Október elején kaptam a bíróságtól egy idézést, hogy jelenjek meg mint tanú szomszédom ügyében akit felesége pár évvel ezelőtt elhagyott kiskorú gyermekükkel egyetemben. Azóta szomszédom egyedül neveli gyermekét. Az asszony egyik alkalommal próbált bejutni a lakásukba, de mivel a folyosón lévő lakásokat elzáró rács zárja meghibásodott, le kellett cserélni a zárat, így az Ő kulcsa nem nyitotta azt. Így kerültem én a képbe. Hozzám kopogtatott be, én adtam az információt a zárcseréről. Felháborodásában, hogy neki nincs kulcsa elment a rendőrségre feljelentést tenni (elhagyott férje ellen, aki állítólag neki nem adott az új kulcsból). A rendőrség beidéztetett engem, ahol vallomást kellett tennem a fentiekről, melyről jegyzőkönyvet készítettek, tartalmát aláírásommal hitelesítettem.

A bíróság első idézésére ez ügyben elmentem, de egy félreértés miatt mégsem tudtam jelen lenni a tárgyaláson, mivel a bíróság egy másik épületébe mentem ahol számítógépes nyilvántartásukat megnézték majd közölték velem, hogy az a tárgyalás amit én keresek nincs az adott napra kiírva. Később derült ki számomra, hogy egy másik épületbe kellett volna mennem. Haladéktalanul beszóltam telefonon a bíróságra jelezve tévedésemet. Egy újabb tárgyalás volt szeptember 26.-án. Bevallom őszintén, megfeledkeztem róla, de miután úgy értesültem, hogy a tárgyalást elnapolták, nem éreztem különösebb aggodalmat, de komolyan véve tanúskodásom fontosságát felhívtam telefonon a bíróságot, elnézést kérve mulasztásomért jelezve, hogy a következő tárgyaláson megjelenek.

És most jutottam el mondandóm lényegéhez.

November 11-én a tárgyalás napján hajnali 4óra 30 perckor a síri csendben ijesztően hangosnak tűnő dörömböléssel verték a bejárati ajtómat. Az egész családom álmából felriadva rohant ki az előszobába, hogy mi történt. Férjem kinyitotta az ajtót, 2 rendőr állt a folyosón akik közölték, hogy parancsuk van, velük kell menjek, visznek a bíróságra. Értetlenül, hálóruhában meredtünk rájuk, hogy a tárgyalás fél kilenckor lesz és most csak hajnali fél öt van. Férjem kérésére, hogy nem lehet ezt valahogy kultúráltan elintézni azt válaszolták, hogy ők parancsot teljesítenek, ha ellenállok joguk van bilincset is használni. Mivel nagyon elszántak voltak láttam, hogy nincs mit tenni ezért arra kértem őket, várjanak amíg felöltözöm.
Közben próbáltam kiskorú gyermekemet, és férjemet is megnyugtatni, hogy nincs semmi baj, összeszedni a gondolataimat, hogy milyen instrukciókat adjak a reggelivel, uzsonnájával, a délutáni zongoraórával, napi elintéznivalóval stb. kapcsolatban e-közben a rendőrök több ízben az ajtót verve sürgettek, hogy siessek. (kb. 10 perc volt). Hajnali 5 órára körül megérkeztünk a rendőrségre, levezettek az alaksorba, ahol fogva tartottak a tárgyalásig. Kipakoltatták a táskámat a pénztárcámban lévő összes pénzt kivetették és megszámoltatták velem, a mobiltelefonomat elvették, a síim kártyám számát felírták, a kulcscsomómon lévő összes kulcsot megszámolták, a zsebeimet kipakoltatták, majd ezek után minden személyes tárgyamtól megfosztva bezártak egy fűtetlen ablaktalan cellába, közölve, ha valamit akarok dörömböljek az ajtón és odajönnek. Mivel rögtön kértem valami olvasnivalót adtak egy több hónapja lejárt újságot. Ilyen körülmények között töltöttem el három és fél órát. A férjem miután bevitte a gyereket az iskolába bejött a rendőrségre, de nem engedték, hogy beszéljen velem.

A történtek után csak azt mondhatom, hogy felháborítónak tartom ezt a bánásmódot és ezeket a történelemkönyvből és történelmi filmekből ismert, sokak által elítélt és megvetett módszereket. Pedig úgy látszik a módszerekben semmi nem változott: hajnalban megjelenik az autó és viszik a megfélemlített embert, ki tudja milyen körülményeket és bánásmódot biztosítva. Mindezt egy zárcsere miatt, egy 5 perces tanúvallomásért és egy rendőrségen felvett jegyzőkönyv birtokában. Felháborít, hogy a kiküldött bírósági idézeten nem volt rajta, hogy elrendelik az elővezetésemet, ha írásban nem jelzem megjelenési szándékomat. Felháborít, hogy a bíró azzal indokolta elővezettetésemet, hogy nem kapta meg az üzenetet, ugyanis az előző telefonos üzenetet megkapta. Nekem senki nem mondta, amikor betelefonáltam a bíróságra, hogy bármit is írásban kell közölnöm. Felháborít, hogy úgy kezeltek és úgy bántak velem mintha bűnöző lennék.

Felháborít, hogy míg tényleges bűnözők szabadlábon sétálgatnak nekem kilátásba helyezik, hogy akár bilincsbe verve elővezetnek egy "nevetséges ügyben", tárgyalásra.

Természetesen senkit nem érdekelt, hogy én egy adófizető állampolgára vagyok ennek az országnak, soha semmilyen törvénybe ütköző dolgot nem követtem el, fizetem hónapról-hónapra a horribilis összegű számláimat, folyamatosan képzem magam, hogy a legjobb tudásom szerint dolgozzam egy meglehetősen karcsú közalkalmazotti diplomás fizetésért. Senkit nem érdekelt, hogy mint családanyának a reggeli órákban kötelezettségeim vannak, senkit nem érdekelt, hogy gyermekem pszichéje mennyire sérül annak láttán, hogy az anyját elviszik hajnalban a rendőrök és senkit nem érdekelt, hogy nekem mindezek után munkába kell állnom és segítenem kell a hozzám forduló embereknek.
Tehát megerősítem, Orbán Viktornak igaza van megérett az idő a változtatásra, de a fejekben és a hozzáállásban mikor kezdődik a változás?

Üdvözlettel: M. M.