egyik legsikeresebb polgármesterének elvben persze igaza lehet, amikor az MSZP robusztus korteshadjáratáról azt mondja: nem azok a versenyzők szoktak végül nyerni, akik már jóval a hajrá előtt minden erejüket beleadva futnak.

Csakhogy minden jel arra utal, hogy az időközi miniszterelnök vezényelte offenzíva szusszanásnyi szünet nélkül zakatol tavaszig. Anyagi korlát nincs, máshol már bizonyított nemzetközi kampányguruk hada állt csatasorba a szocialisták mögött. Azt is látni kell, hogy Gyurcsány Ferenc a hozzá hasonlóan a kommunista elitből rekrutálódott elődeinél (Horn, Kovács, Medgyessy) tehetségesebben és - főként - gátlástalanabbul mozgatja a rendszerekre és kormányokra tekintet nélkül mindig az úgynevezett baloldal hatalmi céljait szolgáló roppant gépezetet. A közéleti napirendet befolyásoló véleménydeformáló médiaértelmiség és cselédsajtó, a milliárdokat mozgósító gazdasági holdudvar és a minden eddiginél erősebb politikai kontroll alá helyezett apparátus, magán- és állami titkosszolgálatok pártos irányítói alkotják ezt a hálózatot. E derék csapat rendre kiegészül a tévesen az ellenoldalhoz sorolt, Debreczeni József-féle hasznos idiótákkal (copyright Lenin).

Mindennek ellenére Orbán Viktornak - bármennyire igyekszik ezt szuggerálni a hatalompárti média - semmi oka félelemmel tekinteni a következő hónapokra. Ha erőt mutat az erővel szemben, s a változás programjával megszólítja a választókat, a most éppen Medgyessy Péter legrosszabb pillanatait idéző közjogi javaslattal próbálkozó Gyurcsány Ferenc praktikái sem lesznek elegendők a kormányváltás elkerüléséhez. De a változás ígéretének beteljesítéséhez a Fidesznek is változnia kell; csak az eddiginél magasabb sebességre kapcsolva remélhet sikert tavasszal.

Forrás: Szerető Szabolcs, Magyar Nemzet, 2005. november 7.