fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A gyurcsányi (árnyék)állam
2005. november 10., 09:00
Csak a magunk szórakoztatására fogadjuk el egy pillanatra, hogy van igazságmagva a köztársaság ellen dolgozó, árnyékállamot működtető közszolgák összeesküvését felfestő makacs gyurcsányi teóriának. Ha a következményeken is merengünk, végül nem másra, mint a neoliberális-utódpárti garnitúra kormányzásra való alkalmatlanságának sokadik bizonyítékára lelünk - mutat rá Szerető Szabolcs a Magyar nemzetben.

Az időközi kormányfő még sportminiszterként állt elő fura elméletével, látva a Medgyessy-kormány hatalmi törekvései előtt tornyosuló akadályokat. Akkor közvetlenül vagy közvetve elsősorban olyan intézmények - államfő, jegybank, ügyészség, pénzügyi felügyelet - működését ostorozta, melyek kormánytól való függetlenségét az alkotmány és más törvények maradéktalanul vagy részlegesen garantálják-garantálták. Ahol tehát Gyurcsány Ferenc árnyékállamot látott, ott valójában a fékek és ellensúlyok finom rendszerére épülő alkotmányos jogállam normális működését szemlélhette. Nem a rendszerváltozást megértő demokrata politikus, hanem a diktatúrát az "elfogadhatatlan" demokratikus törekvések ellen védelmező egykori KISZ-vezető szólt belőle.

Az alkotmánybírósági intőket azóta is szorgosan gyűjtögető kabinet jogi trükkökkel eltávolította a K&H-botrányt leleplező pénzügyi felügyelet elnökét, s valamelyest a Nemzeti Bank függetlenségét is csorbította. Az árnyékállam azonban szívós természet, így a "köztársaság" híveinek célkeresztjébe most már a kormányzati apparátus került. "Idő előtt" a sajtóhoz jutó információk, állítólagos kiszivárogtatások a titkosszolgálatoktól, az egykor a milliárdos miniszterelnökhöz kötődő cégekről adatokat kérő APEH-tisztviselő pompás időzítéssel megszellőztetett története borzolták a kedélyeket. Gyurcsány teátrális kifakadása az árnyékállamra bizottsági meghallgatásán felért egy világgá kürtölt beismerő vallomással: ő és csapata alkalmatlanok a kormányzás embert próbáló feladatára. Kár, hogy az ellenzék ezt a magas labdát (sem) ütötte le, és nem kérdezte meg: mégis, ki kormányoz itt negyedik éve? Ki felel az apparátus működéséért? Ki hajtott végre 2002-ben olyan tisztogatást a közigazgatásban, ami messze túlterjeszkedett a kormányváltások idején megszokottakon, ki ültette be mindenhova a saját embereit, és ki rúgott ki jogsértő módon szakmailag támadhatatlan köztisztviselőket? Emlékeznek még Horn Gyula négy év kormányzás után elhangzott, szállóigévé lett mondatára? Ami itt van, az nem közbiztonság. De ő sem tudta, mi a helyes folytatás: vagy leváltja belügyminiszterét, Kuncze Gábort, vagy a felelősséget magára véve lemond. A választók aztán léptek helyette.

A mostani kormány persze vezére beismerése ellenére sem azért alkalmatlan, mert nem bír a lázálmaiban élő fideszes árnyékállam apparátusban megbúvó ügynökeivel. Ez a mese a hatalom veszélyes törekvéseit igyekszik elfedni. Tóth András pártszolgálati államtitkár a napokban elismerte: átírta a Nemzetbiztonsági Hivatal kémbotrányról írt, még államtitok korában a hatalompárti sajtóval megismertetett jelentését. A Fidesz lejáratása érdekében az MSZP-s politikus az eredeti anyagot más információkkal egészítette ki, beosztottjait pedig hazugságvizsgálóval terrorizálja. Tóth többet tud, mint az általa irányított szolgálatok? De honnan, kitől? Az árnyékállam létezik, csak éppen a szocialisták működtetik?
Az Információs Hivatalban tett tavalyi látogatásáról kiszivárgott (!) hírek szerint Kövér László, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának ellenzéki elnöke arra hívta fel vendéglátói figyelmét, hogy elsőként a magyar nemzethez kell lojálisnak lenniük, csak utána az aktuális kormányhoz. Szavaira a hatalom őrjöngése volt a válasz. Kezdem érteni, miért.

Szerető Szabolcs, Magyar Nemzet