Rövid időn belül másodjára szólalt fel a parlamentben. Mondja, a Fideszen belülről mondták netán, hogy Viktor, te vagy a húzóemberünk, és most már akár akarjuk, akár nem, beindult a kampány, vagy azt mondta magában, hogy az igazán fontos ügyekben én jövök?

15 éve vagyok parlamenti képviselő, s van mögöttem talán több száz parlamenti felszólalás is. Biztosan volt köztük rosszabb is, az ember hiába igyekszik, nem mindig sikerül tökéletes munkát végeznie, de biztosan akad köztük jó is. Egy dolog azonban bizonyos, mindig is akkor kértem szót, akkor éltem a lehetőséggel, ha volt mit mondanom. Hogyha úgy éreztem, hogy nem csak egy színpad a parlament, ha amit mondok, nem rólam szól. Nem arról van szó, hogy politikusként vagy miniszterelnökként ott parádézzak a parlament plenáris ülésén. Hanem amikor komolyan úgy éreztem, hogy lehet változtatni, van egy pillanat, amit érdemes megragadni, el lehet érni valamit. Valamit, ami túlmutat önmagunkon, a parlamenten, a pártokon is és jó az országnak, akkor mindig megszólaltam. Ezt tettem most is a múlt héten, amikor a nemzeti garanciáról szóló törvényjavaslatról beszéltem és ma is, amikor ezt benyújtottuk a Ház elé, és ez okból kértem szót.

Mennyire reális annak az esélye, hogy megvalósul ez a törvényjavaslat? Korábban kaptak egy olyan kritikát, hogy ehhez talán alkotmánymódosítás is kell. Most egy alkotmánymódosítási javaslatot is benyújtott a Fidesz. Előbb az alkotmányt kell módosítani ahhoz, hogy ezt a törvénycsomagot el lehessen fogadni?

Az alkotmány felsorolja, hogy milyen témakörökben kell és lehet kétharmados szabályozást megvalósítani. Nekünk van öt javaslatunk, arról szól, hogy vannak jó dolgok, amiket nem szabad megváltoztatni, függetlenül attól, hogy melyik kormányhoz, politikai rendszerhez vagy történelmi korszakhoz kötődnek. Ezeket megnevezzük a javaslatunkban, ezek önmagukban nem tartoznak a kétharmaddal elfogadandó törvényi kérdések közé, ha oda tartoznának, nem kellene őket egy kétharmados garanciával megerősíteni. És az a javaslat lényege, hogy a 13. havi nyugdíjat, gyermekek után járó adókedvezményt, a megkezdődött panelprogramot, a víz, a gáz és a villamosenergia árának inflációnál nem nagyobb mértékű emelését és az áfa rendben, határidőben történő visszafizetését tekintsük olyan tárgyaknak ezentúl, olyan törvényhozási tárgyaknak, olyan ügyeknek, amelyet kétharmaddal garantálunk és ezért az alkotmánynak ezt a passzusát is meg kell változtatnunk, bővítenünk kell.

Hadd kérdezzem meg, mennyi 5 meg 7? Ezt azért is kérdezem, mert a négypárti egyeztető után Hiller István azt mondta, hogy a Fidesz törvényjavaslata nem tartalmazza azt a nemzeti minimumjavaslatot, amit az MSZP tett, holott az ön parlamenti felszólalásának tulajdonképpen az volt a lényege, hogy annyira hajlandó a kompromisszumra, hogy még az MSZP-nek ezt a javaslatcsomagját is belevették a Fidesz kezdeményezésébe.

Nem pontosan így fogalmaztunk, de mondhatjuk, hogy ez a lényege. Csak a szavaknak van jelentősége, tehát én elmondtam, hogy elolvastam az MSZP által közzétett javaslatot. Ezt egybevetettem az általunk javasolt öt kérdésre nyújtandó garanciával, és úgy láttam, hogy ezek megférnek egymás mellett. Sőt, ha ügyesen rendezzük el, akkor egymást erősíthetik is. Mert mi itt a kiinduló helyzet? Az MSZP-nek van néhány javaslata, ami a jövőről szól, hogyan teremtsünk ezt, hogyan teremtsünk amazt, és általánosságban fogalmaz.

Politikai riválisok tisztelete, nyugdíjprogram, bérfelzárkóztatás, családtámogatás, stb.

Ezek általánosságban megfogalmazott javaslatok. Az öt garancia pedig olyasmiről szól, ami már megvan. Amiben azért biztos, hogy egyet tudunk érteni, mert már működik, hiszen mi csináltuk, vagy az egyik kormány, vagy a másik. Tehát ezek valóságos életről szóló javaslatok, nem pedig arról, hogy általában mi lenne jó, ugyanis általában mindenki egyet szokott érteni a másikkal. Általában egymást szoktuk biztatni arra, hogy milyen jó lenne már egyetérteni, csak amikor eljön a konkrét pillanat, amikor ott egy ügy, amikor tényleg átléphetünk a küszöbön, mert meg lehet állapodni, na akkor szokott elfogyni a bátorság, akkor van bizonytalanság. Ez a helyzet most is. Ezért én azt csináltam, itt van előttem egyébként a törvényjavaslat, hogy a szakértőinkkel készítettünk egy preambulumot a törvényjavaslathoz, egy bevezető részt, és ebbe bevettük az összes olyan távlati célt, amit az MSZP, mint fontosat megfogalmazott. Ez rendben van, és utána következnek a konkrét garanciális kérdések. Így lehet összehozni ezt a két javaslatot. Ezt kérték tőlünk, ezt én a munkatársaimmal együtt elvégeztem, szép munka szerintem, örülök neki, hogy túl vagyunk rajta, örülök neki, hogy végre lehet róla érdemben tárgyalni.

Egyetértek azzal, amit mondott, hogy mindenki nagyjából mintha hasonló dolgokat szeretne, mégis mindenki azt nyilatkozza, Gyurcsány Ferenc, Orbán Viktor, Dávid Ibolya, Kuncze Gábor, Hiller István, hogy kellene valamiféle kompromisszum, konszenzus, megegyezés. A négypárti egyeztető utáni nyilatkozatokból pedig az derül ki, hogy amikor arról kellene beszélni, hogy mi legyen ez, onnantól kezdve megint borul az egész dolog, megint jön a címkézés.

Ha megengedi, hadd idézzem föl a gondolatot, amit az országgyűlésben is elmondtam. Megegyezni nem valamiben, valahol és valamikor lehet. Hanem egy konkrét ügyben itt és most. Aki valamikor valamiben valahol akar megegyezni, az soha nem fog tudni megegyezni. Mi készen állunk arra, hogy azonnal és az országgyűlésben a közösen elfogadott törvény formájában megegyezzünk. Én ezért a konkrétságnak vagyok a híve és az általánosság, bár mindig szép szavakból áll, valójában nem közelebb visz, hanem eltávolít a megegyezésektől. Ezek után hadd mondjak néhány szót erről a találkozóról, mert ott is ott voltam. Én nem voltam könnyű helyzetben. Ugyanis bár sok miniszterelnökkel találkoztam eddig, volt dolgom velük itthon is meg külföldön is, de ilyen rövid terminust még nem kaptam, hogy akkor nézzenek be hozzám a napirend előtti felszólalások után. És én a jó szándékot sosem kérdőjelezem meg, mert ez a kiindulópontja a mi munkánknak. De a komolyság fontos dolog. Mégiscsak egy ország sorsáról van szó, egészen pontosan emberek százezreinek és millióinak a sorsáról. Ki tudják-e fizetni a gázszámlát, a vállalkozóknak el kell-e bocsátani az embereket, vagy megkapják az áfa-visszatérítést? Most elveszik a 13. havi családi pótlékot, meg a gyermekek után járó adókedvezményt, vagy az megmaradhat? A nyugdíjasok megkapják-e a 13. havi nyugdíjat és erre adunk-e nekik garanciát? Szóval ezek fontos dolgok. Komolyságot igényelnek. Szóval ez az ugorjanak be hozzám, nézzenek be egy kávéra, tudják, hol találhatnak engem, ez kicsit nehézzé teszi az ilyen meghívások elfogadását, de úgy voltam vele, hogy miután a jó szándék biztosan ott lapult a miniszterelnök gondolatai között vagy ott volt azok hátterében, és fontos ügyről van szó, akkor menjünk el. Így döntöttünk Dávid Ibolyával. Beszéltem vele egyébként előtte, megkérdeztem, hogy mitévők legyünk, ő mit gondol, és erre jutottunk. De én fontosnak tartottam elmondani, hogy azért a mi szakmánk a komolyságról is szól. Tehát szerintem azért van mélyponton a mi szakmánk, ne áruljunk zsákbamacskát, mindannyian tudjuk, hogy az emberek a politikusokat már nem szeretik és nem tartozik a leginkább megbecsült szakmák közé a mi szakmánk. Ez azért van, mert az emberek gyakran csak azt látják, hogy a politikusok parádéznak, színpadnak használják a megszólalás lehetőségét, és azt veszik észre az emberek, ezt a nemzeti konzultációból világosan megértettem, hogy nem az a fontos, amiről beszélnek a politikusok, egy ügy, ami az emberek életét érintené, hanem valójában mindig úgy érvelnek a politikusok, hogy most akkor kinek van igaza, nekem vagy nekem? Állandóan legyőzni akarják egymást, és be akarják bizonyítani, az egyiknek igaza van a másik fölött, az emberek pedig torkig vannak ezzel, mert egyre nehezebben élnek, csak azt szeretnék, hogy végre már valaki úgy beszéljen, hogy a végén egy jó döntés születhessen, ami segíti az ő életüket. Ezért mondom én, hogy a komolyság, a jó szándék mellett is fontos. Sok millió emberről beszélgetünk, nem pedig két politikusról és néhány parlamenti pártról.

Mennyiben érzi azt, hogy a Fidesz is felelős esetleg azért, hogy ez a helyzet kialakult, amin most változtatni szeretnének?

Én az egész közéletről beszélek, nyilván megvan ebben a mi magunk felelőssége is. Az önkritika szót is használhatjuk, szép munkásmozgalmi kifejezés ez, tehát megvan ennek a negyvenegynéhány éves tradíciója, vállalható szónak tartom, de én más kifejezést közelebb érzek a szívemhez. Ezt én szembenézésnek nevezem. A mi szakmánknak kiindulópontja a szembenézés képessége. Aki nem tud szembenézni az ország helyzetével, amiért felelősséget visel, az emberek életével, az emberek helyzetével, aki nem tud a saját tetteivel szembenézni, mit tett jól és mit tett rosszul, annak a gondolatai sohasem fognak letisztulni. Az nem válik érett közéleti emberré, márpedig az érettség és a letisztultság az a két tulajdonság, ami ahhoz kell, hogy az ember jó döntéseket tudjon hozni, és valóban szolgálhassa az emberek érdekét. Azok, akik azt mondják, hogy ők sohasem tévednek és kigúnyolják a másikat, aki azt mondja, hogy igen, szembe kell nézni időnként és különbséget tenni jól végzett, s rosszul végzett dolgok között, azok nem tudnak egy ország javára lenni, hiába szeretnének. Tehát a szembenézés bátorsága, a szembenézés őszintesége és az emberekkel közös élménye az a lelki alap, az a morális fundamentum, ahonnan kiindulva aztán egy politikai párt, egy miniszterelnök, egy miniszter, egy parlamenti képviselő jól végezheti majd a munkáját. Egyébként homokon áll, ez a kősziklánk.

A moralizálás után lépjünk egy kicsit tovább. Dávid Ibolyát említette, hogy együtt mentek be a négypárti egyeztetőre. Ő azt mondta az egyeztető után, hogy szerinte kártékony lehet a kétféle javaslatcsomag összevonása, ugyanakkor a bírálat mellett ő konkrét ajánlatokat is tett. Azt mondta, hogy inkább az euró bevezetéséről kellene egyeztetni, meg a nemzeti fejlesztési tervről ugyanilyen megállapodásokat kötni.

Nézze, nagy élvezettel hallgattam az elnök asszony szavait bent a négypárti egyeztetésen. Nem vagyok egy szégyenlős fajta, sokfajta éles politikai helyzetben voltam már, ritkán szoktam elpirulni, de most, amikor az elnök asszony beszélt, azért egy kicsit még talán én is elpirultam. Megfeddett bennünket. Nem tisztem, hogy kiadjam őt, majd ő el fogja mondani, ha akarja, megfeddett bennünket, elsősorban talán inkább a kormányt, csak másodsorban engem, de azért jutott abból nekem is, meg az egész találkozó létrejöttéről. Ezt egy hölgy mondja, hogy ez az "ugorjatok be hozzám a napirend után, tudjátok, hogy hol találtok", szóval még mi férfiak ezt könnyebben viseljük talán, de ő azért kicsit nehezebb helyzetben volt, ezért szigorúbban is fogalmazott. Dávid Ibolyával van egy elvi egyetértésem: a kétharmados törvények számát bővíteni mindig kockázatos vállalkozás. Ebben neki igaza van. De én elmondtam neki is ott a négypártin, hogy a nemzeti konzultációból világosan kiderült, hogy az emberek egyetlen olyan garanciát ismernek, amiről azt gondolják, hogy felül áll a pártérdekeken. És ha az megvan, akkor biztonságban érezhetik magukat. Ha nincs meg, akkor nem, és ez a garancia, hogy egy adott ügyet, jogosultságot, javadalmat, jó dolgot, kétharmados törvényben garantál a parlament.

Nyilván azért is, mert az emberek érzékelik azt, hogy a két nagy párt között eléggé kiegyensúlyozottak, legalábbis a felmérések szerint, az erőviszonyok, tehát egyik párt sem juthat olyan fölényhez, hogy önmagában képes legyen egy kétharmados törvényt módosítani.

Azért engedje, hogy bizakodjunk, mert én nemcsak ezt a nagyon racionális mérlegelést látom e mögött a közvélekedés mögött, hanem többet is, rosszabbat is. Nem bíznak bennünk az emberek. Lássuk be. Úgy gondolják, hogy ha a pártok saját érdeke úgy kívánja, akkor képesek még olyan dolgokat is megváltoztatni, ami egyébként jó az embereknek. Erre tanította meg őket az elmúlt, sajnos nem csak 15 év. Mert az legalább demokrácia volt, hanem a megelőző 40 vagy a jó ég tudja pontosan hány esztendő, tehát egy sokkal mélyebben ülő bizalmatlanágról a politikával, a közélettel szembeni lelki ellenérzésről is szó van, és a demokrácia még nem elég erős. Talán még nem volt elég hosszú életű, hogy ezt a bizalmat, ami valamikor szertefoszlott, újra tudja szőni, újra meg tudja alkotni, de bizakodjunk, nem kell ennek így maradnia, én hiszek abban, hogy ez meg fog változni, ha nem hinnék benne, nem folytatnám ezt a szakmát. Van néhány ország, ahol a politikának és a parlamentnek és a közéletnek a tekintélye valahol mélyen van, de a dolgok mégis jól mennek, mert a gazdaság jól működik, mert a közélet mégiscsak a gazdasági jólét miatt elviselhetőbb. Nézzünk csak bele ebbe az öt kérdésről szóló garanciajavaslatba, amit tettem! Mégiscsak a lakossági gázárak felemelkedtek 2002 óta 67 százalékkal, az intézményeké, a gyerekeink iskolájának vagy a kórházainknak pedig ez 117 százalékos emelést jelentett. A villamosenergia ára mintegy 40 százalékkal, a gyógyszereké 29 százalékkal, majdnem egyharmadával egy nyugdíjas többet fizet a gyógyszerért, mint fizetett egyébként három és fél évvel ezelőtt. Tehát egyre rosszabbul is élünk, ilyenkor nehezebb elviselni a közélet hibáit. Azok a hibák, amik egyébként elviselhetők volnának, ilyenkor bántóak tudnak lenni. 383 milliárd forintot nem fizetett vissza a kormány, ami áfa címén járt volna a vállalkozóknak. Az elmúlt 9 hónapban ment tönkre Magyarországon a legtöbb vállalkozó, a legtöbb csődeljárás, föl- és végelszámolás most történt, ezek összefüggnek. Emberek veszítették el ezerszám a munkahelyüket, 400 ezer magyarnak nincs munkahelye. Ilyenkor nem várhatunk elnézést és megértést, sem a közélet szereplői nem várhatnak elnézést és megértést az emberektől, ha ilyen állapotban van egy ország.

Ön korábban utalt arra, hogy a biztonság még talán fontosabb is, mint a szabadság és a függetlenség, ami súlyos megállapítás, de úgy tűnik, hogy van némi megalapozottsága.

Nem állítanám szembe a kettőt egymással, mert azért a biztonság szabadság nélkül mégiscsak börtön. És a szabadság biztonság nélkül kiszolgáltatottság. A mostani amerikai elnök mondta egy beszédében, hogy akinek nincs munkája, az aligha lehet szabad. Szerintem itt van az eb elhantolva. Én a munkánál keresném a megoldást, ez a változás, a változtatás kulcsa, ha van az embernek munkája, akkor van támasza. Sarkítva fogalmazok, de szerintem igaz, amit mondok, ha munka nincs, semmi nincs, ha munka van, akkor minden van.

Igen, de ha már itt tartunk, Magyarország eléggé furcsa helyzetben van, mert nagy a munkanélküliség, ugyanakkor nagyon kevés aktív dolgozó "tart el" nagyon sok inaktívat, s ugyanakkor van egy hatalmas munkaerőhiány is.

Ez a legrosszabb kombináció, ami elképzelhető. A magyar gazdaság bajban van, eleve kettészakadt sikeres nagy nemzetközi cégekre, s a túlélésért küzdő kis- és középvállalkozókra, a túlélésért küzdő magyar kis- és középvállalkozók adják a munkahelyek többségét, másfél és kétmillió között mozog ez a szám. Ezeknek a vállalkozásoknak a sikertelensége kiszolgáltatottá teszi azokat az embereket, akik ott dolgoznak. Másfelől a szakképzésünk pedig megmaradt a régi világban, nem tudtuk hozzáigazítani a szakképzés igényeit, a piac igényeit az iskolai oktatáshoz. Tehát ma nem mindig azt tanítjuk az iskolában szakma címszó alatt, mint amit egyébként a piac, a valóságos gazdasági élet elvár tőlünk. De nem vagyunk buták, tehát az ország megtermelte magának azokat a gondolatokat, hogy hogyan kellene ezen változtatni. Nézem a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarának az erre vonatkozó szakképzési átalakítási programját. Szerintem az egy jó program. Csak el kell fogadni, és törvényerőre kell emelni, és ennek jegyében kell végezni a szakképzést. Ez sért érdekeket, más érdekeket persze meg szolgál, itt bátornak és erősnek lenni. Sok ilyen változtatásra lesz szükség a jövőben.

Mondja, nem egyszerűen arról van szó, hogy olyan kihívásokkal terhelt az ország, a világ, hogy már nem lehet egyszerűen sem a hagyományos, sem a neo értelemben konzervatív, szociáldemokrata vagy liberális választ adni, még ezek kombinációja sem felel meg, hanem a helyzetre kellene szabni, és ehhez valóban szükség van arra a konszenzusra, ami talán most igényként megfogalmazódott a politikában?

Nézze, hogyha nem lenne foglalt politikai értelemben a kifejezés, mint ahogy az, akkor azt mondanám, hogy nekünk magyar útra van szükségünk. Aki tájékozott valamelyest az európai uniós ügyekben, akkor nemcsak a felgyújtott franciaországi autókat látja, meg a költségvetési pénzek fölötti időnként kufárkodós vitát az Európai Unión belül, hanem azt is, hogy nagy különbségek vannak államok és államok között, más úton jár Franciaország, és más úton jár Anglia, meg Németország. Fel is vetődik néha ez a kérdés, hogy nem kellene-e egyesíteni, valamifajta egységes európai társadalmi modellt nem kellene-e létrehozni. Én ellenezném ezt. Én azt gondolom, hogy az a jó, ha versenyezünk ebben. A franciák szervezzék úgy az életüket, ahogy az a francia embereknek jó, a németek úgy, ahogy a németeknek és mi magyarok is hadd szervezzük úgy az életünket, hogy az a magyar emberek érdekét szolgálja. Ezért nekünk nem ideológiákat kell követnünk, hogy mi legyen a konzervativizmus, kereszténydemokrácia, a liberalizmus vagy szocializmus Magyarországon, mert akkor foglyaivá válunk ezeknek az ideológiáknak. Nekünk a valóságos életből kell kiindulni. Azt kell mondani: ne emelkedjen jobban a gáz, a villany, meg a gyógyszer ára, mint az infláció. Adjuk vissza a vállalkozóknak a nekik járó áfát, mert egyébként el kell bocsátani az alkalmazottakat. Ne vegyük el a gyermekek után járó adókedvezményt. Ezeknek van értelmük, ezekben lehet megállapodni és ezekből a lépésekből épül fel a világ. Az persze igaz, hogy kell egy rendezőelvnek lennie. És azt hiszem önnek abban is igaza van, hogy ez nem feltétlenül ideológiai nyelven fogalmazható meg a XXI. században, hanem valahogy másképpen. Én az emberhez méltó életet tartom egy olyan keretnek, abroncsnak, ami össze tudja fogni a konkrét döntéseket. Tehát nekünk egy olyan Magyarországot kellene építeni szerintem, amire azt mondjuk, hogy itt lehetséges az emberhez méltó élet. Ami azt jelenti, hogy a munka nem alamizsna, a gyerek nem teher, a hit nem szégyen, a nyugdíj nem segély, a tanulás nem kiváltság, az otthon nem vágyálom, az egészség nem üzlet, és ahol nem dönthetnek rólunk a beleegyezésünk nélkül, és ha ez volna, akkor Magyarországon mi, vagyis a magyar emberek lennénk a legfontosabbak.

Ki lehet a Fidesz partnere ebben?

Nézze, ha már a választásokat hozta szóba, itt fontos, hogy az ember az elején, mielőtt belevág, egy kicsit lelkileg rendbe tegye magát, és fölmérje, hogy mire vállalkozik. Azt tudom mondani, hogy jó, ha mindig itt van mintegy csengőhangként a fejünkben az a gondolat, hogy a politikusoknak nem árt, ha néha fenéken billentik őket. Kétfajta politikus van: van, aki ennek a bölcsességnek az igazságát tudja, mert megtapasztalta, és van aki még ezelőtt van.

Fordítsam le úgy, hogy Orbán Viktor örül, ha rugdossák?

Nem, az talán túlzás volna. Azt nem állítom, hogy az ilyesmi jól esik, csak annyit mondtam, hogy nem árt. Amilyen együttműködést viszont el tudok képzelni, az a következő: a Kereszténydemokrata Néppárttal a legjobb úton vagyunk egy ilyen megállapodás felé. A Vállalkozók Pártjával ígéretes tárgyalásokat folytatunk, remélem, hogy tőlük megkaphatjuk azokat a gondolatokat, meg azt az erőt, amely a kis- és középvállalkozók képviseletéhez kell. És a kisgazda világgal is megállapodást kell kötnünk, nem feltétlenül közös listára, vagy ilyesmire gondolok, hanem mondjuk a MAGOSZ-szal mindenképpen tudunk egy szakmai, programszerű megállapodást kötni. Tehát én egy széles társadalmi koalícióban gondolkodom, a pártok nem lényegtelenek, de nem a legfontosabbak ebből a szempontból.

És elvileg ez a széles társadalmi koalíció elég szavazatot tud generálni, mert akárhogy is nézzük, valóban a szavazatok versenye is a választás.

Nézze, mindannyian a Jóisten kezében vagyunk, hogy mire lesz ez elég, azt nem tudom megmondani. Egy dolgot biztosan tudok, hogy ha nem dolgozunk, akkor semmire sem fogunk jutni, és semmire sem lesz elég. Ha össze kell valahogy abroncsoznom választási szempontból mindazt, amiről ön beszél, akkor azt tudom mondani, feltétlenül számítunk persze mindenkire, de különösképpen számítunk azokra, akiket úgy szoktak megjelölni, hogy a hagyományos erkölcsi értékrend talaján állnak. Ezt nevezhetjük egy kereszténydemokrata világnak. Mi nemzeti párt vagyunk, ezért számítok azokra is, akik számára a nemzet ügye történelmi távlatokban gondolkodva összetartozás dolga, beleértve a határon túli magyarok ügyét is, fontos. És mindenképpen számítok azokra is, akik hisznek abban, hogy a verseny nemcsak rossz, hanem jó is. Hogy ha van verseny, ha vannak kis- és középvállalkozók, akkor lehetségessé válik, hogy érdeme szerint tudjanak az emberek előrejutni, és persze számítunk azokra is, mert senkit sem akarunk az út szélén hagyni, akik tőlünk várják, hogy valaki végre segítséget nyújtson nekik, nyugdíjasok, fogyatékkal élők, nagycsaládosok, általában nehezebb helyzetben lévő emberek, akik nem egyszerűen csak lehetőséget, hanem segítséget is várnak. Van, akinek lehetőséget kell adnunk, van, akinek pedig segítséget kell nyújtani, és mi erre készen állunk.

Egyetért-e azzal a politológusi megállapítással, hogy a mostani választásokon nemcsak az oldalak között választanak az emberek, hanem a kétpárti és a többpárti demokrácia között is?

Szerintem a kétpárti demokrácia és a többpárti demokrácia az ugyanaz. Az egypártrendszert és a kétpártrendszert egy egész világ választja el, tehát Magyarországon szerintem a választás tétje nem ez, hanem az, hogy az emberek végre tudnak-e egy olyan közös célt, közös jövőt megfogalmazni, amely mögé felzárkózhatnak, és végre visszanyerje a közélet, a parlamenti képviselők, benne a politikusok azt a tiszteletet, megbecsülést, elismertséget és bizalmat, amit valaha a mi szakmánk élvezett. Sokat kell dolgoznunk ahhoz, hogy ez bekövetkezzen.

radio.hu - fideszfrakcio.hu