Miért fontos az, hogy az ember magyarnak vallja magát?
-
A világ több mint 80 országában megfordultam és egyértelműen azt kell mondanom, hogy a világ legtehetségesebb embere, az a magyar. Bármilyen területről beszélhetnénk, biztos, hogy a magyar tudósok, orvosok, feltalálók, művészek keze nyomát megtaláljuk az emberiség vívmányain. Sajnos, nagyrészt nem itthon érték el a sikereiket, és ez a kiáramlás mind a mai napig tart. Ez az, amin változtatni kellene.

A tehetséges művészek közül sokan, például Ön is, több évig külföldön élt.

Ez így van, de én magamat nem sorolnám az előbb említett példákhoz. Napjainkban azonban, egyre többen külföldön keresik a lehetőséget.

A fiatal diplomások körében ez a jelenség már veszélyes méreteket öltött.

Olyannyira, hogy most jártam Londonban, és ennyi magyarral ott életemben nem találkoztam. Azt hittem, valamilyen nagy esemény van. Kiderült, csak egyszerűen ott keresik a pénzüket, ami teljesen jogos, amikor az itthoni megélhetés katasztrofális. Van, aki tudja ezt tolerálni, aki hisz a változásban, a szebb és jobb jövőben. Ők még türelemmel vannak. Ők úgy gondolják, hogy neki itt még feladatuk, küldetésük van. Mások, nem így vannak ezzel. És azt is meg kell érteni. Én is éltem külföldön, tudom milyen kint magyarnak lenni. Egy idegen országban az ember maximum ezüstérmes lehet. Aranyérmes soha, maximum az olimpián.

Jár a határon túli magyarokhoz?

Rengeteget járok, főképpen Vajdaságba és Felvidékre. Erdélybe kevesebbet. Sajnos, a szervezés miatt Tusnádfürdőről lemaradtam az idén. Remélem, jövőre összejön. Be kell, lássam, igaz, amit a műsorom közben is mondottam: egyszerűen meghökkentő és szívszorongató volt, amikor 80 év feletti nénik meséltek arról, hogy ők soha sem tudtak átjönni Magyarországra. Semmilyen lehetőségük nem volt, és biztosan nem is lesz. S mindezeket annyira gyönyörűen, tisztán, szép magyar nyelven, választékosan, sokkal gazdagabban és színesebben, mint ahogy mi beszélünk. Mert ez a nyelv zseniális, csak az ember ebben a rohanó világban nem használja ki a rejtelmeit és szépségeit. Ugyan így a történelmünkről, a kultúránkról, az irodalmunkról százszor tájékozottabbak voltak, mint én. És ott szorongó szívvel kellett feltennem a kérdést: Mit keresek én a határokon belük, ha ők a határokon kívül vannak?

Két nappal ezelőtt volt szerencsém Koltay Gábor filmrendezővel egy interjút készíteni és ő mesélt nekem országlakókról és nemzetről. Mi a véleménye mondjuk egy Trianon filmről?

Ami történt már ezzel a nemzettel, lapozgatva a történelmet, az egészen eléképesztő. Mennyit kibírt már ez a nemzet! Az, hogy szétszabdaltak bennünket felháborító, és ezt soha nem lehet megbocsátani senkinek. Éppen ezért a jövő szempontjából a legnagyobb célkitűzés, hogy ezek a határok ténylegesen tűnjenek el. Ha az Európai Unióban, hát ott. De amit elvesztettünk, hozzánk tartozik. Az ott élő emberek bizonyítják, akiket rákényszerítettek egy idegen nyelv megtanulására, de egymással továbbra is magyarul kommunikálnak.

A koncertje közben mondott néhány mondatot, amiből szeretném, hogy ha egyet visszaidéznénk. Azt mondta, hogy büszke arra, hogy magyar.

Ez így van. Bármilyen kiszolgáltatott helyzetben voltam a világban én egy becsületes polgári családban nőttem fel. Mindig a becsületességre lettünk nevelve, tehát én nem ismerem ezeket az úgy nevezett kiskapus dolgokat az életben, és amikor külföldön voltam akkor is megpróbáltam a saját tehetségemmel elérni a céljaimat, nem pedig ügyeskedéssel. Sok-sok országban az utcán, rendőröktől menekülve, gitároztam, énekeltem. Többször odajöttek hozzám, kérdezték, hogy ilyen hanggal miért itt énekelek. De akkor itthon 4.200.- Ft-ot tudtam volna keresni havonta. Egy hátizsákkal, egy szál gitárral nekimentem a világnak. De mindig büszkén vallottam, hogy Magyarországról jöttem, és meséltem róla. Tudtak rólunk, hogy létezünk, de azt gondolom, hogy a kommunizmus és a ránk nyomott bélyeg hatására, nem olyan a fényünk, mint amilyennek kellene lennie. A jóindulat, akkor, szinte el lett fojtva és egymás figyelése fontosabb volt. Ez a mai napig bennünk van, hogy a másikat figyeljük. Nem az a fontos, hogy én csináljam jobban, hanem, hogy a másiknak miért megy olyan jól, és megpróbálom hátul elgáncsolni. Hiába vagyunk mi magyarok a legtehetségesebb nemzet a világon, amikor ezt beárnyékolja a rosszindulat. Magunkat kell felemelni, kihozni a maximumot, és minden jobbra fordul.

Azért valami kevésbé szomorúval fejezzük ezt be. Én őszintén remélem, hogy Hevesi Tamásnak nem kell Londonba menni egy szál gitárral, hanem itt is fog boldogulni Magyarországon és meglesznek a lehetőségei. Azzal együtt, hogy Ön itt maradhat, s nagyon sok embernek ismét mosoly lesz az arcán a mogorvaság helyett.

Remény nélkül ne csináljunk semmit! És a demokráciának az a lényege, hogy szólásszabadságban van: És én a saját világnézetemet képviselem, hiszen önmagam vagyok. Ha ezért engem már holnaptól az a bizonyos rádió nem játszik, ez nem érdekelt soha, most se. Azok a rádiók, amelyek viszont nem politikában, hanem zenészben gondolkodnak, énekesben, azok meg, ha tetszik a dal, úgyis lejátsszák. Tehát ez ilyen egyszerű. Fontos, hogy az ember vállalja fel önmagát! Nem politikáért, és nem lobogtatni szeretném a zászlókat, hanem azért, mert ez a világnézetem. Láttam én már fehér hollót is feketévé változni ebben a magyar politikában. Egyet nem lehet elvenni. A hitünket, mert az csak egy van. Én nem vagyok táncos, nem táncolok ide-oda.

Forrás: szentes.fidesz.hu