fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Csak a nacionalisták féltik Románia egységét a kisebbségi törvénytől?
2005. november 17., 13:25
Nem fenyegeti Románia egységét sem a kulturális autonómia, sem a régiók szerinti konzultatív intézmények létrehozása, csak a nemzeti kisebbségek jogállásáról szóló törvénytervezettel szembehelyezkedő, "tipikusan nacionalista katasztrófa-forgatókönyvek" szerzői szerint "csonkíthatja" a jogszabály "az ország testét" - írta a csütörtöki román sajtó.

Miközben két bukaresti lap is külön kommentárt szentelt a jogszabálytervezetnek, a csütörtöki romániai sajtó és azon belül elsősorban a romániai magyar lapok ismertették a kormány nemzeti kisebbségi tanácsának nyilvános felhívását. Ebben a testület "mélységes aggodalommal tapasztalja a nacionalista diskurzus erősödését a nemzeti kisebbségek jogállásáról szóló törvénytervezet kapcsán", majd felkéri a román parlamenti pártokat: a kisebbségi törvény esetében legyenek tekintettel az intézmény álláspontjára és a kormány által elfogadott formában szavazzák meg a jogszabálytervezetet.
A Ziua hasábjain Ion Bogdan Lefter A nemzeti kisebbségek statútumáért című cikkében megállapította: csöppet sem meglepő, hogy a román belpolitika napirendjén szereplő forró témák, a politikai és alkotmányos viták, a koalíciós partnerek közötti összekoccanások és legújabban a fölerősödő szakszervezeti tiltakozások közepette viszonylag kevés szó esik az egyik időszerű és az előbbieknél csöppet sem kevésbé fontos témáról, a kisebbségek jogállását szabályozó törvénytervezetről.
Az elemző ezt egyebek között azzal magyarázta, hogy a nacionalizmus már nem témája (Románia) jelenlegi időszakának. Különböző, elsősorban a Szociáldemokrata Pártban (PSD), de a kormányon levő pártokban is fellelhető politikai szereplők bizonyos feszültséget teremtettek ugyan, anélkül azonban, hogy a kedélyek különösebben felforrósodtak volna - írta. Ez a szerző szerint azért van így, mert az országban nem észlelhetők etnikumközi problémák, a kedélyek mindenütt megnyugvóban, a Románia és Magyarország közötti viszony nagyon jó.
Az elemző számára ezek után annál nehezebben érthető, hogy az utóbbi hetekben a PSD miért próbálja újraéleszteni a magyarellenes retorikát. Különösen érthetetlennek tartja Mircea Geoananak, a PSD elnökének és Adrian Nastasenak, a párt ügyvezető elnökének éles kirohanásait. Geoana például a párt erdélyi fiókjainak "jelképesen éppen Hargita megyébe összehívott tanácskozásán" (a szélsőségesen nacionalistaként elkönyvelt) Gheorghe Funar és Corneliu Vadim Tudor fegyvertárában található kifejezésekhez és megfogalmazásokhoz alacsonyodott le, amikor Románia régióinak etnikai elvű újraszabásáról, enklávék létrehozását szolgáló tervről, az ötvenes évek szovjet föderatív típusú struktúráinak újrateremtéséről, a nemzeti érdek szabotálásáról és a román szuverenitás feladásáról szónokolt.
Miközben - mutatott rá a román elemző - "az igazság az, és ezt határozottan ki kell mondani, hogy a román kisebbségi statútum tervezete jótékony (jogszabály), amely a decentralizálás, a szubszidiaritás, a legfejlettebb demokráciák elvének megfelelő, nem központosított és nem tekintélyelvű kormányzás vonalába illeszkedik".
Élesen bírálta "a nacionalista húrok pengetéséért" Geoanát és a román parlamentben megszólaló más politikusokat a Cotidianul cikkírója is. Szerinte a román közéletben még nem került sor a kisebbségi törvénytervezet higgadt és tárgyszerű megvitatására.
Mégpedig azért nem, mert a román politikusok abban a hitben élnek, hogy ha nem puffogtatnak a bozgoroknak (jöttmenteknek) tartott magyarokat megfélemlítő fenyegetéseket, akkor nem érdemlik meg, hogy népüket képviseljék. A szerző szerint az alkalmi patriótákat tulajdonképpen nem is érdekli, hogy mi van a kisebbségi törvénytervezetben, csupán szavazatokra vadásznak - állapította meg a Cotidianul kommentátora.

MTI - fideszfrakcio.hu