fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Gyurcsány a csapból is, minden idők legbarátibb sajtójával
2005. november 7., 18:56
A minap összeszámoltam: a miniszterelnök, pedig még nincs is itt az igazi kampány, négyet is szerepel egy nap. Reggel koszorúval indít a 301-esben, beugrik Orbánnak nekiugrani a parlamentbe, nyitóbeszél Seregélyesen a (Mészáros Tamással megerősített) szociális szakmai szövetség összejövetelén, majd műsort vezet a házirádióban, a jajdrágaaranyosbolgárúrosban. És ígér, és szép jövőt vetít, és integet, mosolyog arcodba.

Nyomul, na. Ebben nincsen semmi furcsa, miniszterelnök akar lenni 2006 után is, biztos így akarja a Klára is, no és a pártja is. A mindig újabb és újabb ígéreteket a nép közé hajító szerepléseit népes csapat szervezi, "történelmi" beszédeit ügyes emberek írják. Nincs is ezzel nagyobb baj. Hogy manapság így működnek általában szerte a világon a "közös dolgaink", mi tehetünk róla.
Másképp működik viszont a hasonló ügyeskedésekkel foglalkozó sajtó, mondjuk Európa boldogabb országaiban. Ott - nekünk már szinte hihetetlen módon - az újságírók jobbára az aktuális kormány ügyeivel, a kormányzással vannak elfoglalva, ezt taglalják mindenféle orgánumban jobb-bal avagy kormánypárti-ellenzéki megosztásban. Ja, és közel ugyanakkora hanggal vannak itt, meg ott, az egyik és a másik oldal.
Itthon, nem tudom, észrevették-e, a sajtó legnagyobb része, nézzük csak a kormányváltás óta eltelt időszakot - nem éppen az európai gyakorlatnak megfelelően - az ellenzéket fikázza, annak vezetőit támadja. Évtizedek óta a közt mérgező figurák kapcsolnak éppen a napokban magasabb fordulatra, gyomorforgató idők várnak ránk.

Íme egy példa:
Ez a bevezetőben már megvillantott drágaaranyos, ugye, itt működik a mi kis szűkre szabott éterünkben, és bülbülhangon magasztalja fel az egekbe a kormányt. (Az előzőt ott rúgta, ahol tudta - közszolgálatilag). Tollforgatással is próbálkozik, ami legalább annyira pornográf, mint az, amit a mikrofon előtt előad. A napokban futottam bele egy újabb gyöngyszemébe.
Azzal indít a jeles szerző, hogy mennyire nem helyénvaló az, hogy Gyurcsány vagyonának eredetét és a közelmúltban végrehajtott gyarapítási manővereit vizsgálgatják. Hogy ez az országnak árt.(A nép felének meg az a véleménye ugye, hogy Gyurcsány kormányzása árt az országnak...) Aztán szerinte az már "több a soknál", hogy a battonyai beszédben elhangzott fagyoskodó mamára utaló mondatokat egyáltalán szájára meri venni valaki. (Pedig az ország fele szerint ennél pofátlanul képmutatóbb mondatok miniszterelnök szájából nem hangzottak még el e szomorú hazában.) Gyurcsány nyilvánosságra hozott, pécsi KISZ-vezérként a Fideszről írott útmutatása, a "politikai visszaszorítás" a jajdrágaaranyos szerint a demokráciákban is megszokott eszköz. (Még szerencse, hogy nagyon sokan vannak, akik tudják, hogy milyen demokratikus és európai is volt akkoriban itt ez a politikai visszaszorítás.)

A sima beszédű szpíker és sokoldalú tehetség azt is nehezményezi, hogy az ellenzék nem csatlakozik az új dunaújvárosi beruházás miatt ezerrel fújt kormányzati sikerharsonákhoz. (Pedig itt sem a "savanyú a szőlő" szisztéma dolgozik, hanem a tapasztalaton alapuló jogos aggodalom. Miért nem kellett a szlovákoknak és mennyibe van nekünk ez a sikertörténet? Munkahelyenként majd húszmillióba? Mennyit fizet majd be a kasszába az adókedvezményes gumicég, és mikor jön el az az idő, hogy mondjuk Ukrajnába települ át, mert ott ugye alacsonyabb a bér, a "kvalifikált" munkaerőt meg ott is elő lehet állítani néhány hónap alatt?)

Joggal tehettük fel nemrég a kérdést, hogy mi jöhet még a Szulák Andrea műsorában tett könnyed látogatás után. A válasz megérkezett, mert itt volt ugye ez a miniszterelnöki rádiós műsorvezetés, és itt volt aztán az a szánalmas lazáskodás a másságát éppen megvalló műsorvezetővel ellátott Viván.

Mi pedig újra feltehetjük az ismert kérdést: mi jöhet még ezek után?

pálffyL; hirtv.hu

hirtv.hu - fideszfrakcio.hu